rendezõ | színész | operatõr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Kritika

Dan Gilroy: Éjjeli féreg

A dögevõ álma

Sepsi László

Dan Gilroy filmje egy feltörekvõ szociopata érzékeny jellemrajza.

Az Éjjeli féreg címszereplõje a nyitójelenetben eltulajdonít egy csomagtartónyi színesfémet, kiiktatja az akadékoskodó éjjeliõrt, majd az áru leadása után állásért kezd kuncsorogni a helyi roncstelep tulajdonosánál. Utóbbi hallgatja egy darabig a gyanúsan ritkán pislogó férfi papírízû monológját – ami leginkább egy állásinterjúkra betanult öntömjénezésnek tûnik –, majd kegyelemdöfésként közli vele, hogy bolond volna egy pitiáner tolvajt foglalkoztatni. Az Éjjeli féreg a továbbiakban arról szól, hogy az említett tolvaj miképp csinál karriert a helyi médiában.


Az eddig csak forgatókönyvíróként ismert Dan Gilroy elsõ rendezése látszólag újabb szatíra a modern televíziózás mûködésérõl a Hálózat és a Született gyilkosok nyomdokain, azzal a különbséggel, hogy az Éjjeli féreg mindvégig megmarad a kispályánál. A kisstílû bûnözõbõl lett bûnügyi videós Los Angeles legkisebb tévéadójánál találja meg a számítását, de karrierje csúcsán sem emelkedik ki a neonfényes éjszakák dögevõi közül: története így egyszerre illusztrációja és cinikus cáfolata az amerikai álomnak. Lou hamisítatlan self made manként folyamatos önképzéssel és gátlástalan morális határátlépésekkel valóban a csúcsra küzdi magát, de ez a magaslat csupán a szemétdomb csúcsa, a férfi a konkurencia kiiktatása után sem tör fel a napfényes felszínre, éjszakai véglény marad, igaz, azok között méretes példány. Vagyis a karrier és az önmegvalósítás lehetséges, de csak az alvilág határáig – az amerikai álomban eredetileg ígért társadalmi mobilitás fel sem merül opcióként, Lou hiába reciklálja kényszeresen az üzleti élet tárgyalási stratégiáit és bevett retorikai fordulatait.


Gilroy kevés újat állít a nézettségért folytatott harcról: amire a korábbi szatírák még szinte rácsodálkoztak – „minél véresebb, annál jobb” – itt már elfogadott alapvetés és a legelemibb játékszabály, és a fõhõs is kizárólag ezt szem elõtt tartva próbál érvényesülni. Míg az éjszakai Los Angeles képei autentikus hátteret biztosítanak Lou kvázi-felemelkedéséhez, az épphogy felskiccelt helyi tévé papírmasé kulissza marad, aminek elnagyolt típuskarakterei között még szembetûnõbbé válik a címszereplõ Jake Gyllenhaal alakításának kidolgozottsága. Az Éjjeli féreg így elsõsorban egy feltörekvõ szociopata érzékeny jellemrajza – nem véletlen, hogy a filmet a kritika a Taxisofõr XXI. századi örököseként üdvözölte –, aki a médiában találja meg azt a közeget, ahol az empátia és a morális érzék teljes hiányával képes érvényesülni. Utóbbi egyben Lou fontos különbségét is jelzi a legtöbb korábbi antihõstõl: míg Travis Bickle-t egy torzult morális érzék sarkallja önbíráskodásra, Louis Bloom tettei nélkülöznek bármiféle (akár torz) erkölcsi megfontolást, és szemben az olyan fokozatosságra épülõ negatív karriertörténetekkel, mint a Breaking Bad, õ az elsõ perctõl fogva velejéig romlott figura, aki a késõbbiekben csupán kibontakozik. Gilroy szatírájában ez a kifacsart önmegvalósítás azért lehetséges, mert ábrázolt társadalomban nincs olyan korlátozó erõ, ami akár csak egy pillanatig is érdemi akadályt jelentene Lou számára – még annyira sem, mint a hasonló karriertörténetet más közegben megéneklõ Gimibosziban –, miközben az Éjjeli féreg bravúrosan azt is elkerüli, hogy az opportunista felszín alatt valamiféle tragikus érzelmi világot sejtessen. Az érzelmek abszolút hiánya kiemeli Lou alakját elõdeinek sorából – ezzel megszabadulva a „szeretetéhes szociopata” közhelyétõl –, ugyanakkor kérdésessé teszi, hogy a puszta hatalomvágyon bír-e a figura bármilyen más motivációval. Machinációi során Lou az éjszakai bûn- és balesetek dokumentálásától jut el a helyszínek manipulációján át a rendezésig, ahol már õ maga idézi elõ és filmezi le a borzalmakat (mintegy tükrözve az íróból lett rendezõ karrierívét), miközben ambíciói nem egyszerûen az elismerésre, hanem mindinkább a láthatóvá válásra irányulnak. Azzal párhuzamosan, hogy nem fogadja el a másodhegedûs szerepét a konkurens videós mellett, a reggeli híradók során már nevének bemondását és cégének feltüntetését kéri – mintha a hírnév kergetésével együtt kifelé törekedne az éjszakai félvilágból, ugyanúgy, mint amikor állást kért a roncstelepen. Bár a Keresztapa hírhedt fináléjához hasonlóan végül õt sem éri egyértelmû retorzió korábbi tetteiért, ez lesz az Éjjeli féreg bûnhõdése: Louis Bloom épülõ birodalmával együtt is az éjszakában ragad.

 


Éjjeli féreg (Nightcrawler) – amerikai, 2014. Rendezte és írta: Dan Gilroy. Kép: Robert Elswit. Zene: James Newton Howard. Szereplõk: Jake Gyllenhaal (Louis Bloom), Bill Paxton (Joe Loder), Rene Russo (Nina Romina). Gyártó: Bold Films. Forgalmazó: Big Bang Media. Szinkronizált. 117 perc.



A cikk közvetlen elérhetõségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/12 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11994

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 503 átlag: 5.65