Filmvilág

Jancsó Miklós

Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 3. rész

Kötések és oldások

Jancsó Miklóssal az Oldás és kötés Egyetemi Színpadi filmvitáján ismerkedtem meg 1963-ban. A hatvanas években minden filmjéhez rendeztünk ott premier előtti vetítést, vitát. Máig elképeszt és meghat, hogy az 1968-ban már világhírű rendező milyen barátian és nyíltan beszélt velünk, pályakezdő fiatalokkal. Ez a beszélgetés most jelenik meg először nyomtatásban. Fiatalon meghalt barátom, Förgeteg Balázs, és a most elvesztett mester emlékének ajánlom. (Sz.A.)

Szekfü: Még egy kérdés az Oldás és kötéssel kapcsolatban. Szerepel benne egy értelmiségi társaság. Van itt valami olyan törekvés, amiről az utóbbi egy-két hónapban sok szó esett, hogy szatirikusan mit lehet csinálni. Azóta sem próbálkoztál ilyesmivel, szatirikus módon beállítani valamit.

Lehet, hogy kívülállónak hat. Nem akart szatirikus lenni. Egyszerűen erről dumáltunk. Ezek mind a haverjaim, összejöttünk, aztán ezt hoztuk össze.

Az teljesen direktben. Én közben Somlónak mondtam, hogy kire svenkeljen vagy merre fahrtoljunk. A Bánhidiék és ez a két jelenet volt így felvéve. A Bánhidiék jelenete (az amatőrfilm vetítés – Sz.A.) annyiban volt más, hogy valamennyire megbeszéltük előre.

Már az Idő kerekében ilyen direktséggel próbálkoztam, csak miután a direkt hangot ott nem tudtuk elérni, ott már lényegében azt csináltam, hogy megbeszéltem ezekkel az öreglányokkal egy adott szituációt, és amit most szoktam csinálni, amikor közben ment a jelenet, akkor kiabáltam, hogy most ide menjenek, most oda menjenek.

F: Az Oldás és kötés két direkt jelenetét a forgatásnak melyik stádiumában vettétek föl?

Nem voltak közel egymáshoz. A budapesti felvételekkel kezdtük a forgatást, tehát ezt az író társaságot az elején vettük fel, mert az natúr helyszínen készült, a másik pedig műteremben, és azt a film végén vettük fel.

Sz: Mekkora túlforgatással készült ez az „író társaság a kioszkban” jelenet?

Sz: És mindig más volt a szöveg vagy azt mondtátok, hogy mindig ugyanazt mondják?

F: Ez azért érdekel, mert szerintem ez eleve meg kellett határozza a film egész stílusát.

Persze. Az Oldás és kötés elég felemás stílusú. Ha nem lóg ki belőle vagy nem annyira lóg ki belőle, akkor az azért van, mert egy kicsit meg van vágva. Tulajdonképpen snittelve van. Farkas Zoli akkor még elég sokat vágott. Amikor Latinovits azon a poros hídon át autón hazamegy, azt teljesen nélkülem vágta meg, de nagyon szépen csinálta meg. Zoli nagyon szellemes vágó különben. Nálam most már nagyon keveset tud szegény vágni. Azt nagyon szépen vágta, sose felejtem el, a végén visszavágja csak a port, ami úgy elül a hídon. Azt akkor láttam először, amikor ő megvágta. Volt róla öt snittünk. Akkor még azt csináltam, hogy innen is fölvettem, onnan is fölvettem, aztán majd összejön a vágóasztalon. Ennek a kioszkbeli író-beszélgetésnek talán az is a baja, hogy túlságosan meg van vágva. Bánhidiék amatőrfilmes jelenetét már nem lehetett ennyire megvágni, mert az egyetlen beállítás volt. Az egy fahrt és egyetlen beállítás volt, úgyhogy abban nem nagyon lehetett snittelni.

F: Szerintem a film talán azért tűnik felemás stílusúnak, mert a kórházi jelenetek meg ez a két direkt dolog, ez tulajdonképpen egy stílus. Pont az a jó benne. Az érdekelt engem, hogy volt-e itt valamiféle törekvés, hogy a direkt módszerhez közel álló stílusban megcsinálni a rendezett jeleneteket. Az a tanya egy elütő stílus, azt inkább a Szőts-stílussal lehetne jellemezni. Azért kérdezem, mert Sárával most beszélgettünk, és mondta, rájuk nagyon hatott a Szőts, és akkor mindjárt mondtam, hogy igen, Ének a búzamezőkről, rám az hatott legjobban, mert azt én is láttam. Mindig fals dolog párhuzamot vonni.

