Barkóczi Janka
Araf – török-francia-német, 2012. Rendezte és írta: Yesim Ustaoglu. Kép: Michael Hammon. Zene: Marc Marder. Szereplők: Nestlihan Atagul (Zehra), Baris Hacihan (Olgun), Özcan Deniz (Mahur), Nihal Yalcin (Derya). Gyártó: CDP / Match Factory. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 124 perc.
Az új török filmművészet egyik erős
visszatérő állítása, hogy a pokol kapuja minden bizonnyal valahol Isztambul és
Ankara között nyílik, az egyik kietlen, nevesincs kisvárosban. Bár a konkrét
hely és az itt élő közösség lehet filmenként más és más, az alvilágba vezető út
mégis feltűnően egyforma kínnal van kikövezve. A térség archaikus legendái,
amelyek erről a vidékről és erről a szenvedésről szólnak, évszázadok óta
elevenen, mára már egyenesen pimasz változatlanságban élnek. Mind közül a
legerősebben azok a jellegzetes balladák tartják magukat, amelyek kevés
variációs lehetőséggel egyetlen konkrét sémára, a megesett és cserbenhagyott,
elkeseredésében pedig egy másik, de immár tisztességes férfi védelmébe menekülő
lány meséjére épülnek. Yesim Ustaoglu rendezése elsősorban mégis azzal tűnik ki
az untig ismételt szériából, hogy női alkotó lévén, mindezt erősen saját neme
nézőpontjára adaptálja.
A főszereplő itt a
meseszép, de felelőtlen Zehra, aki egy bódult lagzi hajnalán tragikus viszonyba
bonyolódik egy kamionsofőrrel, s akinek ballépését majd Olgun, az önjelölt
kamasz-lovag próbálja helyretenni. Ők egyébként mindketten egy útszéli
gyorsétterem alkalmazottaiként tengetik napjaikat, miközben koruknak megfelelő
bizonytalansággal kísérlik meg kitapogatni a rájuk mért jövőt. A jól ismert rape-revenge sablont épp ez a
bizonytalanság, a vidéki fiatalok kilátástalan bolyongása teszi letaglózóan
életszerűvé, s – mindannyiunk szerencséjére – így válik inkább kortárs
életérzés-mozivá, mint vérvonalról és rurális erkölcsökről szóló mitikus
példabeszéddé. A film kiállítása, ennek megfelelően, szándékosan szenvtelen és
szikár, mégis gyorsan megtelik a természeti környezet kegyes fenségétől
áthatott rideg szépséggel. Ugyanaz az a monumentális ősi törvény, amely újra és
újra felszínre kárhoztatja a Zehra és Olgun történetéhez hasonló
elbeszéléseket, a jelek szerint egyformán szívósan él Anatólia hegyláncai között
és az idén századik születésnapját ünneplő török moziban.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 56-56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11799 |
