Margitházi Beja
Svájci-magyar prostituált-film valós problémákról, lírai hangütéssel.
Csak
hozzávetőlegesek a becslések a külföldi prostitúcióra kényszerülő vagy
kényszerített kelet-európai lányokról, de azt a nyugati(bb) és keleti(bb) nagyvárosok
között rendszeresen ingázó, nyitott szemű megfigyelő is tapasztalhatja, hogy az
utazóközönség egyre nagyobb hányadát arrafelé egy csomaggal induló és sok
csomaggal visszatérő, magyar, román és bolgár lányok alkotják. Az egyik kedvelt
célpont sokáig Zürich volt, ahol elsősorban a vidéki Magyarországról érkezett, gyerekeiket,
élettársukat ily módon eltartó lányok, asszonyok árulták magukat az erre a
célra kijelölt negyedekben. A finanszírozásában teljes egészében svájci, de a
főbb szerepekben magyar színészeket felvonultató Viktóriát ez a személyes megfigyelés nyomán támadt érdeklődés
ihlette: a Zürichben élő Maros Anna író több hónapnyi kérdezősködés és
terepmunka nyomán véglegesítette a sok lány történetéből összegyúrt
forgatókönyvet, svájci férjével Men Lareidával, aki az elkészült filmet
rendezőként jegyzi.
A pesti dzsumbujban, anyjával, bátyjával, sógornőjével,
és azok kislányával egy bérházlakásban tengődő Viktória utazása a „százérapaprika”-zöldségmaffia
egyhangú kilátástalanságától, a megugorhatatlan szegénységtől a megirigyelt,
Zürichből visszatérő szomszéd lányoktól kapott kontaktokon át a svájci szex-robotolásig,
belerokkanásig, majd különböző szerencsés és szerencsétlen véletlenek
összejátszása nyomán, némi pénzzel való hazatérésig tart. A szerzők szándékosan
választottak olyan főhőst, aki önként vállalkozik a 90 napig legális, külföldi szexmunkára,
és aki történetesen cigány, bár ez semmilyen módon nincs túlhangsúlyozva vagy megideologizálva
– egy sors ez a többi között, ahol láthatunk játékfüggő, nehézfiúk által sakkban
tartott stricit (Junior), annak kápó (a többi lányt ellenőrző, szintén prosti)
barátnőjét (Marina), vagy a 11 éves fia visszaszerzéséért dolgozó másik magyar
lányt is („Kihozom Kevint, és akkor végre elkezdünk élni” – mondja Blondie). A Viktória annyiban idézi a Johanna vagy a Bibliothèque Pascal karakterkezelését, hogy a prostitúciós
helyzetbe kerülő női főszereplőre koncentrálva, annak nézőpontjából mutatja be
az eseményeket. A csöndes pesti cigánylányról otthon úgy tudják, takarítással
keresi a rendszeresen hazautalt pénzt, a coming-of-age
történet akkor kezd beteljesedni, mikor a kezdeti beletörődés, a
kizsákmányolás, túlhajszolás elfogadása után Viktória fokozatosan eljut a
határok feszegetéséig, majd a lázadásig, melyben már nemcsak a saját, hanem
sorstársa, Blondie érdekeit is képviseli. A svájci-magyar szerzőpáros azonban,
Hajdutól és Mundruczótól eltérően, kerüli a bizarr, erős jeleneteket: a Viktóriában a prostitúció egyhangú,
sivár világa, eleinte kellemetlen, de élhető közegként jelenik meg, lágy, néha
már-már lassú, szoft jelenetekkel, sokáig mellőzve mindenféle erőszakot vagy hárdkór
fordulatot. Remek megoldás, ahogy a nézőpont kiterjesztésével a beszűkültség nyomja
rá a bélyegét a film képi világára is: szigorúan keretbe komponált képek,
semmitmondó hátterek, minimális látványinformáció utal arra a behatároltságra,
amiben a félóráról félórára idejükkel elszámoltatott lányok élnek: a kereten
túl nincs élet, fogalmuk sincs a Zürich hétköznapi életének egyéb
vonatkozásairól. A férfikliensek arca is a legtöbbször kitakart, életlen,
elmosódott – ahogyan lányok számára sem fontosak az arcok, és előbb-utóbb
összemosódnak a kuncsaftok. Finom képi megoldások jelzik viszont Viktória
öntudatra ébredését: a pesti éjszakai autózás közben, a döntés előtt, percekig
tartó zenés, főszereplőre hangolt, lírai betét kíséri a kifelé bámuló lány
arcának közelképét, mely később a zürichi éjszakában ismétlődik meg (mikor
eldönti, hogy mégis elmegy táncolni Laminnal, a szomszéd utcában strichelő
afrikai sráccal), majd a szökés utáni, már-már idillikus jelenetek fényképezési
stílusában folytatódik (hajnali ébredés az ismeretlen fészerben). A gyakran kiszámítható
fordulatokkal operáló forgatókönyv, és az egymástól jócskán elütő színészi játékstílusok
(a civilben modell, amatőrszínész Farkas Franciska eszköztelen alakítása, Nagy
Zsolt panelekre fanyalodása a kevésbé karakteresre írt, ezért nehezen
egyéníthető strici szerepében, Stefanovics Angéla néha túlzó, de a mélyrétegekig
lenyúló, naturalisztikus szerepformálása) ellenére fel lehet szállni a Viktória expresszére: ha le is lassul
néha az utazás, íve, lendülete – és menettérti programja van.
VIKTÓRIA – A ZÜRICHI EXPRESSZ (Viktoria: A Tale of Grace
and Greed) – svájci-magyar, 2014. Rendezte: Men Lareida. Írta: Men Lareida és
Maros Anna. Kép: Marco Barberi. Zene: Michael Kalt. Szereplők: Farkas Franciska
(Viktória), Nagy Zsolt (Junior), Stefanovics Angéla (Blondie), Pölöskey Erika
(Marina), Csercsa Elemér (Hiba). Gyártó: Hesse Greutert Film. Forgalmazó:
Mozinet Kft. Szinkronizált. 88 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2014/10 27-27. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11935 |