Akkor láttam, amikor elkészült. Én nem voltam jóba Szőts-csel, mert elég korán összebalhéztunk. Amikor vörösgárdisták voltunk, meghívtuk valami előadásra, és ott már összebalhéztunk. Egy kedvenc filmjénél, amit példaképének tartott, svéd film volt, az Égi vándor, először megnéztük a filmet, aztán összevesztünk.

Sz: Valahol olvastam vagy hallottam, hogy Szőts szervezett vetítéseket még 1945 előtt, ahol mindenféle fantasztikus dolgot mutatott, szovjet filmekig bezárólag. Azokra nem tudtál eljutni?

F: Szőts azért érdekes, mert te nyilatkoztad, hogy két magyar rendező van, Fábri és Szőts. Tegnap tisztáztuk, hogy az Emberek a havason tetszett, de nem nagyon hathatott. Viszont a Búzamezők…

Konkrétan egy dolog hatott rám, azt hiszem. Höllering Hortobágya. Ezt szerettem, tanulmányoztam, ez hatott rám. Szőts mint filmes kevésbé hatott. Tudtam mindig, hogy Fábri és ő a két legnagyobb magyar rendező. Persze mások is. Szerintem Makk is kitűnő rendező. Máriássy töretlen neorealista kora egy nagy korszak.

Sz: Itt van ez a Hej, te eleven fa című filmecske. Nem tudom, azzal kapcsolatban van-e valami érdekes.

Azt tulajdonképpen az Így jöttem miatt csináltam. Pontosabban, ahogy ki szoktam fejezni, a „szabad kameramozgás” kipróbálása miatt. Ebben a filmben, azt hiszem, szabadabb a kameramozgás, mint az Így jöttem-ben. Somló mindig lefogja a mozgást. Tényleg klasszicizál.

A Hej, te eleven fának az operatőre egy fiatalember volt, aki állandóan kézből dolgozott. (Zöldi István – Sz.A.) De azt hiszem, a Csend és kiáltásban is oldottabb a mozgás, mint a Somló kameramozgásai.

Sz: Tartalmilag kapcsolódik ez ahhoz az érdeklődésedhez, hogy az öreg embereket szereted filmezni? A Jelenlét és…

Régóta vannak nekem ilyen gyűjtött témáim. Még 1956 előtt akartam filmet csinálni egy öreg pásztorról. Valahol a Nyírségben élt, a fél országnak nevelte a pulikat. Elküldték hozzá a pulikat, és ő tanította be. De aztán nem lett belőle film – Tardos András (a kisfilmosztály vezetője – Sz.A.) mindig kiröhögött.

F: Következett az Így jöttem. Ahol szerintem sokkal kevésbé komponált és sokkal oldottabb módon valahogy azért tovább élt ez a tanyajelenetekben… A táj és az ember, amiről tegnap szó volt, először itt került megfogalmazásra.

Kihasználtam, hogy végig külsőben maradunk. Ez szervezési adottság is. Akkor még jobb volt nem bent dolgozni a gyárban, hanem kimenni. Könnyebb volt, egyszerűbb volt.

Nem szóltak annyira bele. Kisebb apparátussal lehetett dolgozni. Így került erre sor. Tudatosan volt az egész úgy csinálva, hogy ne is legyen benne műterem.

Nem tudom, olcsó film volt. Akkor olcsóbbak voltak a filmek. Most, azt hiszem, háromszorosába kerülnek az akkorihoz képest. Gondolom, két és félmillió forint körül lehetett.

Körülbelül. A Csend és kiáltás és a Márta filmje volt a két legolcsóbb film eddig. A Holdudvart 19 nap alatt csinálta. A Csend és kiáltás 15–16 nap volt.

F: A másik érdekes dolog a hang. A két direkt jelenetet ezért szeretem. Mert nem az az érdekes, hogy mit mondanak, hanem ahogy mondják. Az Így jöttemben nagyon sokszor a hang csak jelen van, de nem hordoz semmiféle különösebb funkciót. Mint staffázs vagy mint hangulati elem van jelen. Van-e valami tudatos kapcsolatuk vagy ez csak belemagyarázás.

