Sándor Anna
A fiataloknak szóló disztópiában nem a zsarnokság elemzése az elsődleges, hanem az egyéniségét és szabadságát kereső kamaszhős fejlődéstörténete.
Hollywoodban ismét fordult a széljárás, a young adult regények lázából az utolsó
dollárcseppet is kifacsaró stúdiófőnökök immár disztópiában utaznak. A
felfokozott érdeklődés mindössze hat-hét éves, és a robbanás mindenképpen
Suzanne Collins Az éhezők viadala trilógiájának
első kötetéhez, illetve a 2012-es filmadaptációhoz köthető. A disztópia
ugyanakkor már a 1960-as évektől felbukkant itt-ott a (kis)kamaszoknak szánt
science fiction regényekben. Suzanne Martel 1963-as Surreal 3000 -je vagy H.M. Hoover Children of Morrow (1973), illetve This Time of Darkness (1980) kötetei sikeres előfutárai voltak a
későbbi divathullámnak. Az első komoly áttörést mégis Lois Lowry érte el még
1994-ben, Az emlékek őrével. A
vékonyka kis kötet a nagy elődök, Orwell, Huxley, Bradbury nyomdokain jár, és
bár megjelenését követően nemcsak elismerések, de számtalan bírálat is érte,
mára nemcsak amerikai és kanadai, de magyar iskolák feldolgozott olvasmánya is
lett.
A könyv egyik nagy
erénye, hogy megközelíthető formában tárja kiskamasz korú közönsége elé a
disztópiák klasszikus témáit: a szabad akarat és a vele járó felelősség, az
egyformaság kontra sokféleség vagy az egyén és a társadalom viszonyának
kérdéskörét. Másfelől Lowry regénye, miközben archaikus hősfejlődési stációk
mentén haladva kíséri végig egy fiatalember önállósulásának kibontakozását, az
emlékeken keresztül a történet középpontjába emeli a kollektív tudás és
tapasztalatok átörökítésének szintén évezredes identitás- és kultúraformáló
szerepét is.
A főhőst, Jonast alkata
és képességei miatt a vezetők kiválasztották, hogy az Emlékek Őre, a közösség
tanácsadója legyen egy olyan világban, ahol nincs fájdalom, nincsen
diszkrimináció, éhezés, szegénység. Képzése során Jonas apránként megkapja
elődjétől az emlékek sokaságát, a múlt lenyomatait, melyekről a közösség
tudatosan lemondott valamikor régen, az úgynevezett Egyenlét bevezetésekor. Így
tárulnak fel fokozatosan a látszólag tökéletes világ árnyoldalai: az érzelmek,
színek, zene, felszabadult öröm és legfőképpen a választási lehetőségek nélküli
élet elviselhetetlensége.
Első fecskétől a gyártósorig
Lowry finom hullámokat
generálva szerzők sorát ihlette meg, olyan bestsellereknek készítve elő a
terepet, mint A skorpió ház (2002), a
Szikraváros (2003) vagy a Truesight (2004). Nem meglepő, hogy
csakhamar Hollywood is lecsapott a növekvő üzletágra: már 2008-ban elkészítette
a Szikraváros adaptációját, s az
évről-évre érkező impozáns könyveladási számok pedig azóta gyártósorra
helyezték a műfajt. Collins regényének egyértelmű sikerét meglovagolva elindult
Az éhezők viadala tetralógiája
(2012), elkészült A burok (2013), a Delírium tévés verziója (2014), és A beavatottal, Az emlékek őre leporolásával és Az
útvesztővel idén máris három young adult
disztópia került a mozikba, Az éhezők
viadala novemberi fejezete előtt.
