Muhi Klára
Ül a Halál egy pesti lakásban és cigizik.
Csak a tarkóját és a kalapja sziluettjét látjuk. A történetekről, pontosabban azok hiányáról, az idő elliptikus természetéről, az én határairól morfondírozik a teljes sötétben, közben szépen ráhajnalodik. A cigiszünet lejárt. Dolog van. Be kell indulnia.
Nem rögtön találja meg következő áldozatát, előbb még van feladata valami tiszafákkal sűrűn benőtt vidéken, kicsit tétován áll egy hasmánt fekvő férfihulla fölött. Közben valahogy nem hagyja nyugodni egy régi esete, visszarémlik, mikor, sok évszázaddal ezelőtt egy francia pásztorfiú egyenesen a Jóistentől vitt üzenetet egy királynak a visszafoglalandó Szentföldről, s egész gyerekhadsereg verbuválódott össze a nemes kalandra. A végén a Kalaposnak persze ott is volt dolga bőven. De ott mintha még lett volna ennek az egésznek valami értelme is.
A mostani meló – hogy ráforduljunk a Magánterület főtémájára – valahogy tényleg sokkal deprimálóbb. Az új jelölt, fiatal nyurga, kiégett pesti pali (Czukor Balázs), neki már se feladata, se küldetése. És abban a néhány napban, amit a Kalapos még biztosít számára, sem jut eszébe az égvilágon semmi az Élet nevű lehetőségről. Értelmetlen kószálásai során csak hozzá hasonló haveri holtlelkekkel, töredéksorsokkal, árnyakkal találkozik – Tóth Jocó, Derzsi János, Székely B. Miklós megható alakításában – akikkel aztán ismerős köz- illetve magánterületeken lehet tovább morzsolni a Semmit. Ennek a Semminek az ábrázolása végül is a Sziveri János versei ihlette Magánterület filmes vállalása. Ami nagy csapda amúgy, szinte lehetetlen feladvány, pláne egy szál GoPro kamerával, no budget körülmények között.
Kécza Andrást ebben a vállalásban meglepő módon a magyar filmhagyomány segíti leginkább. A játékfilm és az experimentális film határterületén születő közérzetfilmeknek ugyanis – ha most épp nem is tűnnek túl trendinek – nálunk komoly múltja van. Hogy messzebb ne menjünk, ott van például Jancsó és Grunwalsky Kapa-Pepe sorozata. Vagy dr. Horváth Putyi Hajnóczy-filmje. A 90-es évekből a Rocktérítő vagy Klöpfler Tibor Lakatlan embere, Fővárosi Tamás melankolikus odüsszeiája, ahol a technikai cél is hasonló volt, az akkori könnyű, olcsó VHS kamerát játékfilmes közegben kipróbálni. S még hátrébb, a Pronuma bojok, az Eszkimó asszony fázik, a Lenz, A kutya éji dala. A 80-as évek új érzékenyei, új narratívjai, neoavantgárdjai, Fe Lugossy, Szirtes András, Bódy Gábor, Xantus János, a Balázs Béla Stúdió utolsó nagy időszaka. Kécza tulajdonképpen őket folytatja. Az eltűnt történet feletti gyász és káosz érzete őket visszhangozza.
A Magánterület is az értelmiségi rossz közérzet, beszorítottság, elkárhozottság, élve elrohadás, az efölött érzett leplezett vagy leplezetlen önsajnálat tragikus lenyomata. Melyben kocsmai beszélgetések mixelődnek nemes vendégszövegekkel. Székely B. pillanatra átlényegül a mennyből kihajított Luciferré, Czukor Balázs a Gozsdu udvarban III. Richárddá. Pilinszky a 4-6-os villamoson, Shakespeare a Gozsdu udvarban. A dermesztő Szagos Hörigekkók, alternatív gyerekzenekar. A „telik de nem múlik” jegyében forgatott triviális jelenetek, Schopenhauer, „Megyek, veszek sajtot”, „Gyere, Bandi kutyám”.
A Magánterület, mely a 90-es években diplomázott alkotó első(!) egész estés filmje, az elődökhöz hasonlóan szimpatikusan nyitott, szabad film. Az eredmény hullámzó, a GoPro lehetőségei képben, hangban igen korlátozottak, de az összhatás érdekes, szórakoztató. Az „utazós” jelenet, ahol a párok fejben utaznak, de még csak véletlenül sem ugyanoda, a „közös kávéivós”, mely egy sutaságában is költői pantomimban egyesíti a film egymásra kicsit sem hasonlító ikerhősét, vagy a „belövős”, melyben Tóth Jocó akkurátusan megfőz és leturmixol egy szívpörköltet, majd intravénásan beadja magának – mind erős pillanatok.
A nézőben persze ott motoszkál, igaza van-e a Halálnak? Nem lehetne-e mégis, konkrét történetekben is megmutatni, elmesélni hogyan jutottak el hőseink ebbe a Semmibe? Mondjuk egy következő filmben.
Magánterület – magyar, 2014. Rendező, operatőr, producer: Kécza András. Írta: Kécza András és Osvát András. Zene: Hot Jazz Band, Szagos Hörigekkók. Vágó: Mógor Ági. Festmények: Hús Zoltán. Szereplők: Czukor Balázs, Tóth József, Derzsi János, Székely B. Miklós, Varga Klári, Lőrincz Beatrix. 90 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/06 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12250 |