Amikor először láttam ezeket a direkt filmeket, a Leacock filmjeit, nagyon megejtő volt. Ezt már akkor figyeltem meg, amikor a Török Vidor volt az operatőr, és néztem a régi híradókat, mert akkor rengeteget foglalkoztunk, Tímár István és én, régi híradókkal, tényleg megejtő volt, ahogy Horthy Miklósné megnyit, mondjuk, egy szegényházat. Amikor Albrecht főherceget árvák, özvegyek üdvözlik. Direkt hanggal. Azt hiszem, hogy nem pontosan ez a filmcsinálás módja. Ez egyfajta újságírás. Egy olyan fajta precíziós látás, ami ilyesmiket tud értékelni, hogy valaki bakizik beszéd közben, és annak van valami élet-íze. A direktségnek nagyon nagy előnyei vannak. De ha a direktség nem arról szól, hogy megrohanják a Bastille‑t, és lerombolják, hanem arról szól, hogy öten itt ülünk, és beszélgetünk, akkor olyan dög unalom lehet belőle, hogy abba bele lehet halni. Tehát nem lehet a direktséget túlhajtani. A mi adottságaink a direktség ellen dolgoztak akkor, mert ma sincs még olyan kameránk, amelyik direkt lenne. Elek Judit csinál most egy filmet, ami direkt kamerával készül, de ő elvből csinálja, mert meg akarja mutatni, hogy ez egy elv. Ennek az irányzatnak, aminek a Marcorelles az ideológusa, akar csinálni egy filmet. Nem hiszem, hogy a filmcsinálásnak ez a lényege. Veszprém főterén nem lehet direkt hangot csinálni, mert nincsenek iránymikrofonaink, nincs olyan hangosztályunk, amikkel ezt meg lehet csinálni. Nekem tehát utószinkronban kell fölvennem a hangot, ez mindig jelent egy kis mechanikus ízt benne, és attól függ, hogy milyen a hangmérnök. Például szerintem a Fényes szelekben kifejezetten rossz a hangfelvétel, a hozzáértő magyar közönséget, a filmeseket hátráltatja a film élvezetében.

Aki csinálta, nem ért hozzá. Pintér Gyuri, a Márta hangmérnöke, aki szerintem a legjobb hangmérnök, zseniálisan tudja megcsinálni. Aki nekem csinálta, nem tudta megoldani. Ez hátráltat. De ezt sem tartom olyan borzasztónak. Egyszer olvastam Truffaut nyilatkozatát arról, hogy a film annyiban kollektív, hogy egy csomó mindenről én nem tehetek. Nem tehetek róla, hogy az operatőr akkor svenkel, amikor nem én akarom. Nem tehetek például a hangról sem, mondja, van, amikor a vágásról sem tehetek. Ez tényleg így van. Azért én nem is szeretek nagyon sokszor fölvenni egy jelenetet. Fölveszünk egy jelenetet háromszor Veszprém főterén, egyszerűen nem lehet eldönteni, hogy melyiket használd. Egy négyperces jelenetnél egyikben ez a jó, másikban az a jó. Így vagyok a hanggal, ez van, nem tudok rajta segíteni. Mondta is valaki, jaj, de jópofa, hogy te nem tudsz dialógot rendezni. Barátom, bár lehet, hogy ez igaz, de itt nem erről van szó. Hanem arról, hogy ez a hangfelvétel nem jó technikával készült. Azt mondja, egy síkban beszélnek az összes szereplők. De ez azért van, mert a pofa egy vagy két mikrofonnal veszi föl, de nem tudja rendesen használni a kettőt.

Az ember nem a baráti körének csinálja a filmet. Nem a hozzáértőknek. A közönségnek csinálja. Ha ezt Debrecenben nézem meg, akkor örülök, ha hallom, amit beszélnek. Ha Párizsban nézem meg, akkor egyszerűen nem tudják érzékelni a Csillagosokban, hogy ez magyarul, az meg oroszul van. Annyira elenyészik ez. Végül is csak a filmi expresszivitás marad. Ami egy komplex hatás, és nem olyan finomság, mint hogyha kiált valaki, akkor hátra tudom-e úgy húzni a hangot, hogy elég hatásos legyen vagy nem. Speciel a Fényes szeleknél hátrány, mert elég sokat beszélnek. De hát már nem lehet segíteni rajta.

