Pápai Zsolt
Magyar, 1990. Rendezte: Monory Mész András. Szereplők: Kistamás László, Eperjes Károly, Varga Zoltán. Forgalmazó: Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet. 98 perc.
A nyolcvanas évek elejének új-érzékenység néven elhíresült filmnyelvújító mozgalma sajnálatosan kevés művet termett, és a kihatásai nem voltak trendfordítóak, mindazonáltal zárvány sem maradt, hiszen az évtized közepére és végére is jutott valamennyi az irányzat inspirációjából. A hazai posztmodern film első hullámát jelentő új-érzékenységet már az évtized derekán követte a második (Gothár Péter Idő vanjával és Tiszta Amerikájával, Xantus János Rocktérítőjével), és aztán a sokadszorra megújhodó Jancsó Miklós (Jézus Krisztus horoszkópja, Isten hátrafelé megy) meg a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján debütáló alkotók raja beindította a harmadikat is (Sőth Sándor: Potyautasok, Szász János: Szédülés, Kamondi Zoltán: Halálutak és angyalok, Tóth Tamás: Vasisten gyermekei). Monory Mész András Meteója ezen utolsó, Gelencsér Gábor filmtörténész szavával élve új-hatásosságnak is nevezhető hullám centrális darabja, egyúttal az alig féltucatnyi hazai sci-fik egyike.
Az elnevezés találó, hiszen a Meteo ma is hatásos mozi, díszletei, figurái, dialógusai, zenéje nagyon üt. Egyik legértékesebb vonása a markáns – sok kritikust Tarkovszkij Sztalkerére emlékeztető, de Carpenter Menekülés New Yorkból című disztópiájához közelebb álló – miliő, melynek megteremtéséhez a szocialista nagyipar lerohadt gyárcsarnokainak, üzemi labirintusainak monokróm tereit használtak fel az alkotók olyan módon, hogy a látvány ne lokálisan káeurópai legyen, hanem elemelődjön a konkrétumoktól. A film három lézengő alak túlélőtúráját kíséri végig ebben az apokaliptikus világban: Eckerman (Kistamás László) a szellem és a szív embere, míg ellenpólusa, Berlioz (Eperjes Károly) szikáran anyagelvű és anyaglelkű figura – közöttük az izomagyú Verő (Varga Zoltán) közvetít. (Abból kiindulva, hogy a forgatókönyvet jegyző Bereményi Géza általában véve mennyire kedveli a beszélő neveket, talán nem merész a feltételezés, miszerint Eckerman neve a világirodalom egyik istenével, Goethe-vel társalgó Johann Peter Eckermannt idézi, Berliozé pedig a korlátolt, a transzcendencia iránt érzéketlen lapszerkesztőét A Mester és Margaritából – amit, ugyebár, többek között Goethe Faustja ihletett).
A maga korában kultikus rajongással övezett opuson nem fogott az elmúlt negyedszázad, sőt kifejezetten jót tett neki, abban az értelemben mindenképpen, hogy a vészesen amortizálódott képét és hangját (a televízióban vetített, kopott kópiák bizonyították, hogy ezt a Szabó Gábornak hála operatőri bravúrok tömegét tartalmazó filmet mennyire megcibálták az évek) a filmintézet munkatársai újjávarázsolták, azaz – kis túlzással – szebbé tették, mint valaha volt. Az idő tehát a filmnek dolgozott, de nem csak ebben az értelemben. Monory és Bereményi világvége-víziója sajnálatos módon aktuálisabb, mint egykoron. Mai szemmel megnézve a Meteo nem csak a koráról, hanem a korunkról is szól: nem egyszerűen a későkádárizmus bűzhödt enerváltsága árad belőle, hanem előlegez valamit napjaink orrfacsaró melankóliájából is. Alkotói bölcs pesszimizmussal néztek a jövőbe akkor, amikor egy olyan világot mutatnak be, amelyben még a végítéletet is prolongálják, ráadásul nem előre megfontolt szándékból, hanem műszaki hiba és bénázás miatt (lásd Verő öngyilkossági kísérletének fiaskóját a zárlatban).
De Verőénél is beszédesebb, és korunknak szóló „üzenetként” dekódolható az infantilisan tiszta Eckerman sorsa. Ha rendszert találsz a rendszertelenségben, akkor az csak arra jó, hogy mások meggazdagodjanak belőle. Neked meg marad a profán megváltódás – ha már az igazi, amit felülről vezényelnek, nem dukál.
Extrák: egy részben kis színeseket tartalmazó, részben a film értelmezéséhez fogódzókat nyújtó megállapításokkal teli, 51 perces dokumentumfilm található a lemezen, amit a Meteo alkotói Fazekas Eszterrel, a Filmintézet munkatársával közösen készítettek. A dokuban a három vezető színész mellett megszólal Monory Mész András rendező, Bereményi Géza (társ)forgatókönyvíró, Szabó Gábor operatőr, továbbá Szemző Tibor és Másik János zeneszerzők, Sándor Pál producer, Zsótér László látványtervező és Varga Balázs filmtörténész. Egyesek izgalmas technikai részletekről beszélnek (Szabó Gábor), mások inkább sztoriznak (Varga Zoltán, Kistamás László), továbbá van, aki elemzi a filmet (Varga Balázs alig néhány percben ragyogóan helyezi magyar és egyetemes filmtörténeti kontextusba a művet), és akad olyan interjúalany is – Bereményi Géza, Zsótér László –, aki egyszerre elemez és emlékezik.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2014/03 61-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11846 |
