Csiger Ádám
Fuller hősei többnyire underdogok, a fajgyűlöletre idomított kutya sem kivétel.
A Fehér kutya (1982) hősnője az éjszaka közepén elüt egy német juhászkutyát, majd befogadja. Hamar rá kell azonban döbbennie, hogy új kedvence harci kutya, nem is akármilyen. Nem hófehér szőrével érdemli ki a „fehér kutya” elnevezést: arra nevelték, hogy feketéket támadjon meg. Egy vakmerő afro-amerikai idomár próbálja meg kigyógyítani rasszizmusából azzal, hogy magához szoktatja.
Állat az emberben
A kutya gyakran szerepel monstrumként a horrorfilmekben: „az ember legjobb barátjából” halálos veszedelemmé váló kedvenc átváltozása ideális kiindulópont a horrorfilmes bonyodalom megteremtéséhez. A kutyás rémfilmek a családi és gyerek-, buddy és road movie filmek horror- és exploitation-verziói, alkotóik ledöntik e békés zsánerek világképének tabuit. Ellenlábast, antihőst csinálnak az underdogból (marginalizált, gyenge esélyekkel, vesztes helyzetből induló) hőssé avanzsáló házikedvencből. Ami Király Jenőnél fehér fantasztikum, azt feketébe fordítják. A szörnyeteggé váló ebet felvonultató horrorokban gyakori a természetfeletti, fantasy vagy sci-fi elem. A kutya általában azért válik gyilkos monstrummá, mert – Noël Carroll szörnytipográfiája szerint – hasadáson vagy fúzión esik át. Megfertőződik veszettséggel (Cujo), tudományos kísérlet eredménye (Max 3000 – Az ember legjobb barátja), vámpír (Zoltán, Drakula kutyája), vagy élőhalott (Frankenweenie). A Fehér kutya azonban nélkülözi a fantasztikus elemeket, reális világképe okán közelebb áll az öko-horrorfilmekhez. Ez az alműfaj a természeti katasztrófa- és a horrorfilmek ötvözete, kutyát felvonultató darabjai fúzió, hasadás helyett a tömegessé tétel Carroll-féle cselekménytípusára épülnek. Az eb képességei helyett a létszáma nő meg: a Kutyák (Dogs) és A falka (The Pack) egyaránt a Madarak kutyás verziói. A fúzión vagy hasadáson átesett kutyát szerepeltető mozik általában egyszerű „keresd meg és pusztítsd el” cselekményre épülnek, amit az öko-horrorban bosszú- és ostromfilm vált fel, ahol az elpusztítandó veszedelem már nem egy abnormális teremtmény, hanem az ember. A több állat megmagyarázhatatlan megvadulása e filmekben a természet lázadásának része, e bonyodalom pedig a társadalomkritikus parabola műfaját vonzza magához, így a nézői kételkedés felfüggesztése (suspension of disbelief) nélkül is befogadható, azaz realisztikus cselekményt művészfilmbe illő üzenet, mondanivaló helyettesíti. Klasszikus horror nincs transzcendencia nélkül, e filmek azonban modern vagy posztmodern rémfilmek (például a Kutyák tudós hőse kritizálja a régimódi óriásszörnyfilmeket). A Madarakhoz hasonlóan a Kutyákban sincs magyarázat az állat-offenzíva miértjére, mindez ezúttal is az öko-horrorfilmek jellegzetes környezetvédő üzenetét közvetíti. Az arrogáns, elidegenedett modern ember azt hiszi, kiismerte a természetet, lenézi azt, környezetünk azonban más, emberi értelmet meghaladó szabályok szerint működik, és képes megvédeni magát. A Kutyákban és A falkában az eb a megszelídített, civilizált természet, valamint az ember természet feletti uralma, felsőbbrendűsége jelképe, a bonyodalom, azaz a filmbeli borzalmak forrása pedig mindezek kudarca, illuzórikus volta. A Kutyákban elhangzik, hogy az ebek talán azért vadultak meg, mert elhanyagolják őket. Az ember elfelejt gondoskodni a természetről – e gondolatra épül A falka is, melyben turisták és városba költöző helyiek által hátrahagyott négylábú kedvencek lesnek emberekre – a természet tehát az urbanizáció miatt áll bosszút. A Fehér kutya hősnője által okozott baleset (mint jellegzetes horrorfilmes bonyodalom, melyet bűnhődéstörténet követ) is a gondatlanság szimbóluma. A nő színész, aki azért fogadja be a címszereplő ebet, mert szembesül a sintértelepek nyomorával és megtudja, hogy a filmsztárok kölcsönzik a kutyákat a fotózásokhoz. A film bonyodalma a horror mellett az exploitation (kizsákmányoló) zsánerbe is illik: a kutyákat kizsákmányolja az ember, legyen az híres színész vagy bigott rasszista, farmer vagy burzsoá.