A hangeffektusokat az Így jöttem készítésekor vettük először számításba, hogy mit nem lehet csinálni. Az Oldás és kötésben még voltak jeleneteink, amit direkt hanggal vettünk fel. Például a tanyai jeleneteket. Amikor Latinovits beszélget Barsi Bélával, ezek direkt hangban megvoltak. Miután a szél bezúg, bejön a háttérzaj, nem használható. Akkor határoztam el, hogy direkt hangot egyáltalán nem fogok venni, legfeljebb vezérhangot, tudniillik tényleg pótolhatatlan a csengése, az íze. Sokáig megőriztem a két hangszalagot, az eredetit, amikor Latinovits beszél arról, hogy a régi tanya hol van…

Igen. Olyan szépen csinálja eredetiben. Az utószinkronban annyira nem tudja visszahozni ugyanazt a hangulatot, tényleg el is határoztam, hogy többet meg se hallgatom az eredeti hangot, mert annyi emberi íze van, ami reprodukálhatatlan. Ha lenne technikánk rá, akkor feltehetően megpróbálnánk a direkt hangot.

Lehet, hogy úgy csinálnám, több Godardban, még a Hímnem-nőnemben is benne van, hogy beszél a szereplőkkel.

F: Az Így jöttem dialógusainak körülbelül felében teljesen lényegtelen, mit mondanak. Magának a jelenetnek van tartalma és hangulata. Inkább a hanghordozás az érdekes. Ez talán tovább él a Szegénylegényeknél meg a Csillagosoknál is.

A Csend és kiáltásnál is tovább él. A Fényes szeleknél azért is nem tetszik a hangfelvétel, mert ez nem egyszerűen hangkulissza, hanem hordoz valamit. Most nagyon bánt, hogy Pintér Gyuri nem tudta vállalni a hangmérnökséget, időhiány miatt. Amikor például némán megnéztem a Fényes szeleket, ez volt az első filmem, amit egyszerűen nem lehet érteni némán. Ide mennek, oda mennek, de nem tudod, hogy ez micsoda.

Sz: Érdekes megfigyelni, hogy az Így jöttem tényleg egy beszéd nélkül is érthető film. A Szegénylegényekben nagyon rövid, de frappáns a dialóg, ezt a kritika is kiemelte, szóval nem lehetett nem észrevenni. A Csillagosokban megint háttérbe szorul a dialóg. A Kiáltásban pedig két helyre emlékszem. Az egyik, amit a Görbe mond a Kozáknak, azt hiszem, az fontos…

Sz.: A másik pedig, amit Latinovits mond, hogy „Te végigcsináltad… Te önként jelentkeztél”, azt hiszem, ezt mondja. Az Így jöttem volt az első film, ahol elkezdtek téged avval zavarni, hogy nem arról beszélsz, amiről csinálod a filmet. Azt hiszem, itt merült fel először, hogy áttételes a film.

Az embernek olyan érzése támad, hogy az Oldás és kötést ért támadások után tényleg lehetséges, hogy muszáj volt valamelyest visszahúzódnod, és általánosabb témáról csinálni filmet, tehát nem folytatni ezt a konkrétságot. Érdekes összevetés adódik itt. Makk-kal beszélgettünk nemrég. A 9-es kórteremnél ő úgy érezte, hogy az ugyan nagyon direkt és rendkívül jó, de hát valahogy nem elég általános. A Ház a sziklák alatt után pedig megtámadták, hogy ez csak általánosan emberi és pesszimista. Valahogy váltakozott benne ez a kettő. Ez a probléma több filmesnél is jelentkezik.

Azt hiszem, nyugodtan állíthatom, se Hernádi Gyuszi, se én nem figyelünk azért ennyire a kritikára, hogy hogyan fogadják a filmjeinket. Azt is mondhatnám, hogy nincsen megtervezve, mondjuk, egy „életút”, ami forgatókönyvekkel van kijelölve. Tehát mi nem azt csináljuk, mint sokan – mondjuk például Kósa Feri –, hogy három évig harcol, hogy ezt a forgatókönyvet fogadják el. Nem. Ha nem fogadják el, akkor van más. Ezt többeknek is elmondtam. Azt mondják erről a három filmről, hogy ez egy trilógia. Ezt valaki kitalálta. De ha mondjuk nem a Csillagosok, katonákat választja a szovjet fél, hanem egy másikat? Akkor is egy trilógia? Vagy ha a Csillagosok után egy mai témát fogadnak el – mert volt két mai forgatókönyvünk –, akkor is trilógia? Nálunk egyfelől nincs állandó reagálás arra, hogy hogyan fogadtak valamit, másfelől nincs annyira forgatókönyvekre kiprecizírozva.

