Bóna László
A Twin Peaks tv-sorozat befejező része átértékelte, mintegy utólag átrendezte az egész addigi sorozatot, azzal, hogy egy szabályos beavatási szertartás rituáléját mutatta be, az egész sorozat történetét egyetlen beavatás folyamatává tette. Így azokat az elemeket, amelyek addig egy hagyományos krimi, horror vagy thriller építőelemei voltak, kiragadta a bűnügyi történet folyamatából és egy beavatási rítus elemeinek sorában helyezte el.
A hagyományos krimiben a történetet az a hit tartja fenn, hogy bármennyire is irracionális, brutális vagy elfajzott a bűn háttereként feltáruló világ, a tökéletesre csiszolt értelem mégis képes rendbe rakni.
A Twin Peaks története bármennyire is abszurd, ironikus vagy félelmet keltő, mégiscsak az igazság, a gyilkos kilétének kiderítése felé indult. A nyomozást egy Sherlock Holmes-forma nyomozó, Cooper ügynök irányította egy Watsonnak megfelelő figurával, a seriffel. Egy Sherlock Holmes-figura hite szerint az értelem és a megérzés a legsötétebb és legzavarosabb rejtélyt is képes átvilágítani. A folytatások során azonban a történet ennek a hagyományos krimielvnek kezdett végletesen ellentmondani, nevezetesen a történet két fordulópontján: először is lelövik a nyomozót, mielőtt az igazságot kideríthetné, másodszor pedig, amikor fény derül a gyilkos kilétére – vagyis beteljesedik az az igazság, ami egy krimit a végcél felé mozgat – a történet mégis tovább folytatódik.
Egy hagyományos krimiben egyik eset sem fordulhatna elő. A nyomozó tipikus „tömegkulturális szuperhős”, emberfeletti fizikai és szellemi teljesítményekre képes. A szuperhősök kötelező sajátossága a halhatatlanság és sebezhetetlenség. A szuperhős halála értelmetlen esemény.
Cooper ügynök „halála” és „feltámadása” azonban megvilágosodás. Egy beavatási szertartás első lépcsőfoka. Beavatás az ezoterikus hagyomány eredeti értelmében, vagyis egy élve átélt halálélmény, amelyben az egyén úgy lépi át saját létezése korlátait, hogy felismerheti saját individuális Énjének illuzórikus voltát és a természetfölötti erők igazi valóságát. A Twin Peaks egy tömegkulturális szuperhős misztikus beavatási események során bekövetkező megvilágosodásának története, ami lényegét tekintve önellentmondás, mert a tömegkulturális szuperhős az individuális Én legtökéletesebbre fejlesztett egyede, az individuális Én teljesítményére orientált modern világkultúra tökéletes egyedi példánya. A metafizikus megvilágosodás pedig mindezen individuális értékek semmissé tétele egy természetfölötti lét igazi értékének megtapasztalása által. A tömegkulturális szuperhős beavatódásában a modern kultúra alapértékei bomlanak fel és tűnnek el.
A Twin Peaks elemzői a sorozat radikalizmusát abban látták, hogy a tv-sorozatok sajátos átlagpolgári, középszerű, hamis hétköznapi világa mögött megmutat] a ennek a világnak a romlottságát, aberráltságát, korruptságát, ami brutális tettekben manifesztálódik, felkavarva a hétköznapok mindent elfedő hazugságait. Ezen elemzések szerint a Twin Peaks kollektíven elfojtott ösztönvilágot, a feltörő tudatalattit, az irracionális érzések tombolását mutatja meg a hétköznapi világ felszíne mögött. Eszerint a Gonosz az emberi bensőből ered és abban lakozik. Ez persze így is lenne, ha a Twin Peaks szokványos krimi, horror vagy thriller volna.
