Huber Zoltán
A reklámipart soha olyan pontosan nem mutatta meg senki, mint a hét évadot megélt Mad Men-sorozat.
Sikeres slágerprodukció és
gyorsan kultikussá váló rétegsorozat egyben. A 2007-ben indult és hét évad után
véget ért Mad Men - Reklámőrültek a szélesebb közönséget és a szigorú
ízlésű akadémikusokat is meghódította. Az alkotók a retró-divathullámot
meglovagolva egy nosztalgikus, szándékoltan szappanoperás húzásokat
felvonultató szériát készítettek, mely a populáris felszín alatt igen komplex
problémaköröket elemez. A kirobbanó tehetségű, ám rendkívül rejtélyes Don
Draper, illetve az őt foglalkoztató reklámügynökség köré szőtt történet 1960
márciusában indul és 1970-ben ér véget, egészen sajátos szemszögből mutatva be
a forrongó hatvanas éveket.
A sorozat páratlan hitelességgel
idézi meg a korszakot. A tárgyi környezet, a ruhák és hajviseletek aprólékos
kidolgozottsága mellett a lenyűgöző filmnyelvi megoldások is akkurátusan
korhűek maradnak. A Mad Men
esszenciális töménységben tárja elénk a hatvanas évek világát, a tudatosan
túlzó, szemkápráztató stílus mégsem öncélú nézőcsalogatás, hanem a koncepció
fontos hatáseleme. Egy-egy jellegzetes napszemüveg vagy bútordarab felbukkanása
ugyanolyan fontos szerepet játszik a korabeli gondolkodásmód
rekonstrukciójában, mint a figurák mondatai vagy tettei. A Mad Men dramaturgiai tere fiktív mikro-univerzummá bővül, mely
leginkább a cég reklámjain keresztül kapcsolódik az általunk ismert történelmi
valósághoz.
Az ikonikus hirdetések a
vágyott tökéletességet, az üdvösnek gondolt ideákat jelölik, ám ezek mögött az
amerikai álom lassú eróziója kísért. A Mad
Men tükörvilágában az alkotók tetszés szerint elkülöníthetik,
felnagyíthatják és szinte laboratóriumi körülmények között vizsgálhatják az
őket érdeklő dilemmákat. A sorozat e különleges módszerével és a szeriális
forma epikus lehetőségeit kihasználva képes mélyre lefúrni. A retró látvány, a
szerteágazó, csavaros sztori és az izgalmas karakterek alapját a képlékennyé
váló identitás, a társadalmi szerepek és az elfogadott normák átalakulásai, a
rendezett felszín mögött lappangó szorongások analízisei adják.
A fontosabb társadalmi,
politikai és kulturális események csak a háttérben bukkannak fel. A Kennedy- vagy
Martin Luther King-merénylethez vagy a Hold meghódításához hasonló
fordulópontokkal a szereplők nézőpontjából találkozunk. A világban zajló
forradalmi változások azonban epizódról epizódra, szinte észrevétlenül
formálják a hatalmi struktúrákat, befolyásolva az ügynökség működését és a
figurák életét. A hatvanas évek óriási változásai minden karakter sorsát
megpecsételik, a rájuk váró döntések, az őket érő kihívások épp ezért a valós
fejleményekre rímelnek.
Az első epizódokban valósággal mellbe
vág a munkahelyen fogyasztott alkohol és cigaretta mennyisége, de talán még
ennél is sokkolóbb a legnagyobb természetességgel elővezetett szexista,
rasszista vagy antiszemita megnyilvánulásokkal szembesülni. A nosztalgia trójai
falován keresztül az alkotók saját beidegződései felülvizsgálatára kényszerítik
a nézőt. A divat vagy a design evolúciójához hasonlóan kénytelenek vagyunk
szembenézni a követendő minták, a nemi szerepek, a család, az énkép
módosulásaival. Ahogy egy-egy letűnt tárgyra vagy tapétára, úgy csodálkozunk rá
a különféle pózokra és viselkedésmódokra, melyek továbbra sem tűntek el, csak
más formában léteznek. A Mad Men
elrajzolja és sajátos fénytörésbe helyezi a múltat, amivel kínzóan aktuális
dilemmákra hívja fel a figyelmet.