Sz: Azt viszont tényleg nem lehet letagadni, hogy a három film összetartozik, ez a másik oldala a dolognak. Függetlenül attól, hogy ezt a véletlen alakította így, vagy legalábbis nagyrészt a véletlen. Az Így jöttem-hez is ilyen forgatókönyvi véletlen folytán jutottatok? Hogy mondjuk három különböző témájú forgatókönyvet csináltatok, és ezt fogadták el?

Csináltunk két forgatókönyvet, amit Nemeskürty nem fogadott el, és ő adta nekünk a Vadász Imre novelláját, hogy azt csináljuk meg. És akkor azt írtuk át. Egy dolog hasonlít csak a novellára. Az, hogy marhákat őriznek. Semmi más. Az ifjúsági regény jellegű volt, mint egy cserkészregény. Három tízéves gyerek idétlenkedik a mezőn, és mindenféle nagy történetek vannak benne farkaskutyáról és ilyesmiről.

Sz: Az Így jöttemben elkezdődik ez a fajta térbe helyezése a dolgoknak. Egyrészt ahogy a háttereket lezárod, nagyon sok esetben lovasokkal. Ebben már van egy nagyon hosszú snitt. Feltűnt nekem, amikor jönnek a kozák tábori csendőrök és elzavarják a martalócokat. Kozák András három perc alatt kerül ilyen fogságból olyan fogságba, és az már be van koreografálva, majdhogynem a Csillagosok, katonák módján.

A leghosszabb snitt nem ez, hanem az első, amit először fölvettünk. Az, amikor Kozák először találkozik Nyikonyenkóval, és sajtot eszik. Az a leghosszabb snitt. Az volt az első nap, és nagyon nem tetszett nekem akkor a Kozák. Márta volt, aki rendületlenül mindig lehordott, merthogy Kozák egy zseni.

Sz: Hogyan kezdődött ez a fajta beállítása a jelenetnek, mert az Oldás és kötésben még nincs meg ebben a formában. Vagy csak a tanyajeleneteknél egy-két esetben.

Nem tudom, hogyan alakult ki. Lehet, hogy Antonioni nyomán. Azt akartam megcsinálni, amit ő se csinál meg egyébként, csak egy nagy hazugság nála, tehát azt, hogy elengedem a színészt, és egyszer csak ember lesz. Aztán, hogy vége a jelenetnek, akkor is ráhagyok, hogy menjen az anyag még. Ezeket próbálgattam, ezek persze nem így vannak. Már csak azért sem lehetettek így, mert Nyikonyenko és Kozák tulajdonképpen két eltérő stílust játszik. A Nyikonyenko egy nagyon nagy színész, de nagyon mutatós a stílus, amit játszik. Egy ilyen orosz realista stílust játszik. Ezt mindenki nagyon szereti. Nagyon érthető, nagyon emberi a stílus, és tényleg egy nagyon nagy színész. Tulajdonképpen Nyikonyenko lejátssza Kozákot ebben a filmben. Azért, mert ez a stílus mutatósabb, mint amit Kozák csinál. Kozák ráadásul akkor csinálta először ezt. Mert hát amit a Sodrásban csinál, az annyira epizódjellegű.

Nem tudom. Ez ügyben talán (Kézdi-Kovács – Sz.A.) Zsoltot kéne megkérdezni. Nem tudom, Zsolt vagy Grunwalsky mondta-e róla, hogy tulajdonképpen soha nem ülök, állandóan járkálok, én magam is. Mindig utáltam a snittelést, mert nem értek hozzá. Ebből adódott, hogy mindig hosszabb snittekben akartam kifejezni, mert egyszerűbb, mint hogy csinálok egy közelit, és akkor nem tudom, hogy most balra nézzen vagy jobbra nézzen. Somlóval mindig összevesztünk ezen, mert a Gertlerájban (Gertler Viktor filmiskolája – Sz.A.) tanult, ahol ezt nagyon tanította Gertler, ő nagyon precíz, és mindig összevesztünk ezen. Kéne egyszer csinálni egy olyat is, amiben több snitt van.

Sz: Ennél kevesebbet már nehéz csinálni. A Csend és kiáltásban 27, a Fényes szelekben 28 snitt van.

Lehet kevesebbet is csinálni, tudjátok, Hitchcock. Négy felvonás, egy snitt. Lehetne többet csinálni, alapjában nem bírja már a kazetta.

