Kovács Kata
Kárpáti könyve az első széleskörű magyar nyelvű áttekintés az amerikai újságírófilmek történetéről.
Kárpáti György doktori disszertációját az ötvenes évektől az ezredfordulóig tartó amerikai filmtörténet újságíróképéről írta, ebből született – a harmincas évektől napjainkig kiterjesztve – a most megjelent kötet Címlapsztori – Az újságírószerep változása az amerikai hangosfilmben címmel. A szerző tudományos munkája mellett filmkritikus és a Magyar Nemzet munkatársa, nem vakmerőség tehát azt feltételezni, hogy a téma iránti elkötelezettsége személyes indíttatású is. Hogy miért fontos a könyv témája és főként kik számára érdemes az amerikai újságírófilmről magyar nyelven kötetet megjelentetni, ezt a kérdést Kárpáti is felteszi, de maga sem talál rá határozott választ. Ugyanakkor jelzi, hogy munkája egyszerre kíván szólni a laikus filmbarátokhoz, valamint a közép- és felsőfokú képzésben résztvevőkhöz, céljai között pedig szerepel, hogy felszítsa „a filmnézés örömének lángját”.
A kötet szerkezete és megközelítésmódja ehhez képest meglepően száraz: minden fejezetre jut egy évtized, kronologikus sorrendben, a Wikipédia vagy épp egy egyszerűbb tankönyv szintjén ismerteti a kontextust, majd elemzi a tematika jelentősebb alkotásait. És ugyan megjelennek benne állandó témák – például politika és média –, nincsenek átfogó felvetései vagy kérdésfeltevései az újságírófilmmel kapcsolatban, keveset, vagy csak közhelyek szintjén beszél formanyelvi megoldásokról és műfaji keretekről, mint ahogyan nem foglalkozik behatóbban például az önreflexió egyébként kézenfekvőnek látszó kérdéskörével vagy azzal sem, hogy milyen sajátos elbeszélői megoldásokat szül az újságíró karakter szerepeltetése.
Kárpáti rögtön a bevezetőben megemlít a témában született, a kilencvenes évek derekán megjelent két alapművet (Langman: The Media in the Movies; Ness: From Headline Hunter to Superman), melyek ezer, illetve kétezer ide vágó filmet sorolnak fel. A Címlapsztori ezt a terjedelmes katalógust tekinti át újra, kiemelve az alapműveket (mint az Aranypolgár), de olyan darabokat is, melyeknek vizsgálata már kevésbé evidens. Vitatható például, hogy az elkötelezett újságírásról szóló filmnek nevezi és két oldalon keresztül elemzi Cameron Crowe 2000-es coming of age történetét, a Majdnem hírest, míg A Pelikán-ügyiratot éppen csak megemlíti, mint a kilencvenes évek egyik paranoiafilmjét, ráadásul tévedésképp azon művek közé sorolva, amelyekből az oknyomozó újságíró figurája hiányzik. Kárpáti a bevezetőben kitér arra is, hogy a könyvben különös figyelmet szentel a kétezres évek amerikai filmjének, s teszi ezt olvasói igényre. A tematika napjaink filmművészetében való megjelenése egyébként nem csak azért érdemel különös figyelmet, mert a szerző által felsorolt két szakirodalmi mű vizsgálata a kilencvenes évek derekán zárul, hanem a média jelenkori változásai miatt is. A 2010-es évekből mégis csupán két alkotást tart hosszabb elemzésre méltónak (Ron Burgundy: A legenda folytatódik; The Fifth Estate), miközben izgalmas volna kifejtenie például azt is, miért nevezi David Finchert a róla szóló rövid bekezdésben kvázi tudatos rendezőnek, legutóbbi moziját, a Holtodiglant pedig az újmédiák kritikájának. És bár tiszteletben tartandó, hogy a tárgyalt művek egyébként is igen tágas körét Kárpáti tudatosan határolja le a nagyjátékfilmekre – ugyan beemeli például a Fahrenheit 9/11-et – hiányérzetet okozhat, hogy az ezredvég és napjaink mozgóképes médiareprezentációjának áttekintése során említésre sem kerülnek az amerikai televízió olyan ikonikus szereplői, mint a személyes hangvételű újságírás szüfrazsettje, Carrie Bradshaw és a kereskedelmi tévézés moráliránytűje, Will McAvoy, vagy éppen – ha már politika és média kapcsolatánál tartunk – a Kártyavár és Az elnök emberei sorozat.
Mint ahogy szó volt róla, a Címlapsztori célközönsége a szerzői szándék szerint igen széles, a tematika azonban annál szűkebb, ugyan – az alcímben jelzett vállalás ellenére – nem pusztán az újságíró foglalkozás és/vagy az újságíró mint főhős filmbeli megjelenését vizsgálja. Ennél sokkal többet tesz: az amerikai film majd’ kilencven évre kiterjedő történetében tekinti át a média reprezentációját, megemlítve a jelentősebb média- és filmtörténeti momentumokat, korszakokat és fordulatokat is – a teljesség igénye nélkül, ám igen széleslátókörűen.
Ez a gigantikus összefoglaló munka két esetben léphetett volna túl egy tematikus filmtörténeti kalauz szintjén: amennyiben a szerzőnek valamilyen újszerű szempontja vagy bizonyítandó tézise van a témával kapcsolatban, vagy ha olyan szinten megszállottja a kutatás tárgyának, hogy szenvedélyes érdeklődését képes átragasztani a befogadóra is. A Címlapsztori, ugyan alapos összefoglalást nyújt, sajnálatos módon egyik elvárást sem teljesíti, bár a sorok mögött érzékeljük szerzője elkötelezettségét a klasszikus újságírói erények iránt.
Kultúrbarlang, 2015.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/08 16-17. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12329 |
