Horeczky Krisztina
Lehet-e fordítani a kultúra hanyatlásán? Az opera, a komolyzene új nézők millióit hódítja meg világszerte – a moziban.
A Magyar Kultúra Napján publikálta a Népszabadság online változata (nol.hu) azt a 2013-as fölmérést, amely a vén kontinens kultúrafogyasztási szokásait vizsgálta (Baromi kulturáltak voltunk, 2014. január 21.) A 27 ezer EU-állampolgár (tagállamonként 500-1000 ember) megkérdezésével elkészített Eurobarométer szerint Európában a polgárok 18%-a fogyaszt rendszeresen és intenzíven kultúrát; ez a szám hazánkban 7%. A sereghajtó magyarok 54%-a marad távol a kultúra szinte minden színterétől, formájától, amely a hat évvel ezelőtti adatokhoz képest 26%-os visszaesést mutat. Az alábbiakban arról, a második évezred elején szárba szökkent kultúr- és üzleti reformról szólok, amely részint az Atlantiszként (el)süllyedő európai kultúra – kivált annak válságos, „haute couture” műfajai – népszerűsítését tűzte ki céljául. A laza ecsetvonásokkal megfestett tabló – a Nagy Almától Albionon át Celldömölkig – választ ad(hat) arra, mindez Don Quijote-i szélmalomharc- e.
David Bowie tán maga sem tudja, hogy 2003-as, világkörüli Reality-turnéja londoni állomásán – közvetve – elitkulturális forradalmat robbantott ki. Merthogy a kaméleonba ojtott innovátor Wembley arénabeli koncertjének élő közvetítése – 20 ország 88 mozijában – adta az ihletet a popszakmában edződött Julie Borchard-Youngnak a New York-i Metropolitan Operaház (Met) produkcióinak élő, műholdas HD-közvetítéséhez a kinókban. A The Met: Live in HD 2006. december 30-án debütált a Mozart komponálta A varázsfuvolával, James Levine főzeneigazgató, karnagy vezényletével. A Peter Gelb irányította teátrum évadonként tíz, délután egy órakor kezdődő matinédarabját 64 országban, több mint 1500 játszóhelyen vetítik élőben, franchise-rendszerben, nyaranta ismétlésekkel. Az előadásokra 13 milliónál is több mozijegyet értékesítettek 2013-ban, mely bevétel 50%-a a gyártó, bemutatóhely intézményé (10% a terjesztőé, 40% a mozié.) A produkciók helyszíne és gyártója általában ugyanaz, kivéve például a kriminális botrányairól, könyörtelen revánsairól, intrikáiról hírhedett, moszkvai Bolsoj Balettet, ahol a gyártó-forgalmazó a francia Pathé.
Az ún. alternatív tartalom (alternative content), vagyis a társművészetek, valamint a sport- és lokális események moziban történő vetítése esetében ugyanannyira alapvető a Met első fecske volta, mint az, hogy mára a filmszínházak nyolcvan százaléka nagy felbontású, digitális vetítőgéppel (High Definition projektor), és 5,1.es Dolby hangrendszerrel működik. A kultúrafogyasztás e formájának fejlődését mutatja, hogy 2009-ben 59, 2013-ban több mint 2500 moziban adtak alternatív tartalmat Európában. Ennek 59%-a opera-, 11-12%-a színházi, 7%-a balettelőadás. A Financial Times tavalyi cikke szerint az alternatív tartalom vetítése 2008-ban 50 millió dollár, 2013-ban 500 millió dollár bevételt hozott a világban – a médium 2015-re újabb, 150 millió dolláros növekedést jelez.
Elnyomva a bennem lappangó könyvelőt, fölteszem a lassacskán számokba fojtott olvasót feszítő kérdést: a (köz)televíziózás szerepét átvevő kultúrprojekt beteljesített-e nemesebb küldetést a bankószagú profittermelésnél? Nos, tényszerűség, hogy az alternatív tartalom törzsközönsége nem mozilátogató. Egy tavalyi, Nagy-Britanniában és Németországban végzett adatgyűjtés szerint 85%-uk nem néz „klasszikus” nagyjátékfilmet a mozikban. Mindemellett: Európában az operát és balettet filmszínházakban megtekintő nagyérdemű átlagéletkora ötven év fölött van. Tehát kijelenthető, hogy ez a populáris, költségkímélő(bb) módszer sem alakította (át) a fiatal(abb) nemzedék kulturális identitását; nem tudta „kinevelni” az opera-, színház- és balettlátogatók új generációját. A zsáner naprakészségre törekvő hívei más helyszínen, másként hódolnak a szenvedélyüknek. Olcsóbban egy színház-, főleg opera-, jóval drágábban egy mozijegy áránál – bár a jövő szezonban a Bolsoj bevezeti a 100 rubeles (650 forint) állójegyet.
Magyarországon a budapesti Művészetek Palotájában 2008 óta, a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban 2010-től vetítenek Met-Live in HD-t, jelenleg 4100 forintos jegyárral. Vidéken Egerben, Kecskeméten és Szegeden tekinthető meg az operasorozat. Az alternatív tartalom – melynek egyedüli terjesztője a Pannónia Szórakoztató Kft. – a legsokszínűbb választékot kínáló Urániában tavaly 21.100 nézőt vonzott. Sikert hozott még a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában, a szegedi Belvárosi, a szolnoki Tisza, és a szombathelyi Savaria moziban.
