Sepsi László
Monsters: Dark Continent – brit, 2014. Rendezte: Tom Green. Írta: Jay Basu. Kép: Christopher Ross. Szereplők: Johnny Harris (Frater), Joe Dempsie (Frankie), Sofia Boutella (Ara), Kyle Soller (Inkelaar). Gyártó: Vertigo Films / Between the Eyes / International Traders. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 119 perc.
Filmben és zsánerirodalomban egyaránt az ezredforduló izgalmas elméleti vitáit generálták azok a szövegek, amelyek használják ugyan egy-egy műfaj bevett motívumait vagy stílusát, de az ezekkel együtt járó sémák és tágabb értelemben vett szemléletmód nagyrészt hiányzik belőlük. Gareth Edwards a 2010-es Monsters-ben ezzel a problémával szembesítette az inváziós sci-fi rajongóit, amikor a Mexikóban burjánzó szörnypopulációt csupán egy románcba torkolló road movie hátterévé tette, ami csak néhány kulcsponton befolyásolta vagy éppen monstrummá lett bevándorlás-metaforaként árnyalta a cselekményt.
A Monsters folytatása tovább viszi a főhősökkel minél kevesebb direkt interakcióba lépő űrszörnyek motívumát, a radikális stratégia a franchise-zá válás során máris formulává alakult, csak a fantasztikummal szennyezett alapzsáner cserélődött le. A többnyire passzív jövevények ezúttal A bombák földjén és az Amerikai mesterlövész nyomdokain haladó közel-keleti háborús dráma szüzséjét díszítik, ahol a konfliktus oka, hogy az amerikai haderő az idegenekkel együtt gyakorta a helyi lakosságnak is juttat a szőnyegbombázásból – akik erre értelemszerűen visszalőnek. A xenofóbia és a markáns helyszínválasztás ezzel megmaradt mint szervezőelv, de a detroiti lepusztultságból a sivatagi hadszíntérre keveredő maroknyi white trash legény szétcsúszás-történetét még annyira sem befolyásolják a távolban ágaskodó csáperdők, mint Edwards eredetijében. A Sötét kontinens tankönyvbe illően illusztrálja, mikor két műfaj keveredését nem a hibriditás (a kódrendszerek minél gördülékenyebb egybesimítása), hanem a fertőzés logikája irányítja: ahogy a filmbeli sivatagot, a szöveget is penészfoltokként pettyezik a sci-fi monstrumok telepei, de ahhoz már nem hatolnak elég mélyre a gazdatestben, hogy érdemben átformálják annak többségében sematikus struktúráját.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/06 57-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12267 |
