rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Film / Regény

Pierre Morel: Gunman

Visszafogott vezeklés

Sepsi László

Az új Gunman nem hozza vissza az eredeti bérgyilkos-sztori tragikumát.

 

Ahogy A Keresztapa után a tömegfilm karriergengsztereinek túlélési esélyei is jelentősen javultak, és ma már egyáltalán nem szükségszerű (de még mindig nagyon valószínű), hogy a kis cézárok villamosszékben vagy golyóktól szaggatva végezzék birodalmuk romjain, úgy a bűnöző-hierachia sötét lovának számító bérgyilkosokat is utolérte a feloldozás. A film noir panteonjából kinőtt figura számára a klasszikus és modern érában, bűnbánással vagy anélkül, de csak a halál szolgálhatott méltó jussául, a mindenkori „utolsó megbízások” elfogadása és önfeláldozó végrehajtása a This Gun for Hire-től A szamurájig egyszerre kilépés az erőszak ördögi köréből és a szakmával együtt járó kötelességetika lírai beteljesedése. A posztmodern filmből ugyan nem tűnt el teljesen az elidegenedett, steril emberi kapcsolatok és robotikusan végrehajtott megbízások koordinátarendszerében létező bérgyilkos hagyománya (lásd például Michael Mann Collateralját), de felsorakoztak mellé az egzisztencialista ballaszttól megszabadított fiatalabb kollégák, akik számára egy-egy merénylet remek alkalom a játékos vetélkedésre (Füstölgő ászok) és a hajdani bajtársak kiiktatása sem jelent óhatatlanul önfelszámolást (Kill Bill 1-2).

A bérgyilkos-karakter lehetséges pályaíveinek bővítésében kiemelt szerep jutott Jean-Patrick Manchette 1981-es Gunman című regényének és az egy évvel később bemutatott filmverziónak (A sokk). Melville szikár fatalizmusát Manchette-nél savas irónia és perverz erőszak oldja fel, ahol point blank fejlövés gyógyítja a pszichoszomatikus némaságot és a délceg fegyverforgató súlyos potenciaproblémákkal küzd: mindebből az Alain Delon főszereplésével készült filmváltozat viszonylag keveset tartott meg, a groteszk minőséget itt némi állatszimbolika (kígyó, macska, pulykafarm) és egy pisztollyal kivitelezett orális abúzus képviseli, hogy aztán egy bizarr happy end erősítse meg az átmenetet modernista tragédiából posztmodern pastiche-ba.

Pierre Morel idei feldolgozása teljes egészében elhagyja a történet első két variációjának túlhajtott iróniáját, de a klasszikus és modern bérgyilkos-sztorik tragikumát sem hozza vissza: lehetséges harmadik útként a didaktikus tanulságokkal spékelt naiv banalitást választja, amiből még a szörföző Sean Penn látványa sem képes kibillenteni a filmet. Morel kezei közt Terrier alakjából morális skrupulusok nélküli hitman-karikatúra helyett meghasonlott gazdasági bérgyilkos lesz, aki önhibáján kívül szakad el élete szerelmétől nyolc évre (szemben a korábbi változatok előre tervezett évtizednyi hiátusával), és aki Kongóban humanitárius munkával igyekszik ledolgozni az utolsó merénylete által okozott kárt. Terrier vezeklése az új verzióban egyedül korábbi bérgyilkos-tevékenységére vonatkozik, a 2015-ös Gunmanből, előzményeivel szemben teljesen hiányzik a Terrier érzelmi ürességét illusztráló, csak szextárgyként tartott fiatal szerető alakja és a szerelmi háromszög harmadik csúcsát jelentő tutyimutyi férjalak helyére is egy áruló barát került – akinek gyengesége és romlottsága híven ellenpontozza a bérgyilkos egyetlen súlyos hibáját, miszerint rossz szakmát választott. De Terrier kálváriája, hiába az utolsó megbízatás árulkodó elnevezése, a meghasonlást testi-fizikai szinten aláhúzó betegsége (ami a regényben némaság volt), és a zárlat zavaros bikaviadal-hasonlata, mindenekelőtt nem spirituális (mint Melville-nél), hanem politikai jellegű. Vezeklése és szenvedései a fejlődő országokat a segélycsomagok és politikai merényletek párhuzamos exportjával kizsákmányoló Nyugat bűneit volnának hivatottak kiváltani, majd a kísértő múlt és a véreskezű vadkapitalisták felszámolásával a játszmában csak gyalognak számító bérgyilkos is feloldozást nyerhet vétkei alól – megvilágosodás helyett az Interpolnak köszönhetően. A Gunman ugyanazzal a faék egyszerűségű világlátással nyúl témájához, mint tette azt pár évvel ezelőtt a csak címében kiváló Géppisztolyos prédikátor, de az ugyancsak átpolitizált Amerikai mesterlövész duplafenekűsége is hiányzik belőle – Terrier figurája ebben a formájában annyira sem mutat túl önmagán, mint a nemes lelkű, de nem túl agyas texasi srácból lett gyilok-rekorder Eastwoodnál. Akár gesztusértékűnek is tekinthető, hogy a nyugati világ bűneit ostorozó akciófilm alapját egy köztudottan baloldali regényíró műfajparódiája adja, amiről aztán a posztmodern cicomát lehántva a Gunman épp a parodizált formula egy súlytalan variációjához talált vissza. Ami társadalomkritikus üzenetnek és drámai akcióthrillernek egyaránt kevés.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12218

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 129 átlag: 5.81