rendezõ | színész | operatõr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Saint-Exupéry

Filmnovella

Igor

Saint Eva Marie

Saint-Exupéry sötéten kalandos filmnovellája sohasem jutott el a mozivászonig.

Errõl a nehezen datálható filmnovelláról mindössze annyit tudni, hogy a kéziratot az emigrációba készülõ Antoine de Saint-Exupéry 1940 nyarán, vagy 1940 kora õszén adta át Pierre Billonnak, a Courrier Sud rendezõjének: „Ha visszajövök – mondta az író a rendezõnek –, együtt megcsináljuk, ha nem, megcsinálja egyedül.” Majd hozzátette: „Nagyon vigyázzon rá, ez az egyetlen példány.” Saint-Exupéry nem veti meg a hatásvadász megoldásokat (utóvégre közönségfilmre gondol), de a ma már naivnak tetszõ jelenetekben is érezni a filmnyelv meg a látvány iránti érzékenységet, az atmoszféra-teremtés képességét és a forgatókönyvírói rutint.


Nem csoda, hogy a novellából kétszer is próbáltak filmet csinálni, és mindkét alkalommal csak a véletlenen múlott, hogy a terv nem jutott el a mozivászonig. Elõször közvetlenül a II. világháború után: a filmterv akkor azon bukott meg, hogy Maurice Clavel, akire a dialógust bízták, még az ellenállás idején konfliktusba keveredett a kommunista párt illegális katonai szervezetével (nem akarta megosztani velük az Angliából kapott fegyvereket), és emiatt az FKP, ígéretét megszegve, végül nem volt hajlandó biztosítani a film finanszírozását. Késõbb az UGC is szeretett volna a novellából filmet csinálni, de az örökösökkel nem sikerült megegyezni.


Az Igor elõször 1995-ben jelent meg nyomtatásban Christian Janicot Anthologie du cinéma invisible (Láthatatlan filmek antológiája) címû gyûjteményében. Jellemzõ a novella dramaturgiai értékére, hogy amikor a Le Nouvel Observateur címû hetilap kritikusa ismertetést közöl a fenti könyvrõl, a gyûjteményben közreadott szinopszisok és forgatókönyvek közül egyedül Antoine de Saint-Exupéry Igorját tartja érdemesnek a bûnügyi filmek képzeletbeli Césarjára… Á. P.

*

Rio de Janeiro. A kikötõben.

Az utasok tolakodva igyekeznek a hajó beszállóhídján feljutni a fedélzetre. A beszállóhíd körül, mint mindig, a bámészkodók sokasága. A tömegben, profi alapossággal, köpcös úr vizsgálja a beszálló utasok ábrázatát. Hirtelen megdöbbenés ül ki a férfi arcára. A férfi tekintetével követi az egyik beszálló utast, akinek csak a hátát látni, majd – gyors elhatározás –, sarkon fordul, és sietve elindul a város felé. Két férfi válik ki a tömegbõl, nyomába szegõdik, és megy utána egészen a Western Telegraph bejáratáig. Ott odalépnek hozzá, és megszólítják:

– Bocsánat, Schmidt nyomozóhoz van szerencsém?

– Igen, de…

– Ebbe nem lett volna szabad beleütnie az orrát.


És leterítik egy revolverlövéssel, majd kihasználva a zûrzavart, eltûnnek a tömegben.

A merénylet híre eljut a rendõrkapitányságra.

Schmidt egy bizonyos Igor után nyomozott, ezt az Igort illegális politikai tevékenység miatt korábban halálra ítélték. Schmidt nyomozót azért akarták eltenni láb alól, mert rájött valamire. A férfi azonban nem halt meg. Mivel szükségük van a nyomozó vallomására, a rendõrök már indulnak is a kórházba.

Schmidt fejlövést kapott, kómában van. De arra, egyelõre legalábbis, nincs sok remény, hogy magához térjen. A gézzel bebugyolált arcból csak a húsos szájat látni, ez a száj egészen a film végéig meg fogja õrizni a fontosságát, mivel egyetlen szót kell csak kimondania, és a rendõrségnek máris tudomására jut, hogy Igornak sikerült felszállnia a Santos tengerjáró fedélzetére.

Feszültség egyrészt a rendõrség, másrészt az ellenérdekelt kórházi orvosok között. Ahogyan halad elõre a cselekmény, ez a feszültség egyre nagyobb. Míg a rendõröknek az a fontos, hogy minél hamarább szóra bírják Schmidtet, az orvosok életben akarják tartani, és inkább megkímélnék ettõl a megpróbáltatástól.