Sz: Az Így jöttem úgy néz ki, mint egy montázsfilm, ahol különböző hatásokat rakosgatsz egymás mellé, szinte azt próbálod ki, mint hogyha csinálnád ezt a Moszzsukin-féle hülyeséget, hogy Kozák meg ilyen ruha, Kozák meg olyan ruha, Kozák meg amolyan ruha, Kozák meg ilyen dal, Kozák meg olyan dal, Kozák meg pap találkozik… És ez a rendkívül komplex dolog alakítja ki végül is, hogy milyen a Kozák, és mi is történik vele.

Azt hiszem, azt tudtuk Gyuszival, hogy ez montázsfilm, csakhogy szituációk montázsa. És azt is tudtuk, hogy a Csillagosok alapjában véve ennek a szituációmontázsnak egy variációja. Sőt, egy kicsit a Fényes szelek is. Ennek a nem sztoris dramaturgiának egy példánya. Ezt tudtuk, hogy ez így van. Egyetlen dologgal voltunk meglőve benne, amit Bíró Yvette robinzonádnak nevez, tehát amikor a két gyerek együtt van. Az tulajdonképpen egy történet benne. Azt hiszem, hogy egy kicsit le is áll ott a film. Ugyanúgy, ahogy a Csillagosokon belül van egy ugyanilyen történet, ami szintén leállítja a szituációmontázst, mert abban már pszichológia is van. Ugyanúgy, ahogy ebben a robinzonádban pszichológia van. Én ezt nem tudom, hogy kell csinálni. Mintha a Fényes szelekben ilyen nem lenne. Mintha ott meg tudnám őrizni a csak szituációk egymásutániságát, az egyetlen utolsó jelenetet kivéve, amelyik pszichés, de miután az a film vége…

Sz: Ez a kifuttatás ugyanolyan, mint a totál plán más filmekben. Ebből következik az, hogy egyszerű szituációkat montírozol?

Igen, ebből következik. Tudniillik, ha nem akarok pszichologizálni, akkor csak nagyon egyszerű élettényeket lehet fölvenni. Ez olyan, mint a némafilmben. Tulajdonképpen majdnem azt mondanám, hogy ez egy némafilmtechnika. Tehát csak cselekvés lehet benne, mert csak a cselekvést lehet megérteni. Az, hogy a gróf ül, és az anyjára gondol, az nem megy, mert bármire gondolhat.

Sz: És ugyanebből következik, hogy ebben a moziban csak olyan dialóg van, ami rövid és cselekvésértékű, vagy pedig ami dal vagy versrészlet vagy kötött szöveg, mint a Hippokratész esküje?

Valószínűleg ebből is. Tehát abból is, hogy a dialóg az egy hangulati elem benne. De hangsúlyozom végül is, hogy az egész mögött ez a technikai nehézség volt, hogy nem lehet hosszú dialógot fölvenni, mert utószinkronnal készül a film, tudod?

Sz: Ebből következik az is, hogy olyan gyakran használsz dalokat? A Fényes szelekben különösen.

Hát talán ebből következik az Így jöttemnél. De nem csak azért, hanem mert ez egy ilyen hülye cserkészdolog nálam, hogy szeretem a dalokat. Meg hogy rám egy csomó dalnak van érzelmi hatása. Az Így jöttemben nagyon szerettem ezt a néhány orosz fejet, aki itt volt, és nagyon szép dalokat hallottam tőlük. Ebből elenyészően kevés került be a filmbe, de úgy éreztem, hogy ezeknek hangulata van. Engem tulajdonképpen megfognak ezek a dalok, és azért próbálom alkalmazni.

Sz.: A Fényes szelekben az volt a benyomásom, hogy ha nem is az összes dal, de legalábbis a dalok legnagyobb része kifordítva is benne van. Olyankor, amikor kontra-szituáció van a dallal. Tehát mondjuk a Bábeli fogságban. Egyszer elénekli Bálint András, a lányok mondják hogy „Jaj, de szép…” és aztán később eléneklik a lányok, amikor őket ottan beszorítják, abban a helyzetben. És ez egy csomó dallal így van. Hogy egy csomó dalt megfordítasz a Fényes szelekben.

Igen, ez tudatos benne. Én azt gondolom, hogy ez van mögötte: az az egyszerű érzelemnek nincs iránya, tehát ez is meg az is lehet mögötte.

F: Én nagyon szeretem a robinzonádot az Így jöttemben, és szerintem egyáltalán nem baj, hogy ott lelassul a film.