Az üzleti környezet és a
társasági élet szabályai, a követendő viselkedésmódok állandó kontrasztba
kerülnek a szereplők gondosan takargatott jellemével. A sorozat alapmotívuma a
személyes identitás és a felvett álarcok között keletkező feszültség, illetve
az ebből fakadó következmények feltárása. Biztos kapaszkodók és egyértelmű
iránymutatások nélkül hőseink céltalanul sodródnak. Nem tudják, pontosan mit és
hogyan kellene elérniük, ezért jobb híján mindig valami többre, másra vágynak.
Ahogyan a cég is folyamatosan válságba kerül és egy-egy kockázatos manőverrel
előre menekül, a szereplők is állandóan felrúgják az addigi életüket. Több
kritikus következetlenséggel vádolta az írókat és túlbonyolítottnak nevezte a
sztorit, holott csak az történik, hogy a karakterek következetesen tagadják és
felülírják a döntéseiket, illetve elfojtják személyiségüket. Pontosan úgy,
ahogy a marketing pozícionálja újra és újra a termékeket.
A reklámszakma alapmotívummá
emelése nemcsak okos, de rendkívül pimasz alkotói gesztus. A vonzó
kirakatvilágok teremtésében érdekelt szereplőink a saját bőrükön tapasztalják a
látszat és valóság egyre súlyosabb ellentmondásait. Erőszakos pózaikkal a
figurák saját tanácstalanságukat próbálják leplezni, a hatalmas egók mögött
általános céltalanság és félelem lapul. A főhős Don Draper férfiként, kreatív
igazgatóként, férjként és apaként is képtelen boldog lenni, ezért állandóan
újra ki kell találnia önmagát. Tragédiája, hogy a vonzóan csomagolt fogyasztási
cikkekhez hasonlóan a tökéletes életét is időről-időre megunja, ezért örök bolyongásra,
magányra van ítélve. A szeme előtt egy ideális élet mindig változó vágyképei
lebegnek, melyekből a konkrét megvalósításuk helyett végül mindig hirdetési
szlogenek születnek.
Don Draper hallatlanul érdekes főhős,
egy szilárd személyiség nélküli szélhámos, egy sodródó, rendkívül drámai
karakter. Azért lehet az ügynökség kreatív zsenije, mert a többiekkel ellentétben
ő pontosan érti az akut értékválság okait és következményeit. Reklámjaival
célba talál, mert időleges jelzőpontként, a vágyott biztonság aprócska megtestesüléseként
alkotja meg őket. Mikor hősünk családja széthullóban, az általa készített
hirdetésben apa és anya mosolyogva vacsoráznak együtt a boldog gyerkőcökkel. Bár
látszólag Draper a korszak igazi nyertese, kevés őszinte pillanatában majdnem belerokkan
az életét meghatározó hazugságokba. Aztán mégis felcsillan az arcán az utánozhatatlan
szélhámos-mosoly, majd minden megy tovább a maga útján.
Rajta kívül nem sokan képesek
ilyen pozitívan feldolgozni a kollektív bizonytalanságot. A szőnyeg alá söpört
problémák, a múlt árnyai mindig visszatérnek, a munka, a pénz nem jelent
feloldozást. Míg egyesek a klasszikus kertvárosi család vagy a gazdagság
délibábját kergetik, mások a hedonizmusban találnak vigaszt. Az érzékenyebbek,
a bukottak öngyilkosságba menekülnek vagy megőrülnek, a lázadó egyéniségek
előbb-utóbb betagozódnak a rendszerbe. Az ellenkultúra a reklám részévé válik,
a gyengébbek sorsa az alkoholizmus, a győzteseké az örök elégedetlenség és
üresség. A legnagyobb árat mégis a nők fizetik, hiába szereznek korábban
elérhetetlen pozíciókat, a szerelemről, a gyerekről vagy a családi békéről óhatatlanul
le kell mondaniuk.