A töretlen siker okai
viszonylag egyszerűen visszafejthetőek a jórészt kamaszokból és huszonévesekből
álló célközönség hétköznapi problémái mentén. Az angolszász iskolák
erődominancián alapuló diákhierarchiája, az általános bully-kultúra frusztrációja szembesül a vásznon Az éhezők viadalának egymás
legyilkolására arénába terelt hőseivel (lásd a hasonlóan merev iskolarendszerű
Japán Battle Royale-sikerszériáját). A
korlátozó szabályok, a szigorú következmények és büntetések elborult hálózata
bontakozik ki Az emlékek őrének
társadalmában, ahol a vezetők határozzák meg, mit ehetsz, mit viselj, mi legyen
a foglalkozásod, kivel élhetsz együtt, és végül, hogy mikor halsz meg.
Mivel a kamaszkor az
elválás, a függetlenedés ideje, a törzsközönség könnyedén azonosul a családot
elhagyó, egy bizonyos társadalmi berendezkedést, életformát elutasító főhőssel,
aki ezután önállóan néz szembe a világgal, mint Beatrice A beavatottban, a Burok
gazdatest-hőse vagy a Majd újra lesz nyár
apokalipszis-történetének rebellis kamaszlánya. E döntés legfőbb katalizátora
többnyire az a pillanat, mikor a főszereplő szembesül a kormány, illetve a
rendszer romlott vagy korrupt állapotával. A mindennapos, bicskanyitogatónak
érzett igazságtalanságok sorát elszenvedő kamaszok számára részegítő az
autoriter hatalmat megkérdőjelező, cselekvő hőssel azonosulni: Jonas ellopja az
elbocsátásra szánt csecsemőt, a Burok hősnője a földalatti mozgalom
vezérkarában talál helyet, Katniss, az éhezők forradalmának élére áll. Az
idealista hit, hogy bár a jelen kietlen, sivár és a jövő sem kecsegtet többel,
de azért megváltható, megjavítható, találkozik a különlegessé válás iránti
elemi vággyal. Beatrice képességei alapján nem sorolható be csupán egyetlen
kasztba. Jonas küldetéstudata pedig már-már messianisztikus, ő menti meg az
(idomulni képtelen) ártatlant a haláltól, illetve mindazokat, akik nem tudják,
mit cselekszenek. Mindezek végső soron abban az érzésben olvadnak össze, hogy
akár egyetlen ember is lehet az események beindítója, a változás kulcsa – tudatosan
vagy éppen véletlenül.
A hasonló hősmotorral
dolgozó young adult fantasy-khez
képest (Alkonyat, Percy Jackson,
Lenyűgöző teremtmények) a még ismerős, de már éppen eltúlzott, potenciális
valóságosság ráadásul azokat is megfogja, akik kevésbé érzékenyek a fantasztikumra.
Az egyenként elismerése, kiemelkedésre vágyó közönség tagjai pedig végül mindenképpen
csak a klasszikus recept alapján etethetőek: a hős megvívja a nagy csatát, elnyeri
szerelmét és legyőzi a rosszfiút. Így habár Katniss nem is tudja biztosan, kire
és mire vágyik, a közönség megkapja, amit akar.
A rendszer és a hős
Általános gyakorlat,
hogy a mivel a disztópiák klasszikusan a science fiction alá sorolandók, young adult kistestvéreikkel is
automatikusan ez történik. Pedig hőskezelésüket tekintve ezek a történetek
közelebb állnak az archaikus (nép)mesékhez, illetve a mítoszokhoz. Orwell,
Huxley és Bradbury klasszikus vízióiban a középpontban a totalitárius, értékmegsemmisítő
és a szabad akarattól megfosztó rendszer áll, és a cselekményben kiemelt egyén így
végső soron eszköz, akin e rendszer működése maradéktalanul demonstrálható. A young adult disztópiák viszont, bár
lehetőséget adnak a társadalomkritikai reflexiókra is, inkább az egyén útjára, kiemelkedésére
és fejlődésére koncentrálnak. A disztópia embertelen, rettenetes világa csupán
közeg, extrém mesei akadály, ami ezt a fejlődéstörténetet, beérést előidézi és
teszteli. A nem túl távoli jövő realitása által pedig torzan nagyító tükörként
veszi körbe a főhőst a közönség jól ismert problémáival.
