rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Kritika

Nagy Dénes: Seb

Hegek a lelken

Pintér Judit Nóra

Az önsebzés tabutéma, a film is messzire elkerüli.

Nagy Dénes dokumentumfilmje ezúttal is a valóság ritkán megmutatott mélyrétegeibe kalauzol. Ismertebb alkotásai, a Lágy eső és a Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból után a mostani alkotás is méltán tarthat számot érdeklődésre. A HBO dokumentumfilmjeitől már megszokhattuk, hogy gyakran adnak hangot            a normativitás peremén, vagy az „épek társadalmánk” határvidékein élőknek. Ilyen például Tóth Péter Pál vak aikidó mesterről szóló filmje, a Fehér kard, vagy Kabarcz Zsófi és Boros Panna értelmi sérült színészeket, a Baltazár színházat bemutató alkotása, a Varázslatos Gladiátorok, de akár ide sorolható Sós Ágnes Szerelempatak című filmje is.

Nagy Dénes eddigi alkotásaiban felépített képi világa, tempója, visszafogottsága mostani dokumentumfilmjére is jellemző, operatőre ezúttal is Pavlovskaya Natasha, akivel számos korábbi filmben is együtt dolgoztak. A Seb három harminc körüli nőt mutat be, akik mind önsebzők. Az önsértés, önsebzés önálló diagnosztikai kategória, és arra utal, amikor valaki kárt tesz a saját testében, de nem öngyilkossági szándékkal. Több fajtát megkülönböztet a szakirodalom: sztereotip, major, kompulzív, és impulzív, amelyek a hajtépkedéstől a szemgolyó kivágásáig  a legkülönfélébb önkárosító magatartásformákat rejtenek. Sokszor szorongás, depresszió, súlyosabb esetben borderline személyiségzavar áll az önsértés háttérében. Hiába a diagnózis ismerete, a kérdés ugyanakkor marad, miért teszi ezt magával valaki?

A Seb című dokumentumfilm ennek megértéshez viszi közelebb nézőit. A szereplőket hallgatva, figyelve megérezzük az őket feszítő pszichés fájdalmat, és bár nem sokat beszélnek, érthetővé válik, hogy a lelki fájdalmat hogyan oldja fel számukra a saját maguknak okozott testi fájdalom. Az önsebzésről tudjuk, hogy normális fiatalok is úgy használják mint a drogot vagy az alkoholt. Arra szolgál ugyanis, hogy a nehezen uralható negatív érzéseket, szorongást, szomorúságot, frusztrációt ezen a módon kontrollálják, ez az egyetlen: direkt és kegyetlen eszköz számukra érzelmeik szabályozására. Az önsértés aktusa után rendszerint megkönnyebbülnek, a fizikai fájdalom kontrollálható, elvonja a figyelmet a lelki fájdalomról. Az önsebzés így addikcióvá válik, amiről legalább olyan nehéz lejönni, mint bármilyen más drogról, ráadásul a felmérések nyomán a fiatalok körében egyre több a „függő”.

A legtöbb önsebző a kutatások szerint gyermekkori trauma-, vagy abúzus történetet cipel, amellyel évtizedeken keresztül sem képes lelkileg megbirkózni. Ezt látjuk a Nagy Dénes által megszólaltatott három nő esetében is. A film kamerája és riportere tapintatos, nem tolakodó. Keveset kérdez, és rövid, tényszerű válaszokat kap. Az önsebzőktől megtudjuk, hogy a sebek gyönyörűek, megkönnyebbülést hoznak, nem kell gondolkozni rajtuk, megtudjuk azt is, hogy „a halál a barátunk”.

Nagy Dénes rendezése igen szűkszavú, a nők történetei fragmentumok maradnak inkább, nincs egységes struktúra az interjúvezetésben sem, az infomációtöredékek azonban elégséges vezérfonalként szolgálnak ahhoz, hogy valamit megértsünk abból, hogy miért sebzik magukat ezek a nők újra és újra. A szereplők helyett tehát inkább a képsorok beszélnek. Látjuk őket utazni, tenni a napi dolgukat, munkába menni. Lassú ritmusú, kimért tempójú képek peregnek a vásznon. A kamera megpihen az összeszabdalt csuklón, a ping-pong labdák monoton adogatásán, a kutya fürdetésén, a szereplők kitartott tekintetein. A nők helyett gyakran éppen ezek a tekintetek beszélnek, amelyekben a nézők meglátják, hogyan van jelen a múlt a szereplők sorsában, mit jelent egy életen át hurcolni valamilyen lelki traumát.

Ugyanilyen beszédesek a rendező mindössze 5 perces dokumentumfilmjében, az Emergency Hospitalban az újraélesztő stáb arcai, akik egy sikertelen újraélesztés után szó nélkül néznek bele a kamerába. Semmit nem kell mondaniuk, mindent értünk.

 

Seb – magyar dokumentumfilm, 2015. Rendezte: Nagy Dénes. Kép: Pavlovskaya Natasha. Vágó: Tuza-Ritter Bernadett. Producer: László Sára és Gerő Marcell. Gyártó: CampfilmHBO. Az HBO bemutatója. 52 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/07 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12299

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 103 átlag: 5.83