Varró Attila
A Long Way Down – brit, 2014. Rendezte: Pascal Chaumeil. Írta: Nick Hornby regényéből Jack Thorne. Kép: Ben Davis. Zene: Dario Marianelli. Szereplők: Pierce Brosnan (Sharp), Imogen Poots (Jess), Toni Collette (Maureen), Aaron Paul (JJ). Gyártó: Wildgaze Films. Forgalmazó: A Company Hungary. Szinkronizált. 96 perc.
Nick Hornby könyvben és vásznon egyaránt sikeres Fixáció-trilógiája késői serdülés-történeteivel a társas kapcsolatokat jelölte meg kiútként a megszállottság szigetlétéből, legyen az pop, foci, nőcsábászat: ötödik regénye, a Hosszú út lefelé látszólag ugyanezt a menekülőpályát nyitja meg négy életunt hőse számára, akik egy londoni felhőkarcoló tetején összetalálkozva úgy döntenek, hat hétre felfüggesztik a nagy ugrást, hogy a hosszabb utat választva, egymás megértésén/segítésén át térjenek vissza a földre. Hornby azonban mind a kétértelmű címmel, mind a végkifejlet sötét tónusaival jelezte, hogy ezen a ponton már több kell a sikerhez egy kiskölyök segítésénél vagy új zenei pályánál – sőt négy narrátor-karaktere az emberi összefogás metaforája helyett inkább egy-egy oldalát jelenti a szerző egyszemélyes démonának: a médiacélponttá vált tévés celeb a hírnév átkát, a kétségek gyötörte édesanya a fogyatékos gyerek nevelését, a frusztrált fruska a hiábavaló lázadásokat, a depressziós amerikai rocker pedig a művészi kudarcot.
Eddigi két esküvői komédiájából ítélve (Szívrablók, Tökéletes terv) a francia Pascal Chaumeil legfeljebb a popslágerek iránti rajongásban osztozik az angol íróval: hőspárosai egzotikus kalandok közepette, roppant valószínűtlen konfliktusok ellenében csapódnak össze a happy endre, leharcolt legénylakások kanapéin zajló keserű élveboncolások helyett a Szerelem angyalszárnyain suhanva ötcsillagos szállodák közt. Így aztán alig meglepő, hogy mit sem tudott kezdeni a kezébe adott sűrű, rögszagú alapanyaggal, és az érdes Hornby-humor megszelídítésén túl könnyed tanmesét kanyarított belőle az Életben rejlő értékek felismeréséről, nem csak kiejtve a legdrámaibb fordulatokat (megrázó anyai felismeréstől a csoportos intervenció fiaskójáig), de akár visszájára fordítva őket (lásd az ismeretlen öngyilkosságából írt könnyes megmentést). Míg a gall elődök óvatos szubverzitása is hiányzik a brit bérmunkából: immár bőven elég egy románc és pár pszichológus az ölmeleg epilógushoz, a légvonalnál is rövidebb útra szavazva a lélekemeléshez.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 60-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11901 |
