Kránicz Bence
Díjkiosztókra hangolt életrajzi film, égető szerzői problémákról.
Öt év távlatából úgy fest, a 2010-es Alice Csodaországban fordulópontot jelentett Tim Burton karrierjében. Lewis Carroll felnőttmeséje ideális alapanyagként szolgált a burtoni vízióhoz, az egymilliárd dollárt meghaladó nemzetközi bevétel pedig alighanem a legblazírtabb stúdióvezéreket is kellemes meglepetésként érte. A kritika ugyanakkor rosszul fogadta a filmet, és a rendezőnek sem lehetett könnyű feldolgoznia, hogy nyugtalanító, groteszk figuráival egyetemben kártyalap-katonaként szegődött az éves Disney-látványosság zsoldjába. Azóta készített munkái a véráldozatot követelő érvényesülés erkölcsi kockázatairól (Éjsötét árnyék) és a hajdani alkotóerő visszanyeréséről (Frankenweenie – Ebcsont beforr) szőtt allegóriákként is értelmezhetők, a filmek színvonalától függetlenül. Ebben a sorban a Nagy szemek kettős művészportréja jelenti a legfényesebben csillogó szerzői tükröt, belenézve azonban közel sem egyértelmű, hogy Burton újra a régi lenne.
A Keane házaspár üstökösként felívelő karrierjéről szóló, valós eseményeket feldolgozó film egyszerre nézhető a műkincshamisítás körül forgó szélhámostörténetként és a függetlenség kiharcolásáért vívott küzdelem feminista elkötelezettségű krónikájaként. A hősszerep egyértelműen a melegszívű és tehetséges, de naiv és könnyen manipulálható Margaretet (Amy Adams) illeti, noha megnyerő modorú, manipulatív és hazug férje, Walter jóval érdekesebb karakter – sajnálhatjuk, hogy Christoph Waltztól rendre csupán annyit kérnek Hollywoodban, hogy apró hangsúlyeltolásoktól eltekintve a Becstelen Brigantyk-beli Landa ezredes figuráját játssza el újra és újra. A bigott és ódivatú, kertvárosi Amerikából menekülő Margaret retteg attól, hogy egyedül nevelje fel kislányát, a szintén művészléleknek tűnő Walter érdeklődése így a boldogság utolsó esélyét jelenti számára. A nő még abba is belemegy, hogy túlméretezett szemű gyerekeket ábrázoló, enigmatikus festményeit némi félreértés után az üzlethez jobban értő férjének tulajdonítsa a közvélemény, nem sejtve, hogy sorsa innentől a gépies alkotás magányos manzárdszobájába zárva, míg a csélcsap Walter lelkesen fogadja a gratulációkat.
Burton olvasatában Keane-ék a szórakoztatóipar két típusfiguráját képviselik, a rendező szimpátiája pedig érthető módon azé a Margareté, aki számára az alkotás belülről fakad, egyedi és könnyen megjegyezhető – egyébiránt jobbára giccses és lapos – festményeit az önkifejezés vágya hívja életre. Vele ellentétben Walter képtelen önálló művek létrehozására, kreativitása abban mutatkozik meg, ahogyan árucikké alakítja felesége munkáit. Üzleti stratégiája a tömegfilm-ipar működését idézi, hiszen nem a középosztálybeli közönség számára megfizethetetlen eredeti vásznakat adja el, hanem a róluk készült plakátokat, képeslapokat és egyéb kapcsolt termékeket. A férj ellenszenves, arrogáns és már-már patologikus figura: valójában ő az igazi Burton-hős, a nagy mesemondók egyike. A történet alakulásával bámulatos történetei arcpiritó hazugságokká válnak, a néző pedig a Nagy Hal Edwardjára emlékeztető nagyvonalú kalandor helyett egyre inkább a Batman visszatér Pingvinjéhez hasonlatos szörnyeteget ismeri fel benne, kivált, amikor Walter már nemcsak lelkileg, de fizikailag is terrorizálni kezdi feleségét.
Margaret jogi és erkölcsi győzelmével Burton hitet tesz a pénzügyi sikerre fittyet hányó, őszinte alkotás mellett, legyen bár mégoly naiv vagy közhelyes is a kész mű – állásfoglalásának kézenfekvő és dekoratív hátterét adja a kora ‘60-as évek Campbell-konzervdobozokkal díszített, rágógumiszínű világa. Éppen ez a baj a Nagy szemekkel: a tetszetős retró-látványvilág mögött egyszerű, jól fésült, könnyen érthető tanmese búvik meg, a lendületes történetszövés pedig képtelen elfedni a forgatókönyv tisztázatlan részleteit – főként az első férjét seperc alatt elhagyó, majd a Walter mellett mégis évekig szenvedő hősnő motivációit illetően. Nyoma sincs Burton szertelen, fantáziadús műfaji játékainak, a díjkiosztókhoz fazonírozott minta-életrajzot kis túlzással bárki rendezhette volna – érthető, ha a szerző Margaretként szeretné látni önmagát, de a végeredmény sokkal inkább Walter profi és lélektelen szemléletét tükrözi.
NAGY SZEMEK (Big Eyes) - amerikai, 2014. Rendezte: Tim Burton. Írta: Scott Alexander és Larry Karaszewski. Kép: Bruno Delbonnel. Zene: Danny Elfman. Szereplők: Amy Adams (Margaret), Chris Waltz (Walter), Krysten Ritter (DeeAnn), Terence Stamp (Canaday), Jason Schwartzman (Ruben). Gyártó: Weinstein Company / Silverwood Films / Tim Burton Productions. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 105 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/03 53-54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12084 |