A női szerepek változása
kimondottan nagy hangsúlyt kap a sorozatban. Sajnos rendkívül ritka az olyan
fősodorbeli sorozat, ahol ennyire összetett és izgalmas női karakterekkel
találkozhatunk. A női íróknak köszönhetően a gender-motívumok kibontása nemcsak
érzékeny és pontos, de a fehér férfiak nyomasztó hatalmi helyzetét különféle
feminin nézőpontokból ismerhetjük meg. A Mad
Men hősnői különböző stratégiákkal és eszközökkel reagálnak a társadalmi
változásokra. Don Draper első felesége a háziasszonyi lét üressége elől a
mintacsalád ideáljába menekül, de a feltörő neurotikus reakciói pontosan
jelzik, legbelül valami másra vágyna. A sikeres karrier érdekében a tehetséges
nők kénytelenek a testüket használni és még a kivívott hatalmi helyzetben is el
kell viselniük, hogy a férfiak másodrendűnek tekintik őket. A titkárnőkből
vezetővé illetve üzletasszonnyá előlépő Peggy Olson és Joan Harris a nehezen
megszerzett pozíciókért a magánéletüket, a kapcsolataikat kénytelenek
feláldozni.
A gyerekek tehetetlenül figyelik,
ahogy darabokra hullanak a korábban látszólag legalább rendezett családok. A
válások és az eltűnő apák csupán e jelenség árulkodó kórtünetei, ennél sokkal
súlyosabb, hogy a szülők képtelenek követendő mintákat, biztos támpontokat
nyújtani nekik. Valódi felnőttként gyakran a gyerekek viselkednek, a szemünk
előtt felcseperedő Sally Draper az egyetlen, aki felelősséget vállal az
öccséért. A gyerekek magukra maradnak ebben a világban, a szülők a személyes
boldogságukat keresik és az anyagi biztonságon kívül egyszerűen képtelenek mást
adni nekik.
A Mad Men hét évada során az Eisenhower-korszak kertvárosi idilljéből
a hetvenes évek kiábrándult világába jutunk. A sorozat írók sorra veszik azokat
a területeket, ahol a fehér protestáns férfi hagyományos hatalmi pozíciói a
hatvanas évek végére erősen meginognak. A kenyérkereső családfő, a domináns
hím, a tévedhetetlen üzletember szerepei eltűnőben, a hűlt helyüket válóperek,
öntudatos nők, jogaikért küzdő kisebbségek és személytelenné váló
multinacionális vállalatok jelzik. A közös társalgó helyét egy ormótlan számítógép
foglalja el, a tulajdonosok nevét viselő cég egy hatalmas szervezetbe olvadva
tűnik el. Hőseink jobb híján a fejlődésben, a növekedésben reménykednek, de a
folytatást illetően, ha lehet, csak még tanácstalanabbak, mint a kezdet kezdetén.
A sorozat zseniális lezárása
egyszerre találó és cinikus, a hatvanas évek forradalmi lendületéből és nagy
útkereséséből végül egy Coca-Cola reklám marad. A mókuskerékből nincs kiút, a
legfontosabb kérdéseinkre továbbra sincsenek megnyugtató válaszok, de legalább
zavartalanabbul és többet fogyaszthatunk. Isten hozott mindenkit a posztmodern
kapitalizmus szép új világában.
Mad Men – Reklámőrültek (Mad Men) - amerikai, 2007-2015. Kreátor, rendező, író: Matthew Weiner. Kép: Chris Manley. Zene: David Carbonara. Díszlet: Christopher Brown. Jelmez: Janie Bryant. Szereplők: Jon Hamm (Don Draper), January Jones (Betty Francis), John Slattery (Roger Sterling), Elisabeth Moss (Peggy Olson), Vincent Kartheiser (Pete Campbell), Christine Hendricks (Joan Harris). Gyártó: Lionsgate / Weiner Bros./ AMC.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/07 46-48. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12295 |
