Szatmári Zsófia
Három izgalmas fiatal francia film a belső szabadságról, az életmódváltás jogáról és nehézségeiről.
Egy hatvanas bártáncosnő-hosztesz, a világvégére készülő fiatalok, külvárosi kamaszlányok. 2014 francia filmtermésének két ragyogó első filmje és egy már elismert fiatal rendező új munkája érkeztek a szabaság nyugati szelével a magyar mozikba. Egyediek, újítók, mert nem konvencionális témákat, közegeket láttatnak, mert felszabadultak és lendületesek, rendezőik fiatalok. Mindhárom film a megszokottból kizökkenés, egy hosszabb-rövidebb ideig tartó életmódváltás történetét meséli el. A látvány, főleg a színvilág, és a zene is elemi része mindegyiknek: a Party Girl cím egy Chinawoman számból jön, a Csajkor egyik leglátványosabb jelenete Rihanna Diamonds-a köré épül, a Küzdők eredeti zenéjére pedig a szakma is felfigyelt: César-díjra jelölték, akárcsak jópár kategóriában a másik két filmet.
A koros táncosnők boldogsága – Party Girl
Képes-e az ember kilépni megszokott környezetéből, életéből? A Party Girl hőse, a hatvanéves Angélique (Angélique Litzenburger), aki élete nagyrészét bártáncosnőként, majd bárhoszteszként töltötte, döntés elé kerül: engedjen-e egykori kliense, Michel, egy jóravaló férfi szelíd ostromlásának, és otthagyja-e a bárt, addigi otthonát? Megtalálja-e a helyét a rendezett, „hétköznapi” életben? Kisebb vonakodás után hajlik rá, hogy megállapodjék Michel mellett, aki még a kezét is megkérte, amire Angélique szintén igent mond.
A témát már ismerjük Prousttól: hogyan vette el kárára Odette-et Swann, ám nem a múltszázad eleji nagyregényben vagyunk, hanem a kortárs francia mindennapokban. Nemcsak hogy „igaz történet” alapján íródott a film, a valódi történet szereplői egyben színészei is. Samuel Theis és rendezőtársai, Marie Amachoukeli-Barsacq és Claire Burger, Theis édesanyjának életéből írták és rendezték első filmjüket, melyben az anya mellett a testvérek, maga Theis is, és az egykori bárbeli kolléganők is részt vesznek.
A Cannes-ban (a legjobb első filmnek járó) Arany kamerával (Caméra d’or) jutalmazott hatkezes munkának volt előzménye, a Forbach (2007) című rövidfilmjük, mely szintén Theis és testvére, Mario szereplésével vitt színre egy megtörtént eseményt, melyben Angélique is feltűnik. Élő anyagból dolgozni izgalmas, mondja Theis, így hát a „Hármas ikrek” (les Triplés), folytatták a családi legendárium filmre vitelét.
Kiindulópontjuk egy érdekes életút, egy éjszaki életművészé, nem konvencionális családképpel: anya négy gyerekkel, három felnőtt, de a legkisebbet, aki még kamasz, nem ő neveli tíz éve. A valóságból építeztek: nem félnek mutatni Angélique törődött arcát, sem azt a sajátos közeget, ahonnan jön, a maga látvány- és hangulatvilágával (színek, fények, öltözködés, beszédmód). Azzal, hogy az amatőr színészeknek magukat kellett eljátszani, a hősök viselkedése, az emberi kapcsolatok könnyebben jelentek meg a maguk természetességében, mégha, mint Theis elmondja egy interjúban, figyelniük kellett, hogy ki mennyire feszeng a kamera előtti szerepléstől, ki mennyi idő alatt szokik hozzá a forgatáshoz. A férj, Michel figurája az egyetlen, akit nem a valós életbeli személy alakít, hanem egy másik amatőr színész, Joseph Bour, foglalkozása szerint bányász, mint a filmben, és ő is hiteles.