A Twin Peaks azonban egy misztikus beavatás története, melyben a Jó vagy a Gonosz a természetfölötti világ igazi realitásai, szemben a hétköznapi élet illúzióvilágával. És nem azért beavatástörténet, mert a sorozat egyre inkább így is értelmezhetővé válik, hanem azért, mert szerkezete, dramaturgiája, idézetés utalásrendszere egyértelműen az ezoterikus hagyomány összefüggései között jelöli ki saját helyét.
Cooper ügynök beavatásának második foka: Laura Palmer gyilkosának – azaz a lány apjának – a halála. Ebben a halálban ugyanazokat a látomásokat éli át, mint saját „halálakor”. A természetfölötti Gonosz megnyilatkozott és ő képes volt meglátni létezését. Laura Palmer apja is halála pillanatában éli át a megvilágosodást. Vagyis ekkor, és már csak ekkor, valóságosan is átlépve a lét és nemlét kapuját, döbben rá, hogy egyéni léte csak illúzió, evilági élete csak a Gonosz erő egyik testetöltése, tükörképe, látszatalakja volt. A hagyomány szerint, aki csak halála pillanatában ismeri fel a világ transzcendens igazságát, annak a halála valódi halál, más és más alakban, újra és újra születve kell hordoznia a Gonoszt, míg ő maga ott marad a többi árnyalak között örökre, a halottak világában. Aki viszont életében esik át a beavatás élményén, abban a lét világossága új életre ébred, természetfeletti erőket uralva megszenteltté válik. Közvetíteni képes a természetfölötti és a hétköznapi világ között.
Laura Palmer gyilkosának halálakor Cooper ügynök túl van beavatásának második lépcsőfokán, már nemcsak misztikus intuíciói vezetik a természetfeletti világba, hanem arra is képes, hogy megidézze ezt a világot. Laura Palmer apját ő vezeti át a túlvilágba, méghozzá úgy, ahogy azt a mágikus hagyomány előírja: a haldokló fülébe súgott mágikus szöveg erejével. Cooper ebben a pillanatban már mester, sámán, pap, vagyis felszentelt személy, a teremtő Jóság erejével oldozza el a haldokló testét a Gonosz erőtől, vagyis kegyelemben részesíti.
Ettől a ponttól kezdve egyértelművé válik, hogy nem krimiről van szó, tévedés volt a gyilkosság mögött egy tudatos, hidegvérrel ölő gyilkost vagy egy kiszámíthatatlan pszichopata őrültet feltételezni. A gyilkos halálának pillanatában értelmét vesztette minden olyan nyom, részlet, bizonyíték, adat (az áldozatok körme alá rejtett betűk, a videó- és magnófelvételek, naplórészletek), melyek eddig azt az illúziót adták, hogy a világ egységes értelmezhető részletekből összeálló egész. Ezeken a részleteken Cooper ügynök (és a sorozat) végül is értelmezés nélkül lép túl. A nyomozó világa már nem a pragmatikus, racionális ész világa, ő már misztikus beavatott.
Ettől kezdve megváltozik a szereplők értékelése is. Immár nem egy kisvárosi, – átlagpolgári bűnökkel terhes – miliőt látunk. A szereplők és helyzetek eddigi abszurd, groteszk hangvétele sem az egyéni művészi látásmód eredménye többé. Az extrémek, a furcsák, akik idáig úgy tartoztak ehhez az átlag-világhoz, mint a „falu bolondjai”, most mind a természetfölötti erő közvetítői lesznek. Mindegyikük a beavatás valamilyen kezdeti szintjén áll: a misztikus intuíciók szintjén (mint Tuskó Jenny), esetleg értelmezve is azokat (mint az Őrnagy), vagy csak öntudatlan játékszerei a természetfeletti erőknek (mint az újra járni tudó béna Leo Johnson, vagy a félszemű Nadine). A többiek, a „normálisak” nem azért egyformák, hogy az átlag amerikai középosztály gyermekeinek ürességét szimbolizálják, hanem azért,
mert ők a beavatatlanok, akik mit sem sejtenek a lét igazságából, az ő életük az anyagi látszatvilág egyik megnyilvánulása, maszkok, bábuk, egymással behelyettesíthetők, nem a saját életüket, hanem egy kollektíven egyforma életet élnek.