A Santos tengerjáró fedélzetén.

Igor a holmiját pakolja a kabinjában. Érdekes személyiség, félig hõs, félig kalandor, aki egy eleve kudarcra ítélt forradalmi kísérlet után menekül Dél-Amerikából vissza Európába. Jellemének legszembetûnõbb vonása, hogy mindenki szó nélkül elfogadja a tekintélyét. Miután berendezkedett, látjuk, ahogyan kilép az elsõ osztályú kabinból, és ráérõsen elindul, hogy bejárja a hajót. A férfi éles szemmel vizsgálja új környezetét. Érezni, hogy megszokta az állandó veszélyt. És azt is, hogy ízig-vérig vezéralkat. A harmadosztályú fedélzeten hosszan nézi a spanyol és portugál kivándorlókat, akiket a gazdasági válság kerget vissza Dél-Amerikából az európai kontinensre. Színes egy társaság, gitárzene, népdalok, nosztalgia. Majd a vaslépcsõn komótosan lemegy a gépházba. A Santos korszerûtlen, kõszénfûtéses öreg gõzhajó.

Igor egyenként szemügyre veszi a meztelen felsõtestû fûtõket, akik megállás nélkül lapátolják a szenet a kazánokba, látszik, hogy keres valakit. Végül megáll az egyik fûtõ mellett, a két férfi úgy beszélget, arccal a kazánnak, hogy nem is néz egymásra. A fûtõ Igor barátja, együtt menekülnek Dél-Amerikából. Aztán szemtõl szemben is látni õket, az arcukat hol elnyeli a félhomály, hol erõs fény világítja meg, amikor a fûtõ, kinyitva a kazán ajtaját, nagy lapát szenet dob a tûzre.

A szenet a lángok közé lapátoló fûtõkkel ez a verejtéktõl csatakos meztelen felsõtestû férfi jelképezi a hajó mozgását – majd a füstöt okádó hajókémény, a mozgó dugattyúrudak meg a nyomásmérõ látványa.


Rio.

A rendõrség igyekszik rávenni az orvosokat, próbálják valamilyen gyógyszeres kezeléssel elérni, hogy Schmidt magához térjen, és ki lehessen hallgatni.

Igor felmegy az elsõ osztály szalonjába.

Az utasok nagy pénzben kártyáznak, Igor nézi a kártyajárást.

Egy feltûnõen csinos amerikai nõ, Georges báró meg néhány utas pókerezik.

Igornak nagyon tetszik az amerikai nõ. De mintha a kártyajáték hirtelen felkeltette volna az érdeklõdését. Az amerikai nõ rengeteg pénzt veszít. Igor odasétál a bárpulthoz.

– Ki ez a férfi? – kérdezi a bárpincértõl.

– Georges báró.

– Ez az igazi neve?

A bárpincér nagy szemeket meresztve:

– Mi más volna.

A pókerpartinak vége – az amerikai nõ nem látszik valami vidámnak, rengeteg pénzt vesztett.

Igor a bárpincérhez:

– Mondja meg, kérem, a báró úrnak, hogy szeretnék beszélni vele.

A bárón látszik nemcsak meghökkentõnek, de egy kicsit sértõnek is érzi a kérést, de azért odamegy Igorhoz. Bemutatkozik:

– Georges báró.

Igor:

– Hogy vagy?


A báró felkapja a fejét.

Igor:

– Te most szépen visszaadod neki a pénzt.

A bárónak a felháborodástól eltorzul az arca, már emeli is a jobb kezét, mintha pofon akarná vágni a másikat:

– De uram!

– Csak semmi ostobaság! Már tíz perce figyellek. Nem kell bevallanod a csalást, válaszolnod se kell, csak jól nyisd ki a füled. Kapsz egy órát, hogy újra elveszítsd, amit loptál. Értve vagyok?

Igor sarkon fordul, és elmegy. A báró döbbenten néz utána.

Az amerikai nõ a felsõ fedélzeten, a korlátnak támaszkodva nézi a vizet. Igor megáll mellette.

– Nagyon szeret játszani?

A nõ nevet.

– Nagyon. Meg nagyvadra vadászni. Mindent szeretek, amitõl egy kicsit izgalmasabb az élet… De most alaposan megkopasztottak.

– Kérjen visszavágót.