Boldizsár Ildikó
mesekutató határozott állítása, hogy a mesék tulajdonképpen megoldási minták,
kulcsok, melyek a mindenkori emberi sors és életszakaszok megpróbáltatásaira
adnak választ szimbólumokba rejtve vagy nagyon is direkten. Így minden
kultúrában megtalálhatóak azok a történetek, melyek eligazítanak például a
párválasztással, a hivatás megtalálásával, az érett férfi- és asszonysors
kérdéseivel kapcsolatban, vagy a gyász, a megöregedés, a halálra való készülés
során. A young adult disztópiák
főszereplői pedig éppen az ifjúkorral foglalkozó mesék, illetve a mítoszok
hőseinek útját járják be. Azaz, a hős önként vagy kényszer hatására, de
mozgásba lendül, a megszokottból átlép az ismeretlenbe és átszeli a
veszélyekkel teli világot.
A Beavatott Beatrice-a elhagyja az Önfeláldozók csoportját, hogy
beteljesítse álmát és a Bátrak közé tartozzon. A konkrét életben maradáshoz
többszörösen át kell lépnie aktuális komfortzónája, pszichés alkata és fizikai
erőnléte határait. Képességeit, elszántságát, fejlődését a mesék hőseihez
hasonlóan próbák és megmérettetések sora kíséri, melyek nem egyszer halálosan
veszélyesek. Átalakulása látványos és abszolút, s ez teszi képessé a győzelemre
is. Jonas helyzete körmönfontabb az Emlékek
őrében, útja eleinte csendesebb, belső utazás: az ő transzformációja a
pszichés, emocionális síkon történik. Az árulás viszont, amivel szembe kell
néznie elementáris. Az apa titkainak feltárulása nemcsak azért gyomorforgató,
amit tesz, hanem az abszolút morális tudatlanság miatt is, amivel megcselekszi.
A tetőpont, ami megpecsételi Jonas beavatását, vagyis cselekvő protagonistaként
való újjászületését, az a felismerés, miszerint az életet értékelni és védeni
képtelen atyák (királyok) megérettek a leváltásra, rendszerük (birodalmuk) a
bukásra.
Beatrice és Jonas
beéréséhez képest Katniss a mítoszok született hőseire is hajaz. Győzelemre
segítő fizikai képességeinek már kalandra kényszerítése előtt birtokában van.
Nem szűkebb közege ellenében, hanem éppen közössége képviseletében lép fel egy
hatalmasabb, pozícióját gyerekek vérén megszilárdító autoritás ellenében. Neki
nem a harcba kell beletanulnia, mint Beatrice-nek vagy aktivizálódnia, mint
Jonasnak, hanem kiismerni a kommunikációs trükköket. Útja során szövetségesekkel
és ellenfelekkel találkozik, akik segítségével felismeri: esetében a győzelem
kulcsa nem annyira az egyébként brutális fizikai próbatételek és akadályok
túlélése, hanem hogy képes-e felhasználni a rendszer belső mozgatórugóit, és
pont a hatalom szócsövét, a médiát és a saját népszerűségét fordítani az
elnyomók ellen. A tét magas, de a sorsát tudatosan felvállalva
megváltoztathatja a világot. A young
adult disztópiák protagonistáinak tehát, ahogy az archaikus hősöknek, fel
kell dolgozniuk új tapasztalataikat, legyen szó barátságról, családról,
árulásról, veszteségről, szerelemről, szexuális ébredésről vagy halálról. Ebben
a munkában pedig nemcsak magukra támaszkodhatnak, hanem bizonyos esetekben az elmúlt
korok tapasztalatait is felhasználhatják.