A Met által elindított, jövedelmező vállalkozás egyik, kétségtelen művészi haszna a verseny, noha a New York-i szentélyen kívül – ez idáig – csak a londoni Angol Királyi Operaház közvetíti a mozikban, élőben, évadszerűen a produkcióit (öt operát, öt balettet). A Met-Live in HD mintáját követi a Bolsoj Balett és az Angol Királyi Balett, a prózai színházi szcénában a londoni Nemzeti Színház, és nemrégtől a szintén londoni székhelyű Royal Shakespeare Company. Felvételről közvetíti darabjait a Shakespeare-t játszó londoni Globe, továbbá rendszerességgel láthatók a filmszínházakban a szentpétervári Marinszkij Balett (egykori Kirov), a New York-i Balett, a Párizsi (Garnier) Operaház, a Sydney-i Operaház, a milánói Scala munkái, és a Berlini Filharmonikusok fellépései. A legismertebb múzeumi tárlatvezető a British Múzeum, a brit Nemzeti Képtár, és a londoni Királyi Művészeti Akadémia. A föntiek önmagában igazolják, mekkora népszerűségnek örvend Nagy-Britanniában – 250 moziban – az alternatív tartalom, amely programok 15-20 fontot (5500-7400 forint) kóstálnak; ezért az árért három „sztenderd” mozifilmet lehet megnézni. Árulkodó még, hogy 2012 decemberében az Angol Királyi Balett hagyományosan karácsonyi A diótörője megelőzte a brit jegyeladási listán a harmadik helyre szorult Skyfall-t, majd 2013 januárjában többen fizettek be a Királyi Operaház Bohéméletére, mint a Ruben Fleischer-féle Gengszterosztagra. Ám mielőtt elvakítanának minket a megapoliszok neon- és rivaldafényei: Carreras, Domingo, és a pótolhatatlan Pavarotti legendás estjén, azaz A három tenor – Róma, 1990 felújított változatán hét fő ült 2013 karácsonyán a celldömölki artmoziban, míg 250-en a délvidéki Belvárosiban, ez év januárjában.
A fiskális, kommerciális, művelődéstörténeti szempontok mellett kiemelendő a Met-Live in HD elsősorban, de nem kizárólag az operaműfaj megújhodására, fejlődésére (rendezés, színészi játék, szcenika stb.) gyakorolt – szó szerint – roppant látványos hatása. Ezt igazolta a tavalyi, fenséges, csehovi hangulatú Anyegin is, a Tatyjánaként diadalmaskodó Anna Nyetrebkóval. Balettszínpadon a campből tartott mesterkurzust Zenaida Janovszki az Angol Királyi Balett tavalyi, parádés Alice Csodaországban-ja Kőr Dámájaként. Ez év januárjában az ugyancsak a londoni társulat Giselle-je címszerepében alkotott földöntúlit napjaink legbecsültebb primabalerinája, Natalia Oszipova. Kevéssé bizonyultak üdvösnek a korunk talán legünnepeltebb karmestere, a Valerij Gergijev vezette Marinszkij Színház balett-tagozatának technológiai fejlesztései. Így 2011-ben a világ első 3D-s balettfilmje, a Giselle (Oszipovával), majd 2013-ban a világ első 3D-s, élő, műholdas balettközvetítése, a Hattyúk tava – a Cameron/Pace Group (Titanic, Avatar, Pi élete) közreműködésével. Ellenben derekasan birkózott meg a három dimenzióval is az Angol Nemzeti Opera Lucrezia Borgiáját színre, majd filmre vivő Mike Figgis, és méltatták az Angol Királyi Operaház ugyancsak 2011-es, 3D-s Carmenjét is.
Nyilvánvaló, miként a két, úgy a három dimenzióban, HD-minőségben vetített produkciók sem adják vissza az élő előadás természetét. Az elevenséget (is) hivatottak pótolni a szünetekben készített – gyakorta a néhány perce a deszkákon elhalálozott operistával rögzített – interjúk, továbbá hogy a bravúros átdíszletezést is nyomon követő nagyérdemű beleshet a kulisszák mögé. Mindez a rideg, teljesítményalapú szakmaiságot mutatja – szemben a regényes misztikummal. A tiszteletet parancsoló profizmus a Met, és egyetlen konkurense, az Angol Királyi Operaház hegemóniáját, nagyságát bizonyítja. Vannak, persze, akik farkast kiáltanak. A nemzetközi (el)ismertséggel, presztízzsel nem bíró, citromot nyalt fanyalgók számára a Met hajdani úttörő vállalása rokon értelmű a művészet kimúlásával. Ami a siratónótákból igaz: korunk a bravúrnak, az extrémnek, a zseninek, és nem a Művész(et) csillámporos ideájának kedvez.
A Met és követői misszióját így azzal, a szovjet kisdiák által Csehovról leírt mondattal summázom, amelyet Dmitrij Sosztakovics idézett a Testamentum című, lúdbőröztető memoárjában: „Egyik lába a múltban volt, a másikkal a jövőt köszöntötte”.
Köszönet Farkas Attilának, az Uránia Nemzeti Filmszínház műszaki vezetőjének, az alternatív tartalmak projektfelelősének.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2014/04 46-47. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11811 |