A kutyafalkát csatasorba állító filmek a csordaszellem természetrajzát is felvázolják, ami a Fehér kutyáról is elmondható. Mindössze egyetlen ebet vonultat fel, az viszont szökevény, deviáns viselkedését pedig ugyancsak parabola magyarázza. A bonyodalom már nem elsősorban a nevelés hiánya, hanem a rossz nevelés. A film által vizsgált terület a többi kutyás horrorral ellentétben nem csak a nature (természet) hanem a nurture (nevelés) is. A horrorfilmekben nem csak a kutya gyakori monstrumként, de a kutyatámadás is műfaji attrakcióként, azaz gore és busz-effektus forrásaként. Efféle attak nem csak természetfeletti monstrumtól és megvaduló állattól származhat, hanem betanított harci ebtől is – a Fehér kutya is erre példa. Az eb tehát nem mindig fő ellenlábas (antagonista) a horrorfilmekben, lehet annak szolgája is. A kutya eszerint azért is gyakori horrormonstrum, mert tanulékonyságával, engedelmességével, hűségével vissza lehet élni.
A rossz nevelés bonyodalmát a Fehér kutya alkalmával parabola fokozza. A címszereplő látszólag „náci kutya”, azaz – ha rendhagyó módon is – fúzión átesett szörny (ekként a film Az óra körbejár kutyahorror-verziója), de az eset horrorfilmes bonyodalomként érvényes súlyát az adja, hogy a fő ellenlábas korántsem marginális karakter. A nemes megjelenésű, fajtiszta eb gazdája egy átlagos, hétköznapi fehér családfő, a kutya tehát az amerikai polgárt és annak lappangó fajgyűlöletét jelképezi. A címszereplő ebnek rendes neve sincs, ami szimbolikus jellegét erősíti. A társadalomkritika nem csak a banális emberi gonoszságnak szól, hanem a korabeli Amerikának is, az antagonista egy rasszista, faji ellentétektől feszülő civilizáció. E szociális kritika szokatlanul éles, provokatív, ellenkulturális hevületű, azaz exploitation-filmbe illő – ez is fokozza a filmbeli bonyodalom extremitását. Már a kutya színe, és az arra utaló cím is szakítás a hagyományokkal, szembefordulás a fősodorral: a horrorfilmek monstrumai általában feketék, a gyerekfilmek hősei pedig fehérek. Fuller ezzel arra kérdez rá, mi a szerepe a fekete színnek a fajgyűlöletben. (Az idomár szerint a kutyák is fekete-fehér világban élnek, csak nem fajilag, hanem vizuálisan.) Fuller tehát felcseréli a faji szerepeket, megváltoztatja a szokásos felállást, e szempontból mozija a blaxploitation horrorfilmek (Blacula, Blackenstein) műfajába is besorolható. Ahogy az idomár egyre nagyobb felületet mutat testéből a kutyának, úgy a direktor közelképeivel a korabeli hollywoodi stúdiófilmek (általában tehetősebb, többnyire fehér bőrű) nézőit szoktatja hozzá a sötét bőr látványához. Ekkoriban szinte csak szegénysori, afro-amerikai közönségnek készített blaxploitation-filmekben lehetett feketéket jelentős szerepben látni (ma sem sokkal jobb a helyzet, a drámai főszerepeket alakító A-kategóriás sötétbőrű sztárokat egy kezünkön megszámolhatjuk).
