Vajda Judit
Egy koravén főhős segíthet abban, hogy az olvasó ifjú maradhasson.
Brian Selznick A leleményes Hugo Cabret című könyvét olvasva ismét mindannyian gyerekké
válhattunk, hiszen a regény többek közt a mozi hőskoráról szól, a film varázsa
pedig mindenkit gyerekké változtat. Reif Larsen T.
S. Spivet különös utazásának főhőse szintén egy koravén, 12 éves kisfiú, aki
a gyerekkor nosztalgiáját ébreszti fel bennünk, ám ő inkább az olvasóban
rejtőző kiscserkész énre hat.
További hasonlóság a két, első blikkre gyerekkönyvnek tűnő mű
között a befogadás mikéntje, hiszen mindkét kötet bonyolultabb annál, mint hogy
egyszerűen, a sorokat balról jobbra, fentről lefelé olvasva lehessen haladni
benne. A Cabret-könyv mozgóképet imitáló, csodásan kidolgozott, illusztráció
helyett sokkal inkább a szöveggel egyenrangú elemként működő fekete-fehér
grafikáival tett az olvasói interaktivitásért – ugyanezt Larsen azzal éri el,
hogy (az egyéb képek mellett) a margót arra használja, hogy a főhős ábráinak,
rajzocskáinak, térképeinek és a főcsapást kísérő magyarázatainak, kommentárjainak
adjon helyet. Szaggatott vonalak és nyilak jelzik, hogy a betoldást mikor kell
sorra kerítenünk, de mindez természetesen kezelhető teljesen szabadon is.
Kivéve, ha esetleg ki akarnánk hagyni egy széljegyzetet, mert a szerző van,
hogy cselesen ide helyez el egy-egy rendkívül fontos információt.
A leleményes Hugo Cabret mellett a T. S. Spivet különös utazása szoros
rokonságot mutat az Amélie csodálatos
élete című filmmel is (nem is csoda, hogy az Amélie rendezője, Jean-Pierre Jeunet rendezte a filmadaptációt). Amélie-hez
hasonlóan T. S. Spivet is kívülálló, megfigyelő figura, szimpatikus
hóbortokkal, bogarakkal („Egyszerűen a vérünkben van, hogy valaki mást
tanulmányozzunk, miközben elhanyagoljuk önmagunkat?” – fogalmaz T. S.). A
térképrajzoló kisfiú, aki nagy útra indul, mikor megnyer egy díjat a Smithsonian
Intézetnél, a fiatal lányhoz hasonlóan kapcsolatba kerül másokkal, bekerül
mások világába, és itt is kibontakozik egy másik történet, amit a főhős
sztorijának köszönhetően, abba elrejtve ismerhetünk meg. Amélie különcségének fő okaként a film azt jelölte meg, hogy
állítólagos szívproblémája miatt elkülönítve nőtt föl. T. S.-nél is van egy
ilyen, origót jelentő őstrauma (a könyv elég korai szakaszán kiderül, hogy
meghalt az öccse: az „amíg élt”
szavakat különösen megrázó annak tudatában olvasni, hogy egy 12 éves fiú
fiatalabb testvéréről van szó), itt viszont sokkal kevésbé eldönthető, oka-e mindez
a kisfiú kényszerességének és ebből fakadó tehetsége kibontakozásának, vagy egyszerűen
csak felerősíti. Mindenesetre ebből a szomorú életrajzi adatból következik,
hogy az egyes szám, első személyben megírt könyvet áthatja a nosztalgia (hiszen
T. S. nagyon szerette az öccsét, emiatt sokszor emlékszik vissza rá), amitől
még közelebb kerül az olvasóhoz, aki a gyerekkori történeteket olvasva amúgy is
nosztalgikus hangulatban közelít a leírtakhoz.
Kézenfekvő lenne a
gondolat, hogy egész Amerikát átszelő, Montanából Washingtonba tartó utazása
végére a főhős egyfajta fejlődésen megy át, így a T. S. Spivet különös utazása értelemszerűen a gyerekfigura felnőtté
válásáról mesélő fejlődésregényekhez sorolódna. T. S. azonban már az elején
felnőtt, egy koravén kis zseni, így útja épp fordított: nem felnőtté, hanem
gyerekké válik, visszatalál öccse halála és felnőttes hobbija miatt túl korán elvesztett-elhagyott
gyerekkorába. Ezzel a gesztussal pedig a szerző még inkább azt üzeni nekünk,
hogy maradjunk gyerekek, amíg csak tehetjük. Erre nézvést pedig még receptet is
kapunk a könyvből – ha útmutatása nem is túl pontos. A pikareszk regény egyik
felnőtt mellékalakja mondja ki (nem is sejtve, mennyire rászorul T. S. erre a
tanácsra): „A világ magasról szarik rád, de ha belekapaszkodsz abba a vacak kis
tizenhat évbe, amíg csak élsz, akkor szépen elboldogulsz.” Mivel a tanácsot adó
férfi korban sokkal közelebb áll a felnőtt olvasóhoz, illetve mert alaposan
rálicitál T. S. valódi életkorára, felmerül a gyanú, hogy a szerző ezzel inkább
nekünk akar üzenni, tizenhat esztendőben határozva meg a boldog évek felső
határát. Mivel ez már jócskán túl van a gyerekkoron, levonhatjuk a
következtetést: ha gyerekek nem is, de fiatalok örökké maradhatunk.
Sanoma Budapest Kiadói Rt., 2013
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2014/10 54-54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11929 |