Örökség a képekben
Az emlékek őre ebből a szempontból azért
különleges, mert a többi young adult
disztópiához képest elemi fontosságú benne a múlthoz való viszony, illetve az
emlékekből szerzett tudás szerepe. Az Őrző az, aki elődjétől átveszi a közösség
összes emlékét, és mikor a vezetők sehogy sem találnak választ egy kérdésre, a múlt
tanulságaiból okulva segíti őket tanácsaival. Ez a társadalom azért mondott le
önként az emlékekről, hogy megszűntesse a fájdalmat. Szerintük, ha nincs
fájdalom, gyász, ami gyötörjön, gyűlöletet szítson, és nincs nosztalgia,
vágyakozás az elmúlt dolgok iránt, megteremhető az abszolút béke és harmónia.
Ahol azonban nincsen fájdalom, ott megélhetetlen az igazi öröm is; a monotónia
sivatagában pedig a halál nem tragikus, mert az élet sem értékes. Az emlékek
tehát a múlt nagy freskójának darabkáiként, ahogy Jonas át is éli, a humánum,
az empátia, az érzelmek táplálói éppúgy, mint a bölcsesség, a tapasztalat
katalizátorai.
Ebben az emlékek igen
hasonlítanak a mesék másik funkciójára: szerepük ugyanis nem merül ki az
életútját járó egyén támogatásában, hanem egy közösség komplex ismeretanyagának
átörökítő közegeként is szolgálnak. Ezért volt egykor minden településnek mesemondója,
sőt, mesebírója, aki azt ellenőrizte, hogy bizonyos időszakon belül el ne
hangozzon kétszer ugyanaz a mese – azaz, a teljes tudást átmozgassák. (A tévhit,
miszerint a mesék gyerekeknek szólnak, a 19. században gyökerezik, valójában
felnőttek meséltek felnőtteknek, illetve mindenkinek.) A tapasztalatok és a
tudás átadása a túlélés kulcsát jelentette, ahogy a kollektív emlékezet is
identitás- és kultúraformáló erejű.
Az emlékek, amiket Jonas
a regényben megkap, képek és érzetek összességeként egy érintésen keresztül érkeznek,
és az olvasó elméjében éppúgy megjelennek, mint a fiú számára. A film ennél
önreflektívebben, a montázsok, beállítások, szűrők vizuális lehetőségeivel
dolgozhat csupán. Mozgasson meg akárhány érzékszervet, az átörökítendő tudás mindkét
esetben végső soron és legerősebben képben, illetve hosszabb-rövidebb narratív
képsorban, filmjelenetben utazik Őrzőtől Őrzőig. Itt az emlékek ismét közös
eszköztáron osztoznak a mesékkel. Egy-egy archaikus, generációk és századok
szűrőjén esszenciává érlelt mese ugyanis hasonlóan összetett képekkel dolgozik.
Különösen a történetek fordulópontjain, kulcspillanataiban sűrűsödik össze
egy-egy gazdag szimbolikájú képben, ami a ráhangolódott hallgatóból erős érzelmi
és pszichés reakciót vált ki. Mind a mese, mind az emlék esetében, a képre
adott belső válasz az, aminek nyomán a tapasztalat, a következtetés leszűrhető,
így a benne kódolt tudás aktivizálódhat. A túllátás,
aminek birtokában Jonas kiválasztottá vált, nemcsak a színek érzékelésére teszi
őt képessé, hanem arra is, hogy az emlékekből kinyerje azt a tudást, illetve
tapasztalatot, amivel meglátja az elbocsátás
és a gyilkosság, a tökéletes világ és a borzalom közti különbséget. Hogy a
mesterséges, steril rend elviselhetetlen, a földön megvalósított mennyország
pedig maga a pokol.
AZ EMLÉKEK ŐRE (The Giver) – amerikai,
2014. Rendezte: Phillip Noyce. Írta: Lois Lowry regényéből Michael Mitnick.
Kép: Ross Emery. Zene: Marco Beltrami. Szereplők: Brenton Thwaites (Jonas),
Jeff Bridges (Őrző), Odeya Rush (Fiona), Alexander Skarsgård (Apa), Katie Holmes (Anya). Gyártó: As Is Production / Tonik
Productions / Walden Media. Forgalmazó: Big Bang Kft. Szinkronizált. 97 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2014/10 38-40. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11914 |