A természetadta eszközökön kívül a szerencsés zeneválasztás is sokat ad a film hangulatához: a Chinawoman melankolikus, de átható dalai kísérik Angélique életének egy-egy epizódját, így a dinamikus nyitójelenetet. A bárban dolgozó lányok a hajnali utcán vonulnak, majd fokozatosan, a zene segítségével átfolyik a jelenet a bár életébe: a lilás-vöröses-rózsaszínes fényeivel és a Chinawoman I’ll be Your Woman című dalával, melyet kiváló ritmusérzékkel illesztettek a kezdőképsorhoz. Az ő száma, a címadó Party Girl keretezi a filmet, hirdetve, hogy hatvanéves bártáncosnők is vannak, bár szépségük, lehetőségeik mások, az ő boldogságuk is lehet téma, nem csak a fiataloké. A Party Girl erénye, hogy könnyen érthető, egyszerű: az ember szabadságáról és választásairól szól. Így világos, hogy a portréfilmként induló, Angélique címen futó munka a készültének végső stádiumában megtalálta igazi címét, a Party Girlt. Ezzel a döntéssel az alkotóknak sikerült elemelkedni az egyedi esettől, egyetemesebb síkra helyezni a történetet, melyben Angélique-re már nem csak személyként, hanem jelenségként, fogalomként tekinthetünk, mint Mamma Róma húgára, a nagybetűs szabad nőre.
Elemi felszabadultságban – Csajkor (Bande de filles)
Céline Sciamma harmadik nagyjátékfilmje a korábbiakhoz hasonlóan külvárosi környezetben játszódik. Ám az előzőkkel ellentétben ezúttal a tipikus aszfaltdzsungelben, szegényebb családoknál. A téma ugyanakkor hasonló: szerepek próbálgatása, identitáskeresés, mint a Tomboy (2011) fiús kislányának kalandja, aki jódarabig fiúnak tetteti magát, mert a szomszéd lány annak nézte, és nem mer és nem is akar ebből a szerepből kilépni.
A történet a nyári szünet környékén kezdődik, amikor Marieme (Karidja Touré) megtudja, hogy újra megbukott, és középiskola helyett inkább valamilyen szakképzés után kellene néznie. Ahogy elkeseredve kiviharzik az épületből, megszólítja három divatosan öltözött, vagány lány, akik a bejárat melletti padokat vették birtokukba. Hívják, hogy menjen velük Párizsba, és lépésről-lépésre befogadják, megismertetik vele a szórakozásaiakat: ruhanézegetés mindenféle üzletekben, gyorsétterem, pörölés más lánybandákkal. És megkezdődik a fejlődéstörténet első fázisa: a kamaszlány külső és belső átalakulása, csatlakozása a csoporthoz, melyet Marieme új beceneve pecsétel meg: barátnőinek ő már csak Vic, mint victoire (=győzelem).
Bizonyos szociológiai szándékkal készült a film, mert ahogy a Party Girlben, itt is amatőr színészek játszanak, és a szereplők mind feketék. (Elsőként a francia film történetében.) Céline Sciamma négy hónapig járta a Párizs belvárosában lévő metróállomás, a Châtelet-Les-Halles üzleteket, szórakoztatóipari egységeket tömörítő központját, míg elképzeléseinek megfelelően jellegzetes arcokat, izgalmas alanyokat talált. És jól el is helyezi őket a történetben. Jellegzetes a film képvilága, miliője: panelek, kevés szín: kék-barna-fehér. Sötétedik. Nagy lánycsapat vonul haza, önfeledten csacsognak. És ahogyan válnak le a kisebb-nagyobb csoportok, alábbhagy a vidám csivitelés, egyre komorabbá válik a jelenet, egyre nyomasztóbbá a félig-meddig kivilágított betonrengeteg.