A külföldi kópiákból sok minden ki van vágva. Eredetileg ki akartam vágni belőle például a teheneket, ahogy lefekszenek, ki is hagytuk. Úgy történt, hogy a Höllering, amikor megnézte, akkor azt mondta, hogy neki tetszik, de hosszúnak érzi, és vágjunk valamit. Mondom: mit? Ő nem tudja megmondani, vágjunk valamit, amit mi is ki akarunk vágni. Kihagytuk ezt, akkor kihagytuk a hajnalt belőle, amikor a ködben énekelnek, nem is tudom, még mit.

F: Ha valaminek szimbólumértéke van is, talán éppen azért nem tetszik nekem az a bizonyos ruhatisztítási jelenet. Amikor megjelenik a két gőzölgő kocsi. Annak nem érzem a funkcióját. Az elég hosszú jelenet, ott teljesen leáll a film. És fogalmam sincs, hogy az mire szolgál.

Nyikonyenko kiszolgáltatottságára is volt tervezve. Feltehetően adomásabb a dolog, mint kellene, és azért kevésbé szerkezetszerű a jelenet.

F: Egy felszabadultabb jelenet után következik (a lány elfut a repülő elől), tehát csak helyi értéke van.

Sz: Így viszont érthető, mert egybevág azzal, hogy Nyikonyenko sem teljesen szabad. Tehát ő is benne van egy bizonyos gépezetben.

Az nem az a novella. Az egy forgatókönyv, később abból a Gyuszi írta ezt a novellát. Akkor elég sok forgatókönyvünk volt. Azt hiszem, föl se tudom sorolni őket. Ez a Szegénylegények előtt van. 1964 őszén készülhetett a Jelenlét forgatókönyve. Akkor még egy másik forgatókönyv is kellett, hogy legyen, de nem emlékszem már rá.

Sz: Egy praktikus filosz kérdés: Ezeket a forgatókönyveket ti megőrzitek? Vagy most dobáltad ki?

Nem, nem, dobálom ki. Gyuszi őrzi őket. Most egyetlenegy hiányzik, amit a Kefalóniá-ból írtunk. (Marcello Venturi: Fehér zászló Kefalónia felett – Sz.A.) Az nagyon kellene most, és nincs meg. Egy Csáth Géza novellából is készült forgatókönyvünk. Nem tudom, mi az eredeti címe. (Anyagyilkosság – Sz.A.) Két gyerekről szól, akik megölik az anyjukat. Különben semmi köze az eredetihez, csak ez a motívum maradt.

F.: A filmben magában nincs probléma, a sztori az végtelenül érdekes. Teljesen beleillik szerintem ebbe a körbe.

Biztos tudjátok az adomát, hogy miért került bele a meztelen lány az Így jöttembe. Mert (Mészáros) Márta mindig azt mondja, hogy mi hülye buzeráns fráterek vagyunk, csak férfiakról tudunk filmet csinálni. Nem tudunk szerelmet ábrázolni. Soha sincsenek nők a filmjeinkben. Az Így jöttemnek elkészült a forgatókönyve, és nem volt benne nő. Márta elkezdett cseszegetni, hogy már megint olyan filmet csináltok, amiben nincs nő. Erre mondom, rendben van, lesz benne nő, de az meztelen lesz. Így került bele az Így jöttembe. Utána megint azt mondta Márta és Karall Luca, aki a dramaturgunk volt (az Oldás és kötéstől a Csend és kiáltásig – Sz.A.), hogy folyton ezek a férfi témák, és akkor azért írtuk meg a Jelenlétet. Ez egy szerelmi történet. De annak két variációja volt. Volt az absztraktabb, amit Gyuszi ilyen formában megírt novellának, és volt egy konkrétabb, amelyik már majdnem másik történet. Az egy barátom története egyébként. Egy orvosé, aki miniszterhelyettes volt Rákosi alatt, és lemondott, és elment, 38 éves lehetett akkor, és akkor iratkozott be az egyetemre. Akkor lett orvos. Addig semmi szakmája nem volt. Dél-Amerikában volt kommunista, és úgy jött haza. Ennek a történetéből csináltunk valamit.

