Sípos Júlia
Egy tölgyfán több minden történhet, mint egy akciófilmben.”
A Nagy Fafilm a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál egyik sikerfilmje volt, majd a Magyar Média Mecenatúra program kategória-díját is elnyerte. A filmkészítők négy évszakon keresztül örökítik meg a közel 400 éves, 522 cm-es kerületű, 17 tonnás famatuzsálem, egy gerecsei kocsányos tölgy sokszínű élővilágának történéseit.
Ma már a természetfilmek is akciókra építenek, nem volt túlságosan statikus ez a téma?
Soha nem gondoltam volna, hogy egy fáról fogok filmet készíteni. Engem általában a víz alatti világ érdekelt, csak azt követően lettem szárazföldi filmes, hogy megalapítottuk a termeszetfilm.hu-t. (A Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely független filmesek és kutatók által alapított non-profit szervezet.) Azt, hogy egy fáról készítek filmet, nem terveztem. 2005-ben azonban elolvastam Pósfai György könyvét, a Dendrománia, Magyarország legnagyobb fáit. Óriási hatást tett rám, egyből tudtam, hogy ebből filmet kell csinálnom. Ötleteltünk, kiderült, hogy nagyon sok fáról lehetne filmet csinálni, bemutatni a fa egész életciklusát, vagy pedig követni a Pósfai Györgyöt, ahogyan a nagy fákat keresi. És aztán arra jutottam, hogy a lehető legegyszerűbb dolgot fogom csinálni: egyetlen fa lesz a főszereplő.
Hogy indul a természetfilmes karrier, fotózással?
Leginkább a természetfilmek szeretetével kezdődik. Úgy tudnám körülírni a fajtánkat, hogy a teljesen dilinyósok lesznek természetfilmesek. Mert akinek kicsit több sütnivalója van, az talál olyan szakmát, ami nyugodtabb, családbarátabb, jövedelmezőbb. Ez egy külön kaszt.
Ezen a külön kaszton belül is vannak külön szakterületek.
A témától függ, kinek, mit lehet odaadni. Én például sziklamászós, légi felvételes feladatot nem tudnék elvállalni, barlangba sem szívesen megyek le, viszont mindent, ami vízzel kapcsolatos, jöhet. Szerencsére sokfélék vagyunk.
Akkor te most olyan embertípus vagy, aki fán alszik?
Sose gondoltam volna, hogy én tölgyfás lennék, de ez a könyv elsodort. Pósfai György átfedi valahogy azt a vékony területet, ahol a tudomány és a művészet közös. Szerintem nagyon keskeny ez a terület, általában csak a művészetben jártas kutatók képesek újra és újra elmélyülni egy zenedarabban, annak szimmetriáit csodálni, vagy a táncban egy másik koreográfiát felismerni. Pósfai György kutató, ennek ellenére ez egy ismeretterjesztő könyv - mondjuk inkább az érdeklődést felkeltő könyv - és tele van olyan szépirodalmi részletekkel, amiket én megpróbáltam a filmbe átemelni és reprodukálni. Ahogy az idősebb Kollányi Ágoston mondta, ha érzelmileg meg van fogva a néző, akkor érdekelni fogja a film.
Hogyan lehet a természetfilmbe dramaturgiát vinni?
Imponál, hogy egy ilyen kérdést feltettél, és örülnék, ha azt mondhatnám, hogy a dramaturgiát így és így kell beletenni. Őszintén szólva, komoly gondom volt ezzel, és nem is tudtam egészen a legvégéig, hogyan kerekedik ki mindebből egy film. Alkotótársaim legnagyobb rémületére, mert a forgatáson látszólag nem történt semmi. Megkérdezték tőlem, hogy akkor most mit veszünk fel, és én mondtam, azt vesszük fel, ami van… És ez nagyon ki tudja borítani az olyan filmeseket, kollégákat, akik rendszerint kidolgozott terv szerint dolgoznak.
