Sepsi László
Dan Gilroy filmje egy feltörekvõ szociopata érzékeny jellemrajza.
Az Éjjeli féreg címszereplõje a nyitójelenetben eltulajdonít egy
csomagtartónyi színesfémet, kiiktatja az akadékoskodó éjjeliõrt, majd az áru
leadása után állásért kezd kuncsorogni a helyi roncstelep tulajdonosánál. Utóbbi
hallgatja egy darabig a gyanúsan ritkán pislogó férfi papírízû monológját – ami
leginkább egy állásinterjúkra betanult öntömjénezésnek tûnik –, majd
kegyelemdöfésként közli vele, hogy bolond volna egy pitiáner tolvajt
foglalkoztatni. Az Éjjeli féreg a
továbbiakban arról szól, hogy az említett tolvaj miképp csinál karriert a helyi
médiában.
Az
eddig csak forgatókönyvíróként ismert Dan Gilroy elsõ rendezése látszólag újabb
szatíra a modern televíziózás mûködésérõl a Hálózat
és a Született gyilkosok nyomdokain,
azzal a különbséggel, hogy az Éjjeli
féreg mindvégig megmarad a kispályánál. A kisstílû bûnözõbõl lett bûnügyi
videós Los Angeles legkisebb tévéadójánál találja meg a számítását, de
karrierje csúcsán sem emelkedik ki a neonfényes éjszakák dögevõi közül:
története így egyszerre illusztrációja és cinikus cáfolata az amerikai álomnak.
Lou hamisítatlan self made manként folyamatos önképzéssel és gátlástalan
morális határátlépésekkel valóban a csúcsra küzdi magát, de ez a magaslat
csupán a szemétdomb csúcsa, a férfi a konkurencia kiiktatása után sem tör fel a
napfényes felszínre, éjszakai véglény marad, igaz, azok között méretes példány.
Vagyis a karrier és az önmegvalósítás lehetséges, de csak az alvilág határáig –
az amerikai álomban eredetileg ígért társadalmi mobilitás fel sem merül
opcióként, Lou hiába reciklálja kényszeresen az üzleti élet tárgyalási
stratégiáit és bevett retorikai fordulatait.
Gilroy
kevés újat állít a nézettségért folytatott harcról: amire a korábbi szatírák
még szinte rácsodálkoztak – „minél véresebb, annál jobb” – itt már elfogadott
alapvetés és a legelemibb játékszabály, és a fõhõs is kizárólag ezt szem elõtt
tartva próbál érvényesülni. Míg az éjszakai Los Angeles képei autentikus
hátteret biztosítanak Lou kvázi-felemelkedéséhez, az épphogy felskiccelt helyi
tévé papírmasé kulissza marad, aminek elnagyolt típuskarakterei között még
szembetûnõbbé válik a címszereplõ Jake Gyllenhaal alakításának kidolgozottsága.
Az Éjjeli féreg így elsõsorban egy
feltörekvõ szociopata érzékeny jellemrajza – nem véletlen, hogy a filmet a
kritika a Taxisofõr XXI. századi
örököseként üdvözölte –, aki a médiában találja meg azt a közeget, ahol az
empátia és a morális érzék teljes hiányával képes érvényesülni. Utóbbi egyben
Lou fontos különbségét is jelzi a legtöbb korábbi antihõstõl: míg Travis
Bickle-t egy torzult morális érzék sarkallja önbíráskodásra, Louis Bloom tettei
nélkülöznek bármiféle (akár torz) erkölcsi megfontolást, és szemben az olyan
fokozatosságra épülõ negatív karriertörténetekkel, mint a Breaking Bad, õ az elsõ perctõl fogva velejéig romlott figura, aki
a késõbbiekben csupán kibontakozik. Gilroy szatírájában ez a kifacsart
önmegvalósítás azért lehetséges, mert ábrázolt társadalomban nincs olyan
korlátozó erõ, ami akár csak egy pillanatig is érdemi akadályt jelentene Lou
számára – még annyira sem, mint a hasonló karriertörténetet más közegben
megéneklõ Gimibosziban –, miközben az
Éjjeli féreg bravúrosan azt is
elkerüli, hogy az opportunista felszín alatt valamiféle tragikus érzelmi
világot sejtessen. Az érzelmek abszolút hiánya kiemeli Lou alakját elõdeinek
sorából – ezzel megszabadulva a „szeretetéhes szociopata” közhelyétõl –,
ugyanakkor kérdésessé teszi, hogy a puszta hatalomvágyon bír-e a figura
bármilyen más motivációval. Machinációi során Lou az éjszakai bûn- és balesetek
dokumentálásától jut el a helyszínek manipulációján át a rendezésig, ahol már õ
maga idézi elõ és filmezi le a borzalmakat (mintegy tükrözve az íróból lett
rendezõ karrierívét), miközben ambíciói nem egyszerûen az elismerésre, hanem
mindinkább a láthatóvá válásra irányulnak. Azzal párhuzamosan, hogy nem fogadja
el a másodhegedûs szerepét a konkurens videós mellett, a reggeli híradók során
már nevének bemondását és cégének feltüntetését kéri – mintha a hírnév
kergetésével együtt kifelé törekedne az éjszakai félvilágból, ugyanúgy, mint
amikor állást kért a roncstelepen. Bár a Keresztapa
hírhedt fináléjához hasonlóan végül õt sem éri egyértelmû retorzió korábbi
tetteiért, ez lesz az Éjjeli féreg
bûnhõdése: Louis Bloom épülõ birodalmával együtt is az éjszakában ragad.
Éjjeli féreg (Nightcrawler) – amerikai, 2014. Rendezte és írta: Dan Gilroy. Kép: Robert Elswit. Zene: James
Newton Howard. Szereplõk: Jake
Gyllenhaal (Louis Bloom), Bill
Paxton (Joe Loder), Rene Russo
(Nina Romina). Gyártó: Bold Films.
Forgalmazó: Big Bang Media. Szinkronizált. 117 perc.
A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2014/12 54-54. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11994 |