Molnár Gál Péter
D. W. Griffith első hangosfilmjében (Abraham Lincoln, 1930.) megtartóztatja magát a hanghatásokban való tobzódástól. Óvakodik a zenei effektusoktól, dalbetétektől – kivéve a Yankee Doodle és a János bácsi a csatában... eléneklését –, jóllehet neki köszönheti a mozi a fölfedezést: hogy a melodráma dramaturgiáj a és bölcselete, esztétikáj a és etikája folytatható a moziban, vizuális eszközökkel.
Átvezető színház és mozi, dráma és film között. A Letört bimbók Thomas Burke The Chink and the Childjének filmre alkalmazása, az Árvák a viharban Adolphe-Philippe Dennery és de Cormon híres melodrámáját, a Les Deux Orphelinest juttatta el a mozikba.
Hangosfilmjeiben Griffith nem muzsikál, bár néma munkáiban nem óvakodott a zenétől. Rémhír ugyanis, hogy a hangosfilm elterjedése előtt hallgatott volna a mozi. A némafilm ugyancsak zajos mulatság volt. A kis büdös utánjátszó mozicskákban is nyúzták a nyirettyűt és pedáloztak erősen a zongoránál. Amikor azonban New Yorkban kerültek bemutatásra a megmozisított melodrámák, nagyzenekari kíséret szolgáltatta a zenei aláfestést és az érzelmi kiegészítést.
Esztétikailag jólnevelt társaságban a melodrámáról beszélni illetlenség, miközben szépészeti tanárok letapossák a mozipénztárnál a kalaposlányokat. Várja őket mondjuk az Elfújta a szél. A melo dramaturgiája nélkülözhetetlen (és kimeríthetetlen) a filmművészetben. Zenei leleményei elhessenthetetlenül kísértenek. A tenger hullámzását, a kelő nap sugarait, az éjféli vihar tombolását ugyanúgy zenésíti meg minden kísérőzene komponistája, akár Leseuer vagy az egyik legelső amerikai opera szerzője, James Hewitt (1770-1827). Ha a Rossz Ember lopakodik a belső lépcsőkön, kétszáz éve ugyanazokat a drámai hatásokat komponálják a színházi muzsikusok, mint a mai filmzeneszerzők.
A melodráma fülbemászó nyomai voltak a cselekménybe beleillesztett betétdalok. Magyar filmeken a Meseautótól kezdve a neorealizmus tanítványának mutatkozó Egy pikoló világosig tartották magukat a vendéglőben, bárban, vagy csak a szépszoba zongorája mellett elénekelt vidám, de többnyire érzelmes áriaszerű zenei beillesztések. S csak az új hullám öntudatra ébredt rendezői száműzték a kötelező dalocskákat, de nem számoltak le végleg a melodráma műfajával.
A hangosfilm első évei sorra kipróbálják az énekesnőket: hasznosítható-e hangjuk vizuális körülmények között? Marlene Dietrich, Zarah Leander, Eggerth Márta, Rökk Marika, Lizzi Waldmüller, Liane Haid, Nagykovácsi Ilona, Rátz Vali és Karády Katalin állítja meg a mesét egy énekszám erejéig... ha pontosak akarunk lenni: ezekben a cselekményen kívüli betétekben csúcsosodik ki leginkább az érzelem. Ezek a dalbetétek szolgáltak a maguk idejében a film valóságos vonzerejéül. Mára vitathatatlan értékei. A dalok leleplezik, hogy a film története a melodrámának köszönheti létrejöttét.
Karády dizőz-sikereire és dizőz-képességeire méretezett mozimesék vérben és erkölcsben pancsolnak. Szélsőséges helyzetekre feszített szerelmi történetek.
Karády mindegyik szerepében énekel. Amikor prózát mond: akkor is énekel. Némajátéka, mimikája, gesztusrendszere is dalban közli mondandóját a világról és az emberi természetről. Mosolytalan arca, komoran királynői termete abban a pillanatban, ahogy először megjelenik a~ műtermi lámpák előtt, azt sugározza: ennek nem lesz jó vége. Tragikum lengi körül. Tragikum sugárzik tekintetéből, ajka fáradt, keserűséggel lefelé ívelő sarkából. Mozi-tragika. A külvárosok végzetdrámáiban megjelenő koncerttermi Jászai Mari. Habos pongyolában hangversenyzongorának nekidőlő Duse Eleonóra. Letranszponált tragikum működik körötte. Kőbányai hübrisz és Gerbeaud-ananké.