Gondolom, itt nem is volt lehetséges az, amivel régebbi természetfilmeket és rendezőket vádoltak, hogy kényszerítik az állatokat, és mesterséges szituációkat teremtenek, éppen a dramaturgia érdekében. Nálad nem lehetett a hangyákat, meg a felfelé mászó hernyót kényszeríteni…
De ez nálunk is lehetett volna. Én úgy gondolom, hogy, mint minden filmben, a természetfilmben is nagyon fontos a rendező személye. Én pedig nem vagyok az a fajta rendező, aki nagyon jó ezekben a „megcsinált” dolgokban, hanem azt vettem észre, már a viperás filmem kapcsán, hogy nagyon szeretek ülni és nézni. Igazából én egy lusta ember vagyok, de Konrad Lorenz is mondta, a legtöbb tudományos eredmény a lustaságnak köszönhető. Tehát ülök egy helyben és figyelek. Körülbelül ennyi. Mondok egy példát. Amikor megérkeztünk Tardosra, és megpróbáltuk a helyi emberektől megtudakolni, hogy hol van nagy fa. Ugye, ezt rendszeresen csinálja Pósfai György, tudakolja, hogy hol van nagy fa.
Meg az ő segítői, mert egy nagy csapat van mögötte…
Igen, önkéntesek, akik ezt csinálják hétvégenként szabadidejükben. Úgy gondoltam,, ha én odamegyek és kamerával rendezem ezt az érdeklődő epizódot, akkor minden hamis lesz. Inkább mikrofont dugtam a Gyuri zsebébe és mondtam neki, hogy menj. Aztán mi meg loholtunk utána, messziről, bokorból filmeztük, teleobjektívvel, tehát magyarán úgy filmeztük őt, mint egy élőlényt, mintha szarvas lenne. Ha nem sikerült elkapni, hogy átment az úton, akkor nem sikerült, nem lehetett újra megcsinálni. És akkor rákaptam az ízére, hogy pontosan így akarok dolgozni. A kutatókat is ugyanígy irányítottam, amikor megkérdezték, hogy „akkor most mit csináljunk”. Mondtam nekik, hogy itt a fa, csináld, amit egyébként csinálnál. Nagyon sok kamerával felvéve elegendő lett, és igazából természetes viselkedésűek lettek az emberek is.
Hány kamerával dolgoztatok?
Na, ez az, amiben nem ismerek kompromisszumot, mert én nagyon szeretem, ha több operatőr dolgozik egyszerre, ilyenkor mindig van hova menekülni. Minden egyes jelenetet legalább három kamerával rögzítettük. Éjszaka is több kameránk működött. Nagyon sok kamera kellett ahhoz, hogy azt a kicsi izgalmat leszűrjük, mert egy mérsékelt övi erdőben sokkal kevesebb történik, mint egy trópusi őserdőben. De így, sok kamerával és sok nap alatt, összejött az az akciómennyiség, ami kellett. Tisza Balázs fényképezte ezt a filmet és idén végzett, mint operatőr ennek ellenére évek óta forgat nekünk. Ahova én nem mertem felmászni, Balázs oda is kimászott kamerástul, állványostul. Nagyon hálás vagyok neki a film képi világáért.
Ez nem bulvár természetfilm: nincs benne, üldözés, vér, oroszlán, amint felfalja a gazellát … Van-e nemzetközi kereslet az ilyen csendesebb filmre?
Sok „ismeretterjesztő” csatorna elment bulvár felé, de olyan sok botrány övezte ezeket a műsorokat, hogy elkezdődött a visszakozás ebben a szakmában, tehát a dokumentumfilmek is konszolidálódni látszanak. Viszont azokra a természetfilmekre, amelyek közpénzből készülnek, jellemzőbb a szemlélődős, tradicionálisabb világ. Ilyen volt az 1996-os, francia Mikrokozmosz, amikor igazán aprólékosan és nyugalmasan megadták a módját. És érdekes módon a ZDF is csinált a tölgyfáról filmet, de szerintem a mienk jobb. Azt, hogy a fesztiválok hogyan fogadják, nem tudom, de én egy kicsit kiöregedtem már abból az életszakaszból, amikor a fesztiváldíj nagyon érdekelt. Persze nagyon jó, hogy ez a gödöllői természetfilm-fesztivál elindult, óriási űrt töltött be. A természetfilmes műhelyünk azért hozott el 13 díjat, mert elképesztően hosszú idő telt el a legutóbbi ilyen természetfilmes fesztivál óta. 2007-ben állt meg a Pusztaszeri Természetfilm Fesztivál, és azóta Magyarországon nem volt ilyen megmérettetés. Tehát mi most szó szerint rájuk öntöttünk egy csomó filmet. Nemzetközi fesztiválokon persze ott voltunk. Nem tudom pontosan hány résztvevő volt, de azt tudom, hogy 40 díjból hoztuk el a 13-at.
A természetfilm.hu egy sokféle stílusú filmesből álló érdekközösség vagy valamilyen művészi irány is jellemez benneteket?
