Szűk Balázs
Jancsó nemzetközileg elismert, idős mesterként is fiatal maradt, kereste az új tehetségek, filmrendezők, színészek, zenészek társaságát. Ennek egyik szép példája jelenése a Macerás ügyekben.
Aki meghalt, annak hírét költik. De Jancsó nem halt meg, hiszen egyik utolsó groteszk blődlijében (Ede megevé ebédem, 2006) még fel is támasztotta önmagát, de már korábban is játszadozott a saját halállal, hol merénylet áldozataként (Isten hátrafelé megy, 1991), hol hófehér ruhában egy kerti medencében lebegve (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, 1998). Mondták prófétának, de inkább münchauseni fájdalmas-nevető bohóc volt, aki mindig tudott újra kezdeni és egyre keserűbbeket mondani a történelmi és emberi semmiről. Szinte mindig „eszmedrámákat” forgatott a hatalom technicizált-apokaliptikus (Szegénylegények, Fényes szelek, Technika és rítus, Szörnyek évadja) vagy groteszk-abszurd rítusairól (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten; Kelj fel komám, ne aludjál; Oda az igazság!) Mindig a fiatalok érdekelték, akik persze valamilyen módon szembeszálltak a zsarnoki rendszerekkel: vitáztak, daloltak, zenéltek, táncoltak, összefonódtak, szeretkeztek a történelmi kataklizmák ellenében (Csillagosok, katonák; Magánbűnök, közerkölcsök; Még kér a nép, Szerelmem, Elektra, Szörnyek évadja, Kék Duna keringő, Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél).
A Szegénylegények (1965) remekművétől kezdve teljesen eltűntette a klasszikus értelemben vett kísérőzenét, ezek szerepét a pontos, dramaturgiailag elhelyezett, többnyire a filmben valósan megszólaló dalok és zenei kíséretek, zörejek vették át. Filmjeiben a szigorú geometriát és a történelmi kötött-koreografált táncokat felváltotta a mellérendelő epizodikusság, s így egyre több lett aktuálisan mixelt zenei vendégszöveg (Lovasi András/Kispál és a Borz, Sub Bass Monstert, Burai Árpád és a Lyuhász Lyácint Bt, Burzsoá Nyugdíjasok, Belga, Lagzi Lajcsi, Ivanovici-Szécsi, Sebő Ferenc, Szászcsávás Band, Ferenczy György stb.), amelyek olyan jól kifejezték egy magatehetetlen kor szent-emelkedett és profán-szürreális birkózását.
Debrecenbe megújulni jött, vagy ő újította meg Debrecent. Mert izgatottan a fiatalokra figyelt, s a fiatalok mindig találtak valami különöset, valami igazat benne. Ezek röpke idők voltak, de szelleme ekkor ide költözött. Csengey Dénes drámai burleszkét a Cellát (1983), Sziki Károly-villódzó-protestáló Villon alakításában szinte titokban rendezte az KLTE egyik klubjában (1984). Később a Szörnyek évadjában (1987) Csengey egyike lett a filmbeli professzor tanítványainak. A hőstelenítő Kapa-Pepe sorozat antizenei világára (Anyád! A szúnyogok – 1999.; Vacsora az Arabs Szürkénél – 2000) is itt lelt a fekete bőrkabátos/hegesztőszemüveges Burai Árpád és a Lyuhász Lyácint Bt. nyers, iparzenés hangzásvilágában. Az 1989-ben alakult, Pszichokinetikus Ipari és Mezőgazdasági Tánczenét játszó, 8-12 fős „légvédelmi brigád” a hagyományos gitárfelálláson kívül zajkeltő instrumentumokat is használt bő fantáziával (centrifuga, mosógép, vashordó, fémtányér, lemezjátszó, „hangtérkép”, fúrógép, flex, lyukasztó, reszelő-ráspoly). Az Anyád! A szúnyogok felvezető képsoraiban a mozdonyforgató előtti ködben készülődnek a koncertre. Később ugyanitt énekelnek el egy vad retrót: Szécsi Pál „Egy szál harangvirág” slágerét, alaposan kifordítva. Emlékezetes ugyanebben az opusban, amikor a daru felemelkedik a gellérthegyi Szabadság szobor üres-megpattogzott szeméig, és a Rákóczi induló helyett a „Vakpali, vakpali mindent lát…” dalparódia józanít ki minket. De a zenészek ott ülnek, állnak, hevernek és a falnak támaszkodnak a leégett Budapesti Sportcsarnok egyik irtóztató hosszú folyosóján. Sőt a Lyuhász Lyácint Bt. nyolc tagja átköltözik – bumfordi, fürdőnadrágos bandatagokká lezüllve – Hajdu Szabolcs debütáló Macerás ügyek (2001) filmjébe is. S e film középpontjában a színházi bemutatóra érkező híres fővárosi rendező, Jancsó Miklós áll, akiről állandóan beszélnek, de csak egyetlen röpke pillanatra látjuk, a függöny mögül kukucskáló gyerekek szemszögéből, aki a nézőtérre érkezik egy „riporter” társaságában. Második találkozása Mikepércsen a fiatal középiskolás Lorca-színésznővel szintén meghiúsul.
E sorok írója (a munkanapló anyagának gyűjtése közben) fiával jelen volt az imént említett jelenet forgatásán a szépségessé varázsolt Békás-tó lampionerdejében. Eredetileg én egy kérdező riporter lettem volna, aki kicsit szemtelenül faggatja a Mestert inkognitóban érkezéséről. Mi tehát Jancsóval egy álbeszélgetést folytattunk a nézőtéren, amit a kamera mi tudomásunk szerint folyamatosan vett. De utólag ez a félpercnyi anyag, mint a Jancsó-mítoszt nem segítő fölösleges töltelék, kimaradt a filmszövegből. Így Jancsó és én talán 5-6 másodpercre látszunk a vendéget fogadó Gelányi József színész társaságában. A Macerás ügyek egyetlen 30 perces werk filmjét én készítettem, ami a mai napig (pénz és érdeklődés hiánya miatt) vágatlanul van a birtokomban, s várja, hogy felébredjen „csipkerózsika álmából”.