– Ebbõl ennyi is elég. Így is sokat vesztettem.

– Azért csak kérjen visszavágót.

– Nem volna okos dolog…

– Dehogyisnem. Nyerni fog.

A férfi merõen belenéz a nõ szemébe. Akit meglep ez a különös beszélgetés, ez a szûkszavú erélyesség, aztán vállat vonva felnevet:

– Utóvégre sohase tudja az ember, honnan jön a szerencse.

Azzal visszamegy játszani.


A kártyaparti után, amelyben egyfolytában nyert, odamegy Igorhoz.


– Fura egy ember maga. De legalább akad egy érdekes férfi a sok idióta között. Jöjjön táncolni.


Miközben táncolnak, a szalon egyik oszlopára kiteszik a rádión érkezõ híreket. Ahogy eltáncolnak az oszlop elõtt, Igornak megakad a szeme az egyik mondaton.


„Rio de Janeiro. Schmidt nyomozó…”


Tánc közben csak ennyit tud elolvasni. De próbálja tánc közben az oszlophoz újra meg újra visszavinni a partnerét, így szerzünk tudomást, úgyszólván félmondatonként, a hír tartalmával.


„Schmidt nyomozót, aki Igor hollétének felderítésével volt megbízva, a Western Telegraph épületével szemben két ismeretlen lelõtte. A nyomozó feltehetõleg nyomára akadt a körözött személynek, és épp táviratozni akart a hatóságoknak. Schmidt nyomozó, akit életveszélyes fejsérüléssel ápolnak, jelenleg kómában van, a rendõrség azonban reméli, hogy a sérült néhány napon belül magához tér, és beszélni fog.”


Igor rezzenéstelen arccal veszi tudomásul a történteket. Az amerikai nõ azonban észrevette, hogy a hír valószínûleg közelrõl érinti a férfit. 


Lenn a gépházban.


Igor ott áll a társa mellett, izgatottan tárgyalnak valamit, tekintetüket a tûztérben lobogó lángokra függesztve.


– Ezek nagy ostobaságot csináltak Rióban – mondja Igor. – Lelõtték Schmidtet, mert kiderítette, hogy sikerült felszállnunk a hajóra. Schmidt egyelõre kómában van. De lehet, hogy beszélni fog.


– Végünk van, ha addig nem kötünk ki Európában.


– Igazi pókerparti…


Ettõl fogva egyre nagyobb a tûztérben lobogó lángok, a nyomásmérõ, a fénylõ dugattyúrudak, a kéményekbõl gomolygó füst meg a hajósodor hullámainak jelentõsége. Verseny az idõvel. Hirtelen Schmidt remegõ száját látni, de ez a száj még képtelen szavakat formálni.


Ettõl fogva egyre fontosabb, egyre ünnepélyesebb a fûtõk munkája, mivel minden lapát szén jelentést kap a történetben. 


Éjszaka a Santos fedélzetén.


A kivándorlók dalolnak és táncolnak. Miközben különös dolgok történnek a hajó eldugott sötét zugaiban. Néhány gyanús ábrázatú férfi egy könyvben keres valamit izgatottan vitatkozva a petróleumlámpa gyér fényében. Bár nem tudni, mit mondanak egymásnak, olyan érzésünk van, mintha összeesküvést készítenének elõ.


Egy ember fekszik a földön a félhomályban, a férfiak hol az élettelen testet nézik, hol a könyvben keresnek valamit.


Reggel izgatott jövés-menés a fedélzeten, eltûnt az egyik utas. Nyomozás. Az illetõ idõs férfi, semmi érték nem volt a poggyászában, és senkivel se került konfliktusba. Az idõs férfi után mások is eltûnnek, ugyanilyen rejtélyesen, minden eltûnés után izgatott éjszakai jövés-menés, ahogy lázasan keresik az illetõt. Baljós légkör. Sziréna. Köd. Szorongás. Rejtély.


A nézõ csak annyit tud, hogy Igornak nincs semmi köze ezekhez az eseményekhez: Igor lemegy a gépházba a barátjához, és együtt próbálják megérteni a történteket.


Rio.

Az ügy kipattanása óta, persze, mindenütt közzé tették, a rádióban is, Igor személyleírását, csakhogy ebben a személyleírásban nincs semmi jellemzõ. Azt is csak most értik meg, Schmidt feljegyzéseit tanulmányozva, hogy Igor nincs egyedül, Hermann is vele van, mire Hermann személyleírását is nyilvánosságra hozzák: õt már könnyebb megtalálni, mivel jókora sebhely éktelenkedik a bal arcán.


