Kovács Bálint
Foodies – svéd, 2014. Rendezte és írta: Thomas Jackson, Charlotte Landelius és Henrik Stockare. Kép: Samuel Gonzáles és Philip Sundbom. Zene: Johan Berthling és Andreas Söderström. Szereplők: Andy Hayler, Aiste Miseviciute, Katie Keiko, Perm Paitayawat, Steven Plotnicki. Gyártó: B-Reel Feature Films. Forgalmazó: Mozinet kft. Feliratos. 95 perc.
Göröngyös pályán indul a nézői rokonszenvért zajló küzdelemben az a film, amelynek első képén egy két lábon járó sztereotípia, egy kopaszodó, kövér gasztroblogger panaszkodik, hogy bár a pezsgő mindenhez illik, azért ez a Moët & Chandon nem jó, bár a homár isteni. Majd a narrátor közli: ők, a Világevők című dokumentumfilm főszereplői fogják megváltoztatni a kulináris világot. Ebből az előételből már látszik, hogy a főfogás csak jó adag (ön)iróniával lehet fogyasztható – ám az önreflexió alig jelenik meg. Márpedig a legszűkebb gourmet célközönségen kívül aligha tudja valaki magától értetődően komolyan venni a lehunyt szemmel, nagyokat sóhajtva, elmélyülten bólogatva borókafüstben, erdei aljnövényzeten tálalt feketegyökeret falatozó embereket.
Pedig az alkotók nem kívánják közel hozni alanyaikat a nézőkhöz, így viszont a Világevők betlehemi üstökös helyett a három Michelin-csillag által vezérelt, egy jó fogásért kontinenseket átutazó éttermi szakírói megmaradnak vitrinüvegen át figyelt egzotikumoknak. És ez a vitrinüveg a film legkomolyabb problémája, mert mintha nemcsak a nézőket tartaná távol a szereplőktől, de a filmeseket is, ráadásul még a tüzet is pislákolóvá tompítja: elhangzik, hogy aki ennyit költ a hobbijára, nyilván megszállott, csakhogy megszállottak helyett három napig lógatott, főtt galambfiókát pókerarccal fotózó alakokat látunk csupán. És semmihez nem kerülünk igazán közel: elhangzik egy félmondat arról, hogy még nyers tonhal és nyers tonhal között is mennyi különbség van, de a mélyreható kifejtés elmarad. Felmerül, hogy a gasztrobloggerkedés egyeseknek kitörés a saját régi közegükből, de a régi közeget nem ismerjük meg, és így tovább. Akad néhány érdekes gondolat, újszerű megállapítás és ügyes felvétel, de ezek elvesznek a másfél órás filmidőben, mint szardellás libamájfalat a malomkőnyi porcelántányéron.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/07 56-56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12311 |