A természetfilm.hu olyan műhely, ahová világ életemben szerettem volna elmenni dolgozni, de sosem találtam. Összeálltam Tóth Zsolt Marcell kollégámmal és csináltunk egyet. Az alapításon túl vagyunk és körülbelül 10-12 ember állandó jelleggel dolgozik. Ne hidd, hogy ez valami hollywoodi, nagyon profi stúdió. Inkább úgy fogalmaznék, hogy egy nagyon organikus csapatmunka.
Inkább arra akartam rákérdezni, hogy van-e hasonlóság a stílusotokban…
Ez egy nagyon jó kérdés, mert éppen az különböztet meg bennünket azoktól a filmes kollégáktól, akik teljesen egyedül dolgoznak, nagyon szeretjük egy ponton kiadni a filmet a kezünkből. Megvan az a pillanat, ahol én úgy ítélem meg, hogy vágásban idáig tudtam elvinni a filmet, és azt szeretném, ha egy igazán profi keze között is átmenne, ugyanez áll a film zenéjére is. A műhelyen belül adjuk át egymásnak a filmet.
A zene fontos szerepet kap az ismeretterjesztő filmekben, nálad is ilyen nagy a jelentősége?
A Nagy Fafilm zenei világa hatalmas sikert aratott, zenei különdíjat is kapott a gödöllői fesztiválon Tamás Zsolt és Mátyás Attila. Azóta sokan kérik a számokat, mondjuk meg, hogy honnan van. Ez mind Tamás Zsolt zenei szerkesztő kollégám munkáját dicséri. A Vipera life zenei világát akartam folytatni, de éreztem, hogy a „fafilmhez” ez nem lesz elég. Pár nappal a befejezés előtt, felhívtam a Zsoltot, hogy most fejre állt minden, csináljuk meg ezt sivatagi showra. Nekem ugyanis meghatározó gyermekkori élményem volt a Sivatagi Show, olyan, mintha százszor láttam volna. Azt mondtam Zsoltnak, hogy felejtsünk el mindent, amit eddig válogattunk, és valami nagyon-nagyon erős zenei világot szeretnék, mert át akarom adni csomószor a filmet a zenének meg a képnek. Zsolt ráhangolódott, ebből lett ez a hangzásvilág, meg ez a vége főcímzene.
Csányi Vilmos mondta egyszer, hogy a városi embereknek már az is nagy dolog, ha behozzák a szobájukba a természetet, de vajon lesz-e valaki, aki a filmed után máshogy néz egy fára?
Örülök, hogy Csányit felhoztad, mert most volt 80 éves, és a kitüntetettek közé tartozhatok, akik tegezik Vilmost, tőle rengeteget lehet tanulni, a feleségem egyébként az általa alapított kutatócsoportban dolgozik. Tehát ő meghatározó ember számomra, mint evolúciós gondolkodású tudós. Őszintén megmondom, az nem érdekel, hogy hányan kattannak be ettől a filmtől a fákra, mert nem azért csináltam. Van a közelünkben egy kárpitos, és mindig látom, ahogy dolgozik. Na, én ugyanilyen ember vagyok, mint ez a kárpitos. Fontos, hogy míves munkát adjak ki a kezem közül, de az már nem érdekel, hogy a kanapéval mit csinálnak. Nekem maga az alkotás folyamata az érdekes, de azért meglepődnék, ha nem mennének ki néhányan a gerecsei tölgyhöz a film után. Csányi Vilmos, amikor a városi emberről és a civilizációról ír, említi, hogy a televízió is nagy szerepet tölt be abban, hogy elmagányosodunk. Az internet, a párhuzamos univerzumok is így hatnak, és nem gondolom, hogy egy természetfilm jobb, mint kimenni a természetbe. A figyelmünknek nagy részét a saját fajunk, a saját problémáink, a politika, a pénz, az üzlet, a tőzsde kötik le, és nem igen figyelünk az élővilágra, a megújuló energiák, a tudományra. Szerintem ez az utolsó kor, amikor csak egy ilyen pici szelet jut a zöldnek. Ha így folytatódik, akkor nem kell taglalni, mi vár az utókorra, de én bízom abban, hogy létrejön az egyensúly, tehát hogy az élővilág visszajön az emberek életébe. Először csak ilyen kis filmek kapcsán, aztán azért, mert rájönnek, hogy e nélkül nem megy.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/09 28-30. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12367 |