Ahogy az amerikai nõ ide-oda sétál a hajón, vártatlanul észreveszi Igort meg a fûtõt, ott üldögélnek az alsó fedélzeten. A nõ felfedezi a sebhelyet a fûtõ arcán, de azért nevetve odakönyököl a két férfi mellé. A két férfi gyanakodva nézi a nõt. A fûtõ Igor tekintetét fürkészi, nyilván azt akarja tudni, vajon Igor szerint be kell-e hajítani a nõt a tengerbe vagy nem. Igor azonban vállat von, és tovább nézi a nõt.


Aki még mindig nevet, bár idegesen. Látni rajta, hogy eszébe jut, milyen figyelmesen olvasta Igor a szalon oszlopára kiragasztott híreket. Igor int a fûtõnek, hogy menjen vissza a gépházba. Amikor egyedül maradnak:


– Szeretném tudni – szólal meg az amerikai nõ ‑, hogy veszélyben voltam-e. Mert valahogy úgy éreztem, igen. Imádom a veszélyt…


Igor a nõt nézi, nem válaszol. Majd:


– Ne beszéljen butaságokat, inkább jöjjön, táncoljunk. 


Ezúttal a nõ vezeti tánc közben Igort a szalon hirdetõoszlopához, hogy elolvashassa az újonnan kifüggesztett híreket. Ezekbõl kiderül, hogy az Igort keresõ rendõrség egy millió frank jutalmat ígér a nyomravezetõnek.


Igornak semmi sem kerüli el a figyelmét: rámosolyog a nõre, majd a tánc befejeztével felmennek a fedélzetre.


A nõ szemben a tengerrel:

– Ez a tengerjáró még egy szellemhajónál is rejtélyesebb. Megint eltûnt egy ember. Szeretem ezeket az éjszakai órákat… Maga szeret játszani? Én imádom az izgalmat… Monte-Carlo semmi ehhez képest!


A férfi szótlanul nézi a nõt. Aki így folytatja:


– Nálam gyakran elõfordul, hogy a játékban az életem a tét. Nekem sok pénz kell, nagyon sok pénz. Nem szeretem az öncsalást, hermelinprémes kabát nélkül nem hiszem, hogy bármivel is fel tudnám kelteni a férfiak érdeklõdését.


A férfi úgy méregeti a nõt, olyan kíváncsian, mintha valami ritka nagyvadat vizsgálna.


– Maga is látta azt a furcsa hirdetést? – kérdezi mosolyogva a nõ a férfitól.


Mire a férfi:


– Egy millió, az bizony nem kis pénz.


A nõ kinyújtja a kezét, egyik ujján jókora gyémántgyûrû.


– Egy gyûrû ára…


A nõ átszellemülten mosolyog, majd, miközben a tengert nézi:


– Tudja, mi az én nagy álmom?


A férfi megértette a célzást (bár az sem kizárt, hogy a nõ egészen másra gondolt):


– A gyûrû…


A nõ nem válaszol. Szembe fordulva a férfival:


– És mit fognak csinálni ezzel az Igorral, ha sikerül fülön csípni?


– Agyonlövik.


– Az nagy kár lenne, biztos rokonszenves ember.


A nõ nagyot nyújtózik, majd a férfiba karolva elindul a bár felé. Fogja a kártyát, és egyedül kezd játszani.


– Mit csinál? – kérdezi a férfi.


– Össze akarom hozni a gyûrûre valót…


– Maga nagyon cinikus, de csodálom a bátorságát. (És látjuk, ahogy lassan egyik zsebébe mélyeszti a kezét.) Mire a nõ:


– Nem ijeszt meg azzal a revolverrel, tudom, úgyse fog lõni.


A férfi mosolyogva veszi elõ a cigarettatárcáját.


– És ha lõne is… Jöjjön, szeretem nézni a tengert.


Szótlanul állnak a korlátnál, nézik a vizet:


– Az élet ilyen. A drágakövet nem lehet megenni. Megenni csak olyasmit lehet, amiben van élet.


A férfi nem válaszol, csak nézi a végtelen vizet, mosolyogva.


Majd a nõ különös mélabúval a hangjában:


– Harc az életért…


A nõ a rádió felé néz.


– Megkérdezhetem, hogy ki nyert a kártyapartin?


