rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

DVD

Get On Up

Soós Tamás Dénes

Get On Up – amerikai, 2014. Rendezte: Tate Taylor. Szereplők: Chadwick Boseman, Nelsan Ellis, Dan Aykroyd. Forgalmazó: Bontonfilm. 139 perc.

Mikor Elvis meghalt, James Brown állítólag elintézte, hogy kettesben maradhasson az elhunyttal. „Elvis, te szemét! Már nem vagyok második” – zokogta az énekes holtteste fölött. Az anekdotában ott van, amit Brownról alapjáraton tudni kell: arroganciája, hatása és zsenije, mit tényleg csak Presleyéhez lehet mérni. Nélküle más lett volna Mick Jagger vagy Michael Jackson mozgáskultúrája, és más a komplett soul-, funk- és autóreklám-történet (gerappa!). A Get On Upban is ott van, amit a soul keresztapjáról Wikipedia-olvasás nélkül tudni illik: a bántalmazással teli gyerek- és a drogos őrülettel terhelt időskor, a fekete jogi mozgalmak iránti elkötelezettség, na meg a zenész, aki műfajokat reformált, és a saját kezébe vette az üzletet, az albumkiadást és koncertszervezést, modellt teremtve a lemezipar összeomlása után érkezők számára.

Tate Taylor (A segítség) filmjéből épp csak az összefüggések hiányoznak: hogy Brown támogatta ugyan Martin Luther Kinget, de nyíltan rasszista politikusokkal is barátkozott; hogy zsarnoki precizitása miatt a legkisebb kihágásért – késésért, piálásért, füvezésért – pénzbírságolta zenekarának tagjait, de évekig drogfüggő volt; hogy hihetetlen zenei érzékkel újított, de közben bíróságra is járt a másoktól elcsaklizott szerzemények miatt. Brown személyiségének összetettsége az, amit a rendező beáldoz az időugrálós narratíva oltárán. De a folyamatos idősíkváltásokkal nem Brown természetének hektikusságát adják vissza, csupán komikussá túlzott, afro-amerikai Forrest Gumppá rajzolják az énekest, aki hol Lyndon B. Johnsonnal, hol pedig Little Richarddal parolázik.

A stílus – a természetesen viselt extravagancia és a spontán hév keveréke – volt az, ami Brownt kiemelte társai közül. És a stílus – a negyedik falat áttörő önreflexió és a karikatúrára való hajlam – az, ami ezt a filmet félreviszi. Harsány, különcködő, és nem passzol a szokatlan biopic-narratívához, ami elmagányosodó amerikai zseniként, afféle zenés Vérző olajként festi fel Brown életét. Az életműhöz váltott belépőnek viszont, a legtöbb zenészbiográfiával ellentétben, hatásos, hiszen a sablonos magánélet (szegénység, majd siker, majd drogok) helyett inkább a karrierre és a zenére fókuszál. A feszes basszusgrúvokra alapozott, szaggatott szaxofon- és fülberúgott gitár-riffekkel színezett funkyra: a film valódi sztárjára.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/08 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12343

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 111 átlag: 5.41