Kránicz Bence
Danny Collins – amerikai, 2015. Rendezte és írta: Dan Fogelman. Kép: Steve Yedlin. Zene: John Lennon. Szereplők: Al Pacino (Collins), Annette Bening (Mary), Bobby Cannavale (Tom), Jennifer Garner (Samantha), Christopher Plummer (Frank). Gyártó: Big Indie Pictures / ShivHans Pictures. Forgalmazó: Big Bang Media. Szinkronizált. 110 perc.
Steve Tilston tíz éve tudta meg, hogy John Lennon 1971-ben levelet írt neki, amelyben szimpátiájáról és támogatásáról biztosította a karrierje legelején járó folkzenészt, figyelmeztetve őt, hogy befutott előadóként is őrizze meg eredeti dalszerzői tehetségét. A vasárnapi újság kis színesei közé illő történet ihlette Dan Fogelman első rendezését, amelyben az Al Pacino alakította, öregedő rocksztár ébred rá Lennon levelét kézhez kapva, hogy rég lemondott a művészi önmegvalósítás esélyéről, helyette újabb és újabb búcsúturnékon haknizik évtizedes slágereivel.
Kikapós menyasszonyát hátrahagyva a címszereplő New Jersey felé veszi az irányt, hogy felvegye a kapcsolatot sosem látott fiával. A szálloda igazgatónőjével vívott parázs szócsatákat látva a folytatást leginkább időskori romkomként (Minden végzet nehéz, Amit még mindig tudni akarsz a szexről) tudnánk elképzelni, a hangsúly azonban átkerül Collins és felnőtt fia viszonyára, a vígjátéki hangütést komor tónusokkal apamelodrámába fordítva.
Fogelman meglepően visszafogott, ám helyenként ötlethiánnyal és tempógondokkal küzdő rendezése nemcsak a sztárfigura sorsa miatt szól a fényűző életet ígérő, de skatulyába záró szórakoztatóipar természetéről – a fásult, régi dicsőségéből élő Collins szerepe jutalomjátékot jelent a hasonlóan jellemezhető Pacinónak –, hanem a központi levélmotívumon keresztül is. A forgatókönyvíróként befutott, többek között a Last Vegas gerontokomédiáját is jegyző Fogelman filmjében csak az írott szónak van tétje és jelentősége, Lennon inspiráló üdvözletétől meghiúsult házassági szerződésen és feszülten várt orvosi leleten át a fecnikre írt dalszövegekig. Árulkodó, hogy ezek az írások rendre a fiókban maradnak, évtizedekre elvesznek, vagy meg sem születnek: mintha Fogelmannek a rendezői székbe átülve első dolga lett volna, hogy a hollywoodi írók viszontagságairól elmélkedjen.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/06 56-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12266 |