A Fehér kutya egyik karaktere humorosan a „Sátán kutyájának” nevezi az ebet, ami posztmodern hivatkozásként is értelmezhető, hisz a film komoly hasonlóságot mutat Doyle klasszikusával. A Sherlock Holmes-történetben egy családi átok és egy gyilkos kutya legendája szolgál elterelésül egy bosszúból és gyűlöletből elkövetett gyilkossághoz, ahogy e mű zsánerképletében is csak alibi, vörös hering a természetfeletti horror a detektívtörténet mellett. Fuller filmjéből sem hiányzik a városi legenda: a helyi rémtörténet maga a „fehér kutyák” létezése, ami viszont – A Sátán kutyájában történtekkel ellentétben – igaznak bizonyul, a bonyodalmat az jelenti, hogy a rendőrség nem hisz benne, ezért kell az idomárnak vállalnia a veszélyes feladatot. A „fehér kutya” (a fantasztikum határát súroló) koncepcióját Fuller második világháborús tapasztalatai ihlették, szerinte a németek kutyákat képeztek ki az amerikaiak ellen (ennyiben a területét kijelölő, majd megszállottan őrző kutya az agresszív nacionalizmus jelképe is egyben).
Mindkét mű realista, a valóság legrondább, leginkább hihetetlen arca helyettesíti a transzcendenciát. Az is közös bennük, hogy a címszereplő eb pusztán manipulált áldozata gyűlölködő, bigott gazdáinak, személyükön keresztül pedig nemzedékeken át öröklődő ellenségeskedésnek, valamint osztálykülönbségeknek. A Sátán kutyája gyilkosa utálja a nemesi, de züllött múltú Baskerville-famíliát, e gyűlöletet őseitől örökölte. A Fehér kutya címszereplője ugyancsak szülőről gyerekre – mintegy valódi családi átokként – öröklődő gyűlölet áldozata, annyi a különbség, hogy a harag ezúttal nem egy nemesi vérvonalra, hanem egy hátrányos helyzetű rassz tagjaira irányul – felcserélődnek tehát a szegények és gazdagok szerepei is. Mindkét műben van bűnügyi szál: Holmes a kutya helyett egy ismeretlen, rejtélyes gyilkost keres, a Fehér kutya címszereplője mögött álló felbujtó tulaj kiléte szintén kérdéses, és mindenki (persze főleg a világos bőrű karakterek) gyanús. A kutatás Fullernél pedig immár nem csak egy népi legenda igazságtartalmára, hanem a rasszizmus természetrajzára irányul.
A rendező egy másik klasszikus, óriási hatású horrortörténetet is megidéz egy párbeszéd alkalmával, nevezetesen a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ot. A „fehér kutya” szelíd, ha viszont fekete bőrt lát, megvadul, „bekattan”. Ha épp nincs pszichotikus epizódja, a címszereplő eb akkor is maga a megtestesült Hyde. Stevenson művében Hyde az ember állati oldala; az életre kelt tudatalatti annak destruktív ösztöneivel együtt. Egyúttal az emberiség civilizációs gyermekkorát jelképezi – a Fehér kutya címszereplője pedig ezen belül a történelmi múlt rasszizmusát. (Az idomár szerint a „fehér kutyák” létezése a rabszolgatartásra vezethető vissza: az ültetvényesek kutyákat használtak a szökevények felkutatására.)