Nem, akkor már nem készülhetett tanulmánynak, mert akkor a Jelenlét mint játékfilm már nem volt tervben. De a Bodrog mentén akartuk megcsinálni. Ott játszódott volna. Egész konkrétan ebben a faluban (Olaszliszkán – Sz.A.), ahol a dokumentumfilm készült. Ott megismerkedtem a körülményekkel és ezzel a romos zsinagógával, és ezzel a két öreg zsidóval. Na most, kiderült, hogy nem lesz a játékfilm. Abban a filmben ez egy lényeges momentum volt, mert az orvos az öreg zsidó házába vonul el. Otthagyja a családját, odavonul a barátnőjével. Körülötte zajlik mindaz, amit a dokumentumfilmben látsz. A másik Jelenlétben, a tervezett játékfilmben is ez csak egy ilyen bevezető motívum. Arról van szó, hogy az orvos és barátnője átutaznak a falun, és akkor megnézik ezt a zsinagógát, és továbbmennek a pusztára, ketten. A játékfilmbe ez már nem kerülhetett volna be. Először is már nagyon öreg volt az idősebbik öreg zsidó. A zsinagógát átépítették, mellette sütöde van, és annak eladták a templom egy részét. Mielőtt ezt megcsinálták, akkor vettük fel a dokumentumfilmet.

Sz.: Mik azok a régi könyvek, amik a zsinagógában föl vannak stószolva, az ő régi irataik?

Semmit nem változtattunk a körülményeken. Úgy volt, ahogy volt. Nem raktunk be semmit, szét voltak a könyvek hányva a földön.

Nemeskürty adott kocsit meg nyersanyagot, fölvettük, aztán a Deák György adott pénzt, hogy standard film legyen belőle. De aztán nem engedélyezték, nem adtak cenzúralapot a filmnek, megnézte Aczél is meg mások is, aztán nem hagyták. Nem kerülhet közönség elé.

Sz.: Egy praktikus dolgot szeretnék kérdezni. Kérhetnénk-e Tárnok Jánosékat a Filmfőigazgatóságon, hogy egyszeri alkalomra az Egyetemi Színpadon vetíthessük?

Jobb, ha én kérem meg. Szokták engedni, hogy baráti körben levetítsük. Egyszer nagy botrány volt. A Jelenlétet levetítettem a Csend és kiáltás sajtóvetítése előtt, mert volt néhány újságíró, aki még nem látta, és meg akarta nézni, és a MOKÉP-es kétségbeesett, és le akarta állítani a vetítést, merthogy ez nem cenzúrázott film.

Sz.: A zsidóság a problémája a Fényes szelekben Bálint András alakjával megint előkerül. Hogy kapcsolódik ez össze gondolatilag? Két külön dolog a Jelenlét-ben a zsidóság és a Fényes szelek-ben a Bálint András alakította zsidó fiú?

Talán nem. Ezek visszatérő motívumok. Sokat szoktunk beszélgetni erről Gyuszival. Gyerekkora óta sok zsidó barátja van. A zsidóság többszörös nyomás alatt élt Magyarországon. De ugyanakkor furcsa dolog, hogy itt jobban asszimilálódott, mint másutt. Tulajdonképpen a magyar zsidóság az a magyar kultúrának szerves része, sőt, nagy részében a magyar kultúra alakítója.A modern magyar irodalom alakítója. Szóval zsidó is meg magyar is egyszerre. Ami a környező államokban nincs így, csak tőlünk nyugatabbra.

J.: Nem. Pontosabban, ott is-is. Igazad van. A lengyeleknél is-is. Van ilyen is tehát, és van olyan is. A háború, tehát 1945 utáni lengyel zsidóság az olyan, mint a miénk, tehát lengyel. Tehát ez az új akció [Utalás az 1968-as hivatalos lengyel antiszemita kampányra – Sz.A.] náluk egy eléggé vérforraló akció, mert – függetlenül egyáltalán antiszemita jellegétől – tulajdonképpen egy olyan dolgot érint, ami a lengyel kultúrának szerves része.

Tudniillik egy idegen néppel szemben mindig lehetnek ellenérzések. Ezek magyarok, ezek románok, ezek „izék”. Mindig lehet valami. Ezzel persze nem lehet egyetérteni. Pláne nem az antiszemitizmussal. De amögött is ez van, az „idegen”.

Igen. A másság ingerlő mindig. Itt Magyarországon nem ez van. A magyar zsidóság az egy komplex dolog. Nagyon érzékeny és különös fajta. Ez mindig érdekelt, barátilag is. Nagyon érzékeny értelmiségiek. Érzékenyek személyükben és gondolkodásmódjukban is.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/05 14-19. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11944