Szalkai Réka
A western újabb és újabb filmekkel cáfolja halálhírét.
A western klasszikus formájában is „újratölthető” – ezt a tézist dán filmes igazolta: jelesül a Dogma 95 mozgalom egyik elindítója, Kristian Levring, akinek A megváltás (The Salvation, 2014) című mozija több szempontból is őrültség. Dán pénzből készült és Dél-Afrikában forgatták, valamint a rendező saját véleménye szerint száz százalékos „újrafelhasználása” a műfaji klasszikusoknak. A film forgatókönyvét Anders Thomas Jensen írta, akinek a nevéhez a kortárs dán filmtermés számos nagy alkotását köthetjük, vegyük csak Susanne Bier filmjeit, vagy éppen a Zöld henteseket és az Ádám almáit. Ez utóbbiaknak Jensen nemcsak a forgatókönyvírója, hanem rendezője is volt.
*
Tényleg egy az egyben klasszikusok ömlesztett feldolgozása A megváltás?
Kristian Levring rendező szenvedélyes rajongója a westernfilmeknek, már többször látott minden fontos művet. Én próbáltam fenntartani az egyensúlyt az egyértelmű hivatkozások és az egyedi ötletek között, bár azért szerintem Kristian „átvágott párszor”: nem szólt azokról a vizuális utalásokról, amelyeket a műfajon felnövő fanatikusok – és olykor az engem kérdező újságírók is egyből meglátnak, csak én érzem úgy, hogy kimaradtam valamiből.
Milyen filmeket nézett meg készülésképp?
Természetesen a Volt egyszer egy vadnyugatot. Erre még én is emlékeztem a gyerekkoromból. Továbbá a Hatosfogatot. Szóval Sergio Leone és John Ford legfontosabb műveit. Ezen kívül újranéztem a Délidőt és a Nincs bocsánatot is. Tökéletesek voltak arra, hogy hangulatba kerüljek.
Mi az, amiben más A megváltás, mint a nagy elődök filmjei?
Mi az emberi létre és a pszichológiára helyeztük a hangsúlyt, nem a mitológiára. A főszereplő, Mads Mikkelsen ember, és nem isten vagy megrendíthetetlen szuperhős: ahogy szereti a feleségét és a gyermekét, majd pedig sír és gyászol a halálukkor. Leone hőseinek nem hullanak a könnyeik. Ez utóbbi egyébként még az én forgatókönyvemben sem volt benne, Mads emberi reakciója volt a jelenet felvételekor, és annyira megtetszett nekünk, hogy benne hagytuk a filmben. Sőt, ő olykor a saját maga tetteit, cselekedeteit is kétségbe vonja. Ez a pszichologizáló vonás a modern ember sajátja.
Mi volt a kiindulópont: esetleg valós esemény vagy éppen irodalmi inspiráció?
Nem, csak a műfaj volt meg, amikor Kristian felkért a forgatókönyv megírására, mindent az alapoktól kellett felépítenünk. A szokásos módszeremnek megfelelően először a struktúrát alkottam meg, majd erre aggattam rá a karaktereket és a jelenetek egyenként: így állt össze a film teljes története.
Gondolt-e Mads Mikkelsenre, amikor A megváltás főszereplője, Jon karakterét megalkotta?
Persze, amikor írok, általában már nagy valószínűséggel tudom, hogy ki fogja a főbb szerepeket játszani, ez most sem volt másképp. Dániában egyébként eléggé kiszámíthatóak ezek a dolgok, hiszen van egy „belső kör” – Mads Mikkelsen, Ulrich Thomsen, Paprika Steen, Nikolaj Lie Kaas, hogy csak egy pár nevet említsek, akik szinte mindent el tudnak játszani. Így ez egyáltalán nem véletlen, a forgatókönyvírók számára pedig nagyon inspiráló a jelenlétük.
Önt leginkább sajátos hangvételű, szerzői filmjeiről ismerhetjük. A Zöld henteseknek vagy az Ádám almáinak nemcsak forgatókönyvírója, hanem rendezője is. Milyen ehhez képest műfaji filmet írni?
Őszintén? Sokkal gyorsabban, könnyebben megy. Ha nem zsánerfilmről van szó, akkor megsokszorozódik a lehetőségek száma, mind a lehetséges történések, mind a karakterek terén, így viszonylag hosszú folyamat megtalálni a számunkra legmegfelelőbb alternatívát. Sokkal határozottabbnak, tudatosabbnak kell lenni, különben könnyen elveszhetünk a lehetőségek kavalkádjában. A műfaji filmben ehhez képest adottak a keretek, hogy A-ból B-n keresztül el kell jutni C-be, vannak követendő konvenciók mind a cselekmény, mind a szereplők vonatkozásában: ugyanakkor ezekkel is lehet játszani, és ezt a játékot én nagyon élvezem.
Az irodalmi adaptációkat viszont mintha kerülné.
Jobban szeretem a saját történeteimet írni. Noha gyerekkönyvek filmes változatában már többször is közreműködtem, pont most lettünk kész a Skammerens datter (A szégyenkező lánya – Sz.R.) című filmmel, ennek a forgatókönyvét is én írtam Lene Kaaberbøl azonos című gyerekregénye alapján. De ezt inkább fordítói munkának tekintem, nem írásnak. Felesleges lenne túlértékelni az írói munkámat, a kész mű csupán a film maga.
Most a rendező beszél önből.
Idén volt tízedik éve, hogy nem rendeztem: ennek egyik oka az volt, hogy időközben négy gyerekem is született, ezzel időben jobban összeegyeztethető az írás. A másik pedig: nem volt olyan igazi történet a fejemben, ami meghozta volna kedvem a rendezéshez. Most viszont itt a Mænd og høns (Emberek és csirkék – Sz. R.). Egy különös családról szól, meg a hazalátogató két bátyról, akik együtt laknak jó pár csirkével, és rá akarnak jönni, miért is olyan furák. De ne is kérdezzen, többet most úgysem árulok el róla.
Ismét egy dán film. Angolul vagy dánul szeret jobban írni?
Szeretem az anyanyelvem, mert abban vagyok biztos, dánul jobban tudom az árnyalatokat, részleteket megfogalmazni. Ugyanakkor szerintem egy történetet alapvetően el kell tudni mesélni minden nyelven, az nem lehet akadály.
És a jellegzetes dán humor is talán a saját nyelvén jön át a legjobban…
Nem hiszem, hogy létezne ilyen, hiába vagyunk olyan büszkék rá. A humor egyetemes dolog, és például az Ádám almái esetében sem vagyok biztos abban, hogy nem éppen külföldön találták-e sokkal szórakoztatóbbnak. Dániában sokan „túl feketének” értékelték a humorát.
Igaz az az állítás, hogy az erős, jól megírt forgatókönyvek hozták meg leginkább a dán filmek hatalmas sikerét az utóbbi egy-két évtizedben?
Részben. Jó dolog, hogy komolyan vesszük a forgatókönyvet, de nemcsak erről van szó. Vannak nagyszerű színészeink, rendezőink, és bár, szerintem külföldön, ha dán filmről van szó, leginkább ugyanazokat a neveket olvashatják a vége-főcímeken, de szavamat adom rá, nem én írom az összes forgatókönyvünket. A dán filmgyártás az utóbbi tíz-tizenöt évben hatalmasat fejlődött, egészséges szimbiózisa a különböző stílusoknak, rengeteg a fiatal tehetség. A szakmámban gondoljunk például csak Tobias Lindholmra, hihetetlen, mennyire jókat ír. Kár, hogy önökhöz nem juthat el az összes olyan dán film, ami joggal megérdemelné a külföldi bemutatót, habár A vadászat hatalmas nemzetközi siker volt, és lám, azt is Tobias írta.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 10-11. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12176 |