A horrorfilmben az embert fenyegető, rejtélyekkel teli és kiszámíthatatlan környezet övezi, e zsáner evolúciós időutazás az emberiség hajnalára, visszafejlődés az állatok intelligenciaszintjére. A kutya (mintegy állati alteregóként) ezen horrorfilmekben az ember gyermeki – azaz a tudatalatti ösztönök vezérelte – korszakának, oldalának megtestesítője, e szempontból a kutyafalka-mozik fiatalkorú törvényenkívülieket felvonultató bűnfilmekre hajaznak, a Fehér kutya pedig a szülő-gyermek és tanár-diák viszonyról és felnőtté válásról szóló ifjúsági filmek horror-verziója. A hőseik sorában állatokat és embereket egyaránt felvonultató, viszonyukra koncentráló filmek gyakran evolúciós, biológiai hasonlóságokat és különbségeket tárgyalnak. A Kutyák és A falka hősei tudósok, előbbiben gyökeresen különböző emberek szerelmi viszonyai szolgálnak viszonyítási alapként a falka „kémia”, azaz feromonok általi kommunikációjához és kollektív intelligenciájához, utóbbiból pedig kiderül, hogy a farkas az embernél is kitartóbban gyászolja párját. A Fehér kutya címszereplőjét sikerrel kúrálják ki rasszizmusból, de továbbra is fennáll a veszély, hogy „bekattan”. Jekyll megszállott tudós, aki az id által megtestesített immoralitást igyekszik elkülöníteni és kiiktatni, hasonló célja van a Fehér kutya idomárjának és a vele együttműködő ebnek is, csak destruktív halálösztön helyett fajgyűlölet a legyőzendő gonosz. Egyaránt őrült tudósokká válnak: magukon kísérletezve indulnak járatlan (felfedező)útra, fittyet hányva lelki-szellemi épségükre, törvényekre és határokra. A Fehér kutya nem csak nature mellett nurture, hanem az id mellett a szuperegóról szóló horror is egyben. A felettes én ambiciózus kísérletei a tudatalatti károsodásához vezetnek, a címszereplő eb skizofrén, azaz hasadt szörnytípusként végzi: fehér embert támad meg, így lelövik.
Ember az állatban
A falkában a csordaszellem gyógyítható, a Fehér kutya szökevényének viszont nem sikerül a kiugrás. A zárójelenet üzenete illik az öko-horror világképébe, hisz az eb végső támadása a természet bosszúja az emberen, amely megpróbálta uralni, eltorzítani, maga képére formálni környezetét. A vészjósló befejezés a Madarak óta klisé a horror- és az exploitation-filmekben, ugyanakkor szerzői kézjegy is Fuller részéről, hisz így zárja az ugyancsak e zsánerekbe sorolható filmjét, a Shock Corridort. E film főhőse a fehér kutyához hasonlóan megőrül, hiába teljesítette sikerrel küldetését. Eme Fuller-mozi hőse is egy önpusztítóan, szélsőségesen ambiciózus férfi, aki társai szerint „Mózesnek hiszi magát”. A Fehér kutyában az állatidomító cég neve „Noé bárkája” – az állatvédő idomár tehát a bibliai ősatya megfelelője. Az elmegyógyintézetben játszódó Shock Corridor hőse oknyomozó újságíró, de ő is egy gyilkos kilétét kutatja, szintén rendhagyó módszerrel: önjelölt kísérleti patkányként az őrületen magán igyekszik felülkerekedni, betegek megváltója akar lenni. Közös a melodrámai szál is: a Shock Corridorban egy nő kénytelen végignézni szerelme megtébolyodását, a Fehér kutyában szintén hősnő ébred rá, hogy szeretett társa rasszista, amiből hiába próbálja kigyógyítani.
A Shock Corridor egyik karaktere afro-amerikai, aki „felsőbbrendű” fehérnek képzeli magát, azaz szintén rendhagyó fajgyűlölő antihős. Az agitáló őrült és a habzó szájú kutya egyaránt a rasszizmus jelképei, amit Fuller öngyűlöletként, elmebetegségként, azon belül tudathasadásként, tömegpszichózisként ábrázol. A páciens ordas retorikájával fehér híveket gyűjt maga köré, ezzel Fuller a rