Horváth Balázs
Arsenic and Old Lace – amerikai, 1944. Rendezte: Frank Capra. Szereplők: Cary Grant, Priscilla Lane, Peter Lorre. Forgalmazó: Pro Video. 114 perc.
Hogy vehetnéd feleségül szerelmedet, ha négymillió szót írtál a házasság ellen? Hogy indulhatnál nászútra, ha épp most tudtad meg, hogy kedves, idős nénikéid méregkeverők, akik kegyeletből öreg, magányos férfiakat szabadítanak meg „szenvedésüktől”? Az egyik testvéred Teddy Rooseveltnek hiszi magát, a másik Boris Karloff hasonmása. Mindez csak néhány probléma, amit a nagymenő író és színikritikus Mortimer Brewsternek (Cary Grant) meg kell oldania egy hosszú halloweeni éjszakán Frank Capra vígjátékában.
A negyvenes évek elejére Capra, olyan filmekkel a háta mögött, mint a Váratlan örökség, a Becsületből elégtelen vagy Az utca embere, már bőven az amerikai álom egyik legfontosabb mozgóképes ideológusának számított. Kedvelt témája a jószándékú, idealista egyén elkeseredett küzdelme a korrupt hatalommal szemben. Rendíthetetlen optimizmusát több mint hetven év távlatából könnyen túlzónak érezhetjük. Az Arzén és levendulában azonban egy másik fontos tehetségét mutatja a rendező, a kiváló mesélőjét, aki úgy ad elő, hogy teljesen belefeledkezünk a történetébe.
A film ugyanis, akárcsak az Ez történt egy éjszaka, a színtiszta szórakoztatás jegyében született. A rendező az általa már betéve ismert műfaj, a screwball comedy alapjaira helyezi az alkotást. A végletekig precíz forgatókönyvnek hála egyik őrült helyzetből a másikba csöppenünk, nincs megállás, pihenő vagy üresjárat. Minden jelenet csúcsra járatja az abszurditást, minden karakter mániákus, és mindig minden fokozható. A hebegő, kapkodó, fejvesztve rohangáló Cary Grant talán soha nem volt ennyire vicces.
Az Arzén és levendula igazi különlegessége azonban nem pusztán bolondosságában, hanem az azt átitató fekete humorában rejlik. Sorozatgyilkosok, pszichopaták, őrültek, és jó pár hulla körül bonyolódik a cselekmény, sötét és gonosz dolgokból tökéletes vicceket csinálva. A rendezőt ismerőkben legfeljebb az kelthet hiányérzetet, hogy Capra híres, a kisemberrel szembeni mély szimpátiája szintén a morbid hangulat áldozatául esik. De ebben az esetben ez egy szükséges és belátható áldozat.
Extrák: Nincsenek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/06 63-63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12278 |