A lányok felszabadultsága, gondtalansága lázadás válaszul a külvárosi közeg szigorára, ahonnan kamaszként nincs példájuk, esélyük a kitörésre. A tekintélyt errefelé a fizikai erőfölénnyel teremtik meg – a felnőtt férfiak. Ez alól a lányok természetesen szeretnének kibújni. Marieme joggal tart bátyjától, aki nem csak szavakkal dorgálja meg. Másrészt ugyanúgy, mint a fiúk, a lánybanda tagjai is részt vesznek ennek a hierarchiának a fenntartásában: párbajokat szerveznek maguk között, levideózzák őket és utána az egész környék tudja, ki a csajszi a gáton. Nem csak a lakótelep porondján, hanem a lányok hétköznapjaiban is bevett eszköz az erőszak, például más iskolás lányoktól kényszerítenek ki pénzt. És nem ez az egyetlen szokásuk, ami a néző bizalmát megingatja: ruhát is lopnak. A Csajkor szabadságra vágyó kamaszai iránt érzett rokonszenvünk azért megmarad, ha túlzásnak is tartjuk a rendezőnő felhőtlen lelkesedését, miszerint mindenki olyan szeretne lenni, mint ők; hát nem. Csak szabadságuk vonzó, így találkozik a film emblematikus jelenete és a nézői azonosulás egy csúcspontban, a szállodai szobában, ahol a lányok összegyűlnek, eszegetnek-iszogatnak, nevetgélnek, zenét hallgatnak. Most végre úgy érzik, senkitől, semmitől nem függnek, ahogy ezüstös kék fénnyel megvilágítva öntudatlan felszabadultságban táncolnak Rihanna dalára (Diamonds). Ám akármilyen megkapó is ez így, szabadságuk csak pillanatnyi illúzió és ekképp, mint Vic is megfogalmazza, sehová nem vezet.
Elszánt szabadságvágyukban hasonlítanak a Party Girl hősnőjére. Vic jól-rosszul, de mindenáron ki akar törni a környezetéből, melyben esélye sincs kibontakozni. Sok szabályt áthág (nem akar dolgozni, pedig édesanyja szerez neki munkát, szeretője lesz, pedig bátyja tiltja ettől), négy különböző alakot, személyiséget ölt a film folyamán, legvégén pedig talán egy ötödikben is reménykedhetünk. Látjuk kemény kamaszkorát – ahogy találóan sejteti az eredetitől kissé eltérő (angol és) magyar cím – az azt kétségtelenül meghatározó lánybanda epizódjával. Ám azt is látjuk, hogy őket elhagyva, hogyan kényszerül kompromisszumokra, és a tapasztalatai hatására, hogyan szűri le a tanulságot: bármilyen élete lesz is, ő fog dönteni róla.
Az amazon és szerelmese – Küzdők (Les combattants)
Thomas Cailley első filmje, a Küzdők humoros, életteli szerelmesfilm. Hősei, két vidéki fiatal, Madeleine (Adèle Haenel) és Arnaud (Kévin Azaïs) először a tengerparton találkoznak a nyári szünetben, egy önvédelmi edzésen, ahol párba állítják őket: küzdjenek. Arnaud „nem veredik lányokkal”, de mit tehetne, és mivel Madeleine kerekedne fölül, észrevétlenül megharapja a lányt, mert különben az gyűrné le. A lány nem szól semmit, de nem is felejt. Ezután a szégyenletes, de titokban maradt epizód után Arnaud első munkanapján találkoznak újra, amikor a fiú bátyjával saját építésű kerti pavilont ajánlgat épp Madeleine szüleinek. A lány, aki méltán veti meg Arnaud képmutató tettét, leszólja a „tákolmányt” is, mondván, nemcsak rossz minőségű, hanem haszontalan is. Majd beugrik a medencébe és úszik egy-két hosszt levegővétel nélkül.
A fentihez hasonló, véletlen találkozásokból adódó komikus helyzetek az egész cselekményt végigkísérik, dinamikussá teszik. Sokszor Madeleine elképedésre okot adó tulajdonságai (nyers őszintesége, ereje), viselkedése idézik elő – a tehetséges fiatal színésznő hatásos tolmácsolásában – vagy épp valóra vált jóslatai: a félkész ácsolat tényleg összedől. Az egész film a komoly és az ironikus hangvétel között egyensúlyozik, úgy a tiszteletet parancsoló közegekben, a katonaság ábrázolásában, mint a szereplők valóságképében.