A bűnügyi történet lezárulása után a természetfölötti világ szüntelenül beavatkozik a hétköznapi világba. A természetfeletti Gonosz Cooper ügynök üdvösségéért ifjúkori ellenségének, Windom Earlnek testében indít harcot.
A harc egyre élesebb. A város médiumai rejtjeles üzeneteket, ábrákat hoznak Coopernek, amiket maguk sem értenek. A Gonosz a történet ezen utolsó epizódjaiban térben és időben egyre koncentrálódik, hogy a kozmikus erők, bolygók együttállásakor teljes intenzitással törjenek felszínre és vegyék birtokba Cooper lelkét. Ez a beavatás legutolsó foka, a végső próba.
Nem egy újabb gyilkosságsorozat megállítása, nem egy újabb pszichopata gyilkos leleplezése a tét, hanem a szüntelenül új és új alakban testetöltő Gonosz újjászületésének megakadályozása az isteni teremtő Jóságra való feleszmélés által. A kérdés csak az, sikerül-e Cooper ügynöknek eljutnia a teljes megvilágosodásig – saját lelki üdvösségén túl – képes-e a világot is megváltani. A Twin Peaks az emberiség üdvtörténeti modellje egy személyiség üdvtörténeti drámáján keresztül bemutatva.
Ahogy egyre koncentrálódnak a Gonosz erők térben (a fekete barlangban és az ott található titkos térkép által kijelölt fákkal körbevett mágikus körben) és időben (a Mars és a Szaturnusz találkozása által kijelölt időpillanatban), úgy veszti szem elől a célt a beavatás utolsó lépcsőjére lépve Cooper ügynök. Szerelmes lesz. Amikor érzéki, tudati, érzelmi, individuális korlátait kellene átlépnie, hogy legyen ereje szembeszállni a Gonosszal, az érzéki és individuális lét felé mozdul.
Cooper ügynök eltűnik a mágikus körben. Nem a föld alá süllyed, nem a fekete barlangba jut, hanem az általunk ismert fizikai téren és időn kívülre, a beavatás tudatállapotába, a halál szituációjába. A képek az élettől való eltávolodás, a meghalás folyamatát mutatják úgy, ahogy azt minden kultúra lejegyzi. Az első szituáció, a „várószoba”, ahol még van kapcsolat a földi világgal, de a test már időn kívüli. Még van érzékelés, de az érzékek már csalnak, az alakok furcsa torz, elfojtott hangon szólnak. Nem lehet érteni, csak tudni, hogy mit mondanak. A várószobában felszolgált kávé beleragad a csészébe, aztán hirtelen kifolyik. Megjelennek a halált jelző jólismert alakok, a törpe és az óriás. Fellángol a mágikus, alkimista tűz, amely az elemeket egymástól elválasztja, mindent elolvaszt és megtisztít, villog a fény, a villámcsapások fénye, és megjelennek sorra az elkárhozott lelkek, a halottak, Cooper életének azon szereplői, akikben meglátta a testet öltött Gonoszt. Ezek az alakok nem létezők, csak látszatok, egymásba alakulnak, váltogatják formájukat, hiszen már nem individuumok, csak alakjai ugyanannak az Egynek, a Gonosznak. Cooper szobáról szobára siet a vörös drapériákkal jelölt labirintusban. A labirintus az ember isteni megvilágosodás felé való igyekezetének archetípusa, a beavatás metaforája. Minden út végén a Milói Vénusz látható, jelezve a helyzet ősi mivoltát. Cooper ügynök szobáról szobára siet, de mindenhol csak az ijesztő, sikító és véres halottakkal találkozik, saját fizikai teste is megsérül, hasából csorog a vér, léptei megroggyannak, valóban kezd megrémülni, lassan úrrá lesz rajta a megsemmisüléstől való rettegés. Szembetalálkozik ellenfelével, Windom Earllel, akinek testében a Gonosz az ő lelkére tör, de ellenfele is elkárhozik ebben a pokolban, mert ő is összetévesztette a természetfölötti erőt saját individuális létével. Azt hitte, hogy személyes bosszút állhat Cooperen, pedig ő is csak egyik testetöltése a Gonosznak és nem több. Cooper csak a Gonosz erőé lehet, másik emberé sosem. Cooper most szemtől szembe áll a világot fogva tartó, reálisan létező Gonosszal. Csak a valódi megvilágosodás pillanatában döbbenne rá arra, hogy ez még mindig nem a lét valódi teljessége, ez még mindig csak az érzékek csalódása, a földi, anyagi világ színjátéka, hogy éppen a földi, anyagi világ a Gonosz.