– Én. Pontosan annyit, amennyi a gyûrûre kell…


A férfi megfogja a nõ kezét, és az ujjáról lassan lehúzza a gyûrût, mintha meg akarná nézni. A nõ hagyja.


De a férfi a gyûrût beledobja a tengerbe:


– Most kvittek vagyunk – mondja nevetve.


A nõ dermedten áll még egy darabig, majd sarkon fordul, és elindul a rádió felé, de útközben meggondolja magát, és visszamegy a férfihoz. A férfi még mindig ott áll a korlátnál, és ahogy nevetve ránéz a nõre, az arca csupa erõ, határozottság és keménység. A nõ odaáll a férfi mellé, majd hirtelen:


– Én tudom, hogy maga kicsoda-micsoda.


Igor kíváncsian néz a nõre


– Igazi férfi.


Igor elneveti magát, élvezi, hogy sikerült a nõt legyõznie. Valamivel késõbb a nõhöz:


– Ha olyan jó szeme van, segítségemre lehetne, hogy kiderítsem, mi is történik ezen a hajón.


És csakugyan, mindenfelé látni, hogy az emigránsok közül hárman-négyen összedugják a fejüket.


Pár ember tüdõpestisben megbetegedett a hajón, de az emigránsok annyira félnek a karanténtól, hogy eltüntetik a betegeket. A pestis azonban egyre terjed…

Igor fûtõ barátjával üldögél a harmadik osztály fedélzetén az éneklõ és gitározó kivándorlók között. Egy szemrevaló cigánylány táncol a tekintetek kereszttüzében. De a lány szemlátomást beteg, nem érzi jól magát, és aligha volna kedve táncolni, ha a vele levõ öregasszony nem erõltetné, csak hogy utána tányérozhasson.


Igor észreveszi, hogy néhány férfi kemény tekintettel figyeli a táncoló lányt, majd sokatmondóan összenéz.


A tánc végeztével a lány kimerülten odatámolyog a korláthoz, néhány férfi utána megy, és körbeállja. Szûkszavú vallatás.


– Nem érzed jól magad?


– Nem is tudom… Lázas vagyok…


– Fáj valamid?


A férfiak kíméletlenek, kemények, az arcokon semmi szánalom.


A lány megijed a vallatástól.


– Nem tudom. Majd felmegyek a hajóorvoshoz.


– Még mit nem.


Igor is odaáll a férfiak közé. Majd a lányhoz:


– Nem vagy valami jó bõrben, meg kéne magad vizsgáltatni a dokival.


A férfiak a betolakodó Igor felé fordulnak:


– Neked ehhez semmi közöd.


– Nekem itt bûzlik valami!


– Pedig okosabb volna nem kíváncsiskodni…


A kivándorlók most õt veszik körül.


Igor, háttal a korlátnak támaszkodva, lassan rágyújt egy cigarettára, elmosolyodik, majd lassan kifújja a füstöt.


A fiatal lány, kihasználva az incidenst, próbál eloldalogni, a férfiak azonban durván visszatartják.


– Itt maradsz!


– Állj csak mögém – mondja Igor gyöngéden a lánynak, majd a férfiakhoz:


– Mi most szépen elmegyünk…


– Ahhoz nekünk is lesz egy-két szavunk… – és a férfiak elõveszik a rugós bicskájukat.


Egyik férfi a másikhoz:


– Meg kéne neki magyarázni, ha õ is eltûnik, még nagyobb lesz a balhé.


– Rendben. Ha nem lehet beszélni vele, még mindig lesz rá idõ, hogy… (Igorhoz) Ez a te kis pártfogoltad… súlyos beteg.


Másik férfi, szintén Igorhoz:


– Ha ez kiderül, kihirdetik a karantént, nekünk semmi kedvünk itt rohadni a hajón. Ha nem ugrálsz, még néhány óra, és partra szállunk.


– Ez még csak az ötödik eset, a többit is sikerült eltüntetni. És különben is, mivel elõbb vagy utóbb úgyis bedobunk a tengerbe, megmondhatjuk az igazat: minden okunk megvan rá, hogy minél hamarább partra szálljunk. Itt mindenkinek vaj van a fején (nevet)… A Brazíliában maradt haverok nem valami megbízhatóak, meg a börtönben amúgy is könnyen eljár az ember szája, és ha a kelleténél tovább tart az utazás, könnyen kiderülhet, hogy a hajón vagyunk.