Madeleine megközelíthetetlen, harcos és kemény, igazi amazon. Hány lányt ismerünk, aki tetőcserepekkel teli hátizsákkal úszik és nyers halat turmixol uzsonnára? Végletesnek, extravagánsnak tűnhet, viselkedését mégis természetességgel ábrázolja Cailley, sőt bizonyos jelenetekben, azzal, hogy az átlagostól eltérően reagál egy helyzetre, még vele is érthetünk egyet: tényleg olyan jó szórakozás-e a diszkó? Legfőbb célja, hogy ne legyen kiszolgáltatva a körülményeknek. Ez persze mindenkinek mást-mást jelent, a lány számára a világvégére való felkészülést. Mert az szerinte bármikor eljöhet és jönni is fog. Ezért edzi magát a szabadidejében. Szemében Arnaud csak egy hétköznapi srác, vagy még rosszabb: szépfiú. Keresgélését tétlenségnek találhatja Madeleine, aki tudatosan dolgozik céljaiért, noha végeredményben a fiú bizonyul megfontoltnak, felnőttnek, ő hozza helyre a Madeleine hevességéből fakadó félreértéseket és nyújt neki életmentő segítséget. Madeleine céltudatosságával szemben Arnaud maga a finom hajlékonyság. Épp átmeneti korszakot él át. Még nem tudja, mit csináljon a nyáron, mihez kezdjen az életben, beálljon-e rögtön a családi vállakozásba apja halála után, de gond nélkül besegít. Majd a lányt követve beiratkozik a francia katonaság fiataloknak-amatőröknek szervezett, de nagyon kemény nyári kiképzőtáborába, ahol megfontoltságával ő tűnik ki, míg Madeleine-t elmarasztalják.
A történet három fontos helyszíne három szakasznak felel meg a két fiatal egymással való küzdelmében és próbatételeiben. Otthon nincsenek különösebb nehézségeik, maguknak írják elő a túlélésre felkészítő gyakorlatokat, főként Madeleine az úszást. A következő stádium a kiképzés az erdő szélén, melynek során a katonaság szabja ki a feladatokat, ugyanakkor vigyáznak is rájuk. Innen útjuk már az erdőbe vezet: ez a próba igazi helyszíne, itt éljenek meg katonai felszerelésükkel – a nyári erdőtűz veszélyében.
A Küzdők cím tehát kettős jelnetésű: egyrészt a maguk állította próbatételekre vonatkozik, melyeket majdnem önállóan meg is oldanak, másrészt az egymással folytatott küzdelemre, ami ebben a formában a szerelem kialakulásának (és fenntartásának) metaforája is. Az átlagos szerelmesfilmekkel ellentétben, nem csak szavakkal udvarolnak, a szereplők érzelmi kitöréseikben is zárkózottak, arról nem is beszélve, hogy kemények és önállóak, mint a Csajkor hősnői, csak nem a nagyvárosi flaszteron, hanem a katonai gyakorlaton és az erdőben mérettetnek meg.
*
Mindhárom film a belső szabadságról, az életmódváltás jogáról és nehézségeiről szól. A „liberté, fraternité, égalité” felvilágosult eszménye nemcsak a francia köztereken, a politikai színtéren mutatja meg magát milliós tüntetéseken, a szabadság trikolórja a repülni vágyó lelkekben is ott lobog, legyen az a lélek egy fiatal fekete prolilányé vagy egy kiöregedett bártáncosnőé.
PARTY GIRL (Party Girl) – francia, 2014. Rendezte és írta: Samuel Theis, Claire Burger és Marie Amachoukeli-Barsacq. Kép: Julien Poupard. Zene: Alexandre Lier, Sylvain Orel és Nicolas Weil. Szereplők: Angélique Litzenburger (Angélique), Joseph Bour (Michel), Maria Theis (Mario), Samuel Theis (Samuel). Gyártó: Elzévir Films. Forgalmazó: Vertigo Média. Feliratos. 96 perc.
CSAJKOR (Bande des filles) – francia, 2014. Rendezte és írta: Céline Sciamma. Kép: Crystel Fournier. Zene: Jean-Baptiste de Laubier. Szereplők: Karidja Touré (Marieme), Assa Sylla (Lady), Lindsay Karamoh (Adiatou), Mariétou Touré (Fily). Gyártó: Hold Up Films / Lillies Films / Arte France Cinema. Forgalmazó:Cirko Film. Feliratos. 112 perc.
A KÜZDŐK (Les combattants) – francia, 2014. Rendezte: Thomas Cailley. Írta: Thomas Cailley és Claude Le Pape. Kép: David Cailley. Zene: Philippe Deshaies. Szereplők: Adèle Haenel (Madeleine), Kévin Azaïs (Arnaud), Antoine Laurent (Manu), Brigitte Roüan (Hélène). Gyártó: Nord-Ouest Films. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 98 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/03 24-27. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12095 |