Cooper ügynök nem jut el a teljes megvilágosodásig, vagyis nem talál ki a labirintusból, foglya marad a megsemmisülés rettegésének, mert még ragaszkodik a földi világhoz, még túlságosan kötődik Énjéhez. Mikor a halottak között megpillantja szerelmének vérbefagyott holttestét, valóságnak véli ezt a látomást, úgy reagál, mint bármelyik földi halandó, tehát nem lehet kiválasztott. Felajánlja lelkét a Gonosznak szerelme életéért cserébe. Így teste megkettőződik: az egyik, az eddigi életét leélő Cooper valóban meghal, ottmarad örökre a halottak között, mint látszatalak, árnykép, szellem és egy másik, Cooper formájú üres test tér vissza a földi világba, benne az újra testetöltött Gonosz erővel.
A Twin Peaks tehát mégsem az emberiség üdvtörténetének modellje egy ember üdvözülésének történetén keresztül, hanem az emberiség elkárhozásának útja egy ember elkárhozásán keresztül. A Twin Peaks-sorozat egy sikertelen beavatási folyamat története.
Egy üdvtörténet eleve nem tragikus. Az emberi lét tragikumának története elkárhozás-történet. Az ember tragédiája. A misztérium nem sikerül, az ember örökre elszakadt gyökereitől, az örök szeretetre és jóságra törő isteni teremtő erőtől. Örökre megrekedt az anyagi világban, az individuális Én határai között, vagyis csak a Gonosz erőit képes hordozni és örökíteni. A Twin Peaks a fausti kultúra végeként határozza meg a mai kultúrát. Az emberiség fausti útjának, az emberi kultúrának vége. Faust kárhozata nem egyéni tragédia, hanem az emberiség végső és kollektív tragédiája.
Cooper ügynök eladja a lelkét az Ördögnek a Milói Vénusszal díszített vörös labirintusban. A jelenet összegezni igyekszik az emberiség különféle kulturális hagyományait, a klasszikus görögséget, az ezoterikus okkultizmust, a hermetikus hagyományokat, az asztrológiát, az alkímiát, a mágiát, a katolicizmust, a protestáns etikát, az ateizmust, a materializmust, a logikát, a modern tudományt és technikát. A Twin Peaks a posztmodernt követő világérzés egyik reprezentánsa: a posztmodern radikális eklektikájára a radikális szintézis a válasz. Ennek a törekvésnek a jegyében igyekszik összekötni az emberiség tudományos-technikai-materialista örökségét az ezoterikus-okkult hagyománnyal, a racionalizmust a metafizikával, a hétköznapi praktikus tudatot a transzcendens tudattal, és úgy tűnik a számára, hogy a két legvégletesebb hagyomány összekapcsolásának eredménye törvényszerűen negatív.
A Twin Peaks sorozat a világon egyeduralkodó hatalommá vált, természetfölötti realitásként létező Gonosz ideológiájának reprezentáns terméke.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1993/03 12-14. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1202 |