– Szeretnénk olajra lépni, még mielõtt köpnek a társaink Brazíliában…


– Bízd csak ránk a lányt, és ha tartod a szádat… Nem lesz semmi baja, elzárjuk a többivel együtt.


Igor a lányhoz:


– Ne félj! – azzal füttyent egyet.


– A füttyszóra a fûtõ talpra ugrik, és odamegy hozzájuk. Már ketten vannak.


– Mi most elmegyünk – mondja Igor mosolyogva a férfiaknak.


A látványos verekedés után Igor, a fûtõ meg a lány egyedül marad. A lányt, aki már eszméletlen, lefektetik a fedélzetre. Igor a fûtõhöz:


– Szaladj orvosért, pestises.


– Jóságos Isten! Akkor biztos a karantén. Schmidt beszélni fog…


– Nincs más megoldás.


Rio.

Ahogy telik-múlik az idõ, a rendõrség próbál nyomást gyakorolni a kórház vezetésére. Követelik, hogy az orvosok gyógyszeresen próbálják Schmidtet a kómából felébreszteni.


Az orvosok azonban ellenállnak, tudják, a legkisebb megrázkódtatás is Schmidt életébe kerülhet.


Ettõl fogva a feszültség egyre nagyobb, mivel a rendõrök meg a kórházi személyzet egyre türelmetlenebbül figyeli Schmidt vastag száját. Semmi mást nem látni a gézzel körülbugyolált arcból, csak ezt a remegõ szájat – ez az egyetlen jele, hogy Schmidt még életben van. A nyomozók váltják egymást a sebesült ágyánál, jegyzetfüzettel a kézben, hogy rögtön le is írják, ha mondana valamit. De ott vannak az orvosok és az ápolónõk is. Egy fehérbe öltözött világ meg egy fekete egyenruhát viselõ világ néz egymással némán farkasszemet. Versenyfutás: egyrészt ott a kikötõ felé közeledõ hajó, másrészt ott a sebesült „útja” az öntudatra ébredésig. Hol a szájat látjuk, amint erõlködve próbál szavakat formálni, hol a kikötõ felé közeledõ hajót.


Újra látjuk a film elsõ részének beállításait, a kéménybõl gomolygó füstöt, a tûzre dobott több lapát szenet, ahogyan a fellobbanó lángok megvilágítják a mezítelen felsõtestû fûtõket, a hajó tatja által kavart hullámokat – de most ezek a beállítások, ha lehet, még jobban növelik a feszültséget.


A rendõrségnek végre sikerül érvényesítenie az akaratát. Egy csomó ember áll Schmidt ágya körül: a férfi haldoklik, de idõnként néhány pillanatra kitisztul a tudata. Mûszerek, injekciós tûk. Az orvosok némán néznek maguk elé. Schmidtet, aki szemlátomást nagyon gyenge, gyógyszerezéssel próbálják kihallgatható állapotba hozni. Az sem kizárt, hogy nem fogja túlélni ezt a próbálkozást. Az egyik orvos:


– Tudniuk kell, uraim, mi ezt a leghatározottabban ellenezzük.


– Mi is parancsot teljesítünk…


Néhány fontos személyiséget engednek be a betegszobába. És miközben Schmidt száját látni, lassan, ünnepélyesen beadják neki a szükséges injekciókat.


A szobában néma csend. Az orvosok mereven nézik a mûszereket. Majd egy hang:


– Kérdezhet.


– Ki lõtt magára?


– Richard emberei.


– Ez azt jelenti, hogy valamit kiderített Richard-ra vonatkozóan?


– Igen… Azt, hogy… felszálltak a Santosra.


– De, ugye, a gengszterek megfigyelése mellett Igort is figyelnie kellett?


– Igen… Igort is…


Egy hang:


– Várjanak.


Az oszcilloszkóp mûszerfalán a meg-megakad a szívdobogást jelzõ mutató. Még egy injekció.


– Tud valamit Igorról?


– Igor… Igor…


Csak a remegõ ajkat látni.


Az oszcilloszkóp: a szívdobogást jelzõ mutató egyszer csak megáll.


A Santos fedélzetén.

A személyzet megtalálja a hajófenéknek azt a zugát, ahol a gengszterek elrejtették a pestises betegeket. Két beteg meghalt, ezeket bedobták a tengerbe. Schmidt vallomása után a gengsztereket letartóztatják. Igor megmenekül.


Ádám Péter fordítása




A cikk közvetlen elérhetõségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/12 36-39. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11993

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 606 átlag: 5.43