Mit kerülgessük: Karády a giccs megdicsőítője.
De a sziruposan szenvedélyes nőregények szomorúságából képes tragikumot teremteni. Az egyszerű pechet sorsnak mutatja. Megkínlódik a glicerin-pergette könnyekért.
Karády a végletekig demokratizált tragika.
A közgiccsé tett magány.
A közérthető emberi titok.
Titokzatossága forszírozottan tukmált. Szcenáriumszerzők, komponisták, rendezők, fővilágosítók és operatőrök minden tudásukat titokzatossága előállítására fordítják. Annyira nyilvános a titok, hogy nem marad mit nem érteni. Karády valódi titkokból igazat tudott csinálni. Ebben áll színészi vágysága, nem túlzok: színészi halhatatlansága. Ötven évvel leforgatásuk után nemcsak nézhetőek, hanem a legnyakatekertebb ponyvatörténeteiben is elbűvölten tapadunk a látványhoz.
Írta volt bár a melodrámát Zilahy, Bónyi Adorján, Babay József, Orsi Mária – akit mára Szepes Mária néven ismerünk inkább – az érzelmességé lecsúszott tragikumból az érzelmességet az írók képviselték, de a tragikumot egyedül az énekesnő. Szempillájának fáradt leeresztésében reménytelenség húzza a sír felé végzetszerűen mutatkozó alakját, kimért mozdulatai, mozgásának kothurnuszos lassúsága, öles léptei, fájdalmasan homlokához emelt karja mind-mind hangsúlyozta az elítéltséget, a bekövetkező borús véget, a kilátástalan megmenekedést. Szalondarabokban, erkölcsdrámákban úgy viselkedett a kamera előtt, mintha antik tragédiaszerzők királyleányait kellene megelevenítenie.
Középfajú tragédiát játszott elő a melodrámákból. A tragikum legmélyebb rétegeihez a nézői kedvet földeríteni megcélzott dalokban ért le.
Jó színésznő volt-e?
Színésznő volt-e egyáltalán?
Dikciója csiszolt. Kifejező. Hibátlanul hangsúlyoz, tehát a szájára írott szöveget helyesen értelmezi. Nemcsak a mából visszafülelve említendő elismerőleg plasztikus szavajárása, mikorra leromlott a színészek beszéde, akár a bérházak homlokzata. A körötte divatosan csiripelőket, nazálisan nyafogókat, kényeskedő szótorzítókat, jellemfestőileg félrebeszélőket egybevetve vele: megragadóan szól a filmszalagokról.
Karády körül a műteremben a legnagyobb jellemszínészek tesznek-vesznek (Csortos rendszerint, Vizváry Mariska, a két Makláry; a Külvárosi őrszoba című rendőr-melodrámában a rovottmultú bűnözőt, Harmonikás Gizi szerelmi partnerét a fiatal Makláry János alakítja), a 40-es évek színjátszásának színes epizodistái és a töltelékhad. S mivel színészi környezete bár különböző szinteken, de tudja a színjátszás időszaki fortélyait, mellettük Karády féligképzettsége meglepően modern hatású. S nem azért, mert mára a színészi gyakorlatlanság közkeletűvé vált, hanem, mert konvencióktól mentesen követi egészséges színészi ösztönét.
A filmművészet kezdetein Griffith tudatosan fordult a melodráma tarka, népszerű, eleven, irodalmilag lesajnált műfajához történetekért, kimunkált konvenciókért és a segítségért, hogy megragadhassa a széles közönség érdeklődését. A filmművészet mindmáig legéletképesebbnek mutatkozó része – a MOZI – kézről kézre dédelgette Griffith hozadékát: nemcsak a gótikus angolszabású rémdrámák; hanem a western-viadalok vagy a musical comedyk fejezeteiben és a társadalmi drámának nevezett műformában is.
Hazai filmgyártásunk történetében Karády Katalin érzékien közvetítette a melodráma színészi érzékenységét. Jutalmul a színészi halhatatlanságot nyerte.
Fél évszázad múlva kevés írót lehet kézbevenni. Fél évszázadot alig néhány színész képes friss hatással megőrizni. Karády filmjei leforgatásuk után ötven évvel elavultak. Kiment a divatból a zsabó, a csipkécskék, pántlikák, a mosolyok, pihegések, elfulladások, sírások, dévajkodások megoldása.
Érvényes viszont Karády tragikuma.
Karády diadalmasan túlélte önmagát.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1993/03 25-26. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1206 |