Egy ú.n. munkanaplót (a mai napig kiadatlan) is készítettem a legfontosabb stábtagokkal. 2000 júniusában, a 16. forgatási napon volt lehetőségem egy rövidebb interjút kérnem Jancsó Miklós epizódszereplőtől. A beszélgetés teljes anyagát átadtam Hajdu Szabolcsnak, aki azt felajánlotta a Pesti Est 2001-es 33-as különszámának. Az alábbi interjú arról tanúskodik, hogy Jancsó Miklós mennyire féltő figyelemmel kísérte a tehetséges fiatal filmeseket, különösen a debreceni Hajdu Szabolcsot.
A forgatás 16. napján volt módom Jancsó Miklós epizódszereplővel egy rövid beszélgetést folytatni a Békás-tó színházi sátrai között. A Mester, a legtermészetesebben véve a fiatalodás gesztusát, megengedte a tegező disputát:
*
A filmben egy színházi meghallgatás során téged kérnek fel, hogy döntsél: válogass a szereplők között. Hogyan kaptad a felkérést Hajdu Szabolcstól?
Előtte már sokat beszélgettünk, találkozgattunk. Nem analizáltuk egymást, de egyes filmjeinket sem, egyszerűen tetszett nekem, ami Szabolcsból sugárzott. Sok főiskolás filmjét láttam, és az egyik filmjében (Kicsimarapagoda) megjelentem egyszer. Én akkor azt mondtam viccelődve, hogy szegény Gábor Miklós meghalt, nyilván őrá gondolt, de most én vagyok itt helyette.
A forgatáson mennyit tudsz és kívánsz segíteni?
Dehogy, nem lehet ebbe beleszólni. Én csak nézője vagyok és kollégája.
Hogy érzed magad itt a fiatalok és a gyerekek között?
Nagyon jól, fiatalok között mindig, különösen mikor Szabolcs dolgozik.
Szabolcsot egy nyilatkozatodban nemzedéke egyik legtehetségesebb tagjának tartod.
Szubjektíven természetesen. Nagyon sok tehetséges fiatal van manapság. Én Szabolcshoz vonzódom leginkább, ahhoz, amit ő csinál. Az tényleg elég furcsa, és valami egészen új dolog.
Miben látod filmjeinek furcsa nyelvezetét, különösségét?
Van benne valami mágikus. Valami olyasmi, ami a valóságon túlemelkedik. Szóval, úgy hat, mintha valóság lenne, de mégsem az. Majdnem olyan, mintha valami furcsa irodalmat olvasnék.
A szöveg vagy a kép hordozza inkább a mágikusságot?
A kép főleg, meg, ahogy a képet használja, a furcsa lélegzetszerűen lüktető montázsok. Mintha Fellinit látnék. Angyali szürrealizmus. Szabolcs arról beszél, hogy lehet megnyugtatni a világban levőket. Erre nem vállalkozik senki. Nemcsak itthon, más országokban sem, vagy alig.
A forgatás nem idézte fel benned a hősi időszakot, a 60-as éveket?
Hát persze, ilyen banda akkoriban is volt, most is tud lenni, de az ő csapata egészen különös. Nemcsak a gyerekekkel tud bánni, hanem azokkal a kollégákkal, ifjú színészekkel, akikkel filmre álmodja álmait, akik barátai. Ezt nem lehet másképp csinálni, csak ilyen baráti szeretettel.
Profizmus ez vagy valami egészen más?
Nem tudom, mi az, hogy profizmus. Ha a profizmus az, amit szoktunk látni a mozikban, ez egy másfajta profizmus. Nem lehet másképp csinálni filmet, csak profi módon.
Hajdu Szabolcs színészi pályája mennyire segíti ezt a fajta nagyon nagy érzékenységet?
A Jó éjt, királyfi! óta ismerem őt, ekkor került be a szakmába. Színészként is jónak tartom. Sajnos nem láttam azt a rendkívüli alakítását Marosvásárhelyen a Peer Gyntben. Mindenki azt mondja, hogy fantasztikus volt benne. Hogyha időben befejezi a filmet, akkor remélem, a mienkben is „fellép” majd.
Szabolcsnak milyen titokzatos szerepet szánsz?
Még azt sem tudom, milyen lesz a filmem, nem hogy a Szabolcs milyen lesz benne.
Hogyan látod a ma élő nemzedékek kapcsolatát, viszonyát?
Nem tudom, hogy mennyire kell, hogy viszonyban legyenek a nemzedékek. Filmesek egymás közt – ez ma már más, mint valaha volt. Akkoriban sokkal összetartóbb kellett, hogy legyen a szakma, hogy egymást segítsék, főként azokkal szemben, akik akkor a producert jelentették. Ma nem biztos, hogy ilyen nagy tábort kell alakítani. Ez már nem az a „cserkészet”, ami azért kellett, hogy a „tábortűz” mellett mindenki tudjon melegedni.
*
Jancsó feltámadt. Nekem egészen biztosan. Az előző történet már kibogozhatatlanul kettőnkké, visszazökkentve a történelmi időt az igazmondás kerékvágásába, mint ahogy Kapa és Pepe helyrebillentette az elrontott történelmet a Mohácsi vész (2004) megérdemelt időutazásában.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 36-37. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11871 |
