Baski Sándor
Nem sűrűn fordul elő, hogy egy kereskedelmi televízión futó, több millió dolláros büdzséből készített sorozat kreátorai bevallottan a nép nevelését tűzik ki célul. Az amerikai Fox által gyártott Kozmosz: Történetek a világegyetemről éppen ezt teszi, nézettsége mégis a fikciós szériákéval vetekszik. Sikerének önmagában talán még nem is lenne hírértéke. Ismeretterjesztő sorozatokban és természetfilmekben ugyanis már régóta nincs hiány, mi több, tematikus csatornák tucatjai szakosodnak erre a műfajcsoportra. Kultúrmissziós céljuk azonban nincs ezeknek a produkcióknak, a televíziózás kíméletlen dzsungeltörvényei szerint nekik is ugyanúgy részt kell venniük a nézettségért folytatott élet-halál harcban, mint a többi műsornak, ezért a bevetett eszközök is ugyanazok. A vadvilág rejtett titkait, a legendás történelmi eseményeket és a tudomány új vívmányait egyaránt leegyszerűsítő narratívák mentén, bulváros hangvétellel, szenzációhajhász módon tárgyalják, a néző így átfogó ismeretek helyett felszínes tudással – a tudás illúziójával – gazdagodik csak.
Az 1980-ban bemutatott eredeti Kozmosz is a nagyközönséget szólította meg, és a látvánnyal sem spórolt – a 8 millió dolláros költségvetésből bőven tellett az akkoriban úttörőnek számító vizuális megoldásokra –, a digitális trükkök azonban nem a célt, hanem azt eszközt jelentették. A Carl Sagan csillagász által írt és vezetett sorozat legnagyobb vívmánya az volt, hogy átfogó képet adott a tárgyáról, vagyis a világegyetemről, és az ember benne elfoglalt helyéről, úgy, hogy nem érdekes, de önmagában haszontalan tudományos triviákkal bombázta a nézőket, hanem segített a tanultakat kontextusba helyezni.
A Kozmoszt az elmúlt 34 évben közel 60 nyelvre fordították le, és 500 milliónál is többen látták. Jelentősége elvitathatatlan, nem csak az ismeretterjesztő műfaj megújításában, de abban is, hogy fiatalok tömegeit indította el a tudományos pálya felé. Az új verzió elkészítése azonban több szempontból is indokolt volt: az elmúlt évtizedekben nem csak a világegyetemről szerzett tudásunk bővült jelentősen, de a CGI-nak és a HD-technikának köszönhetően valóban lélegzetelállító képeket tudnunk produkálni bármiről. A fapados vizualitású régi Kozmosz ma már nehezen lenne képes a 3D-filmeken felnőtt kamaszokat lenyűgözni, a 2014-es kiadás viszont naprakész hollywoodi látványvilággal és zenével támad, a történelmi eseményeket pedig trendi animációs betétekkel illusztrálja. A sorozat szellemisége ugyanakkor maximálisan hű a nagy elődéhez: az epizódok forgatókönyvét Carl Sagan egykori alkotótársa és özvegye, Ann Druyan írta, a házigazda szerepét pedig az a Neil deGrasse Tyson asztrofizikus vállalta, akit annak idején szintén Sagan indított el a pályán, és aki talán még szuggesztívebb előadó is, mint példaképe.
A sorozat népnevelő attitűdje sem minősíthető éppen anakronisztikusnak vagy feleslegesnek. Hiába tapossa már a 3. évezredet az emberiség, a tudomány legalapvetőbb téziseit máig nem sikerült széles körben elfogadni és feldolgozni – az amerikai lakosság 46%-a például meg van róla győződve, hogy a Földet Isten teremtette, valamikor az elmúlt 10 ezer év során. A Kozmosz missziója így nem csak az, hogy beavassa a nézőt az univerzum és a földi létezés már feltárt misztériumába, de az is, hogy közben helyreállítsa a tudomány erősen megtépázott renoméját. A 13 epizódból álló széria elvileg azt illusztrálja, hogy mit tudott meg az emberiség a világegyetemről a mai napig, a gyakorlatban viszont a játékidő közel felében azt meséli el, hogy miként jutottunk ennek a tudásnak a birtokába. A Kozmosz azon gondolkodók és tudósok előtt tiszteleg, akik olykor magányosan, a korban uralkodó dogmákkal szembeszállva, a babonák, hiedelmek és vallások világmagyarázatait megkérdőjelezve küzdöttek az igazukért, és akik nélkül az utánuk következő tudósgenerációk nem lettek volna képesek előre lépni.
A Kozmoszt, paradox módon, mégsem tárgyszerűsége, hanem a szenvedélyessége teszi igazán izgalmas és fontos produkcióvá. Neil deGrasse Tyson nem csak a tudomány nagy alakjairól mesél áhítattal, de arról az univerzumról is, amely az ember szemszögéből nézve inkább rémisztőnek, mint fenségesnek tűnik. A sorozat epizódról epizódra, könyörtelen módszerességgel ébreszt rá bennünket arra, hogy mennyire relatívak a térhez és az időhöz kapcsolt fogalmaink, és mennyire jelentéktelen a létezésünk a világmindenség perspektívájából. Az univerzum méreteivel való szembesülés azonban – Tyson interpretációjában –, nem elszomorító, deprimáló ráismerés, hanem igazi spirituális élmény. A Kozmosz készítői azt szeretnék, ha az égboltra felnézve nem kicsinek, hanem nagynak éreznénk magunkat, tudván, hogy ugyanabból a csillag-anyagból gyúrtak mindannyiunkat.
Kozmosz: Történetek a világegyetemről (Cosmos: A Spacetime Odyssey) – amerikai, 2014. Rendezte és írta: Ann Druyan. Narrátor: Neil deGrasse Tyson Gyártó: Fox. A National Geographic Channel bemutatója.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 48-48. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11873 |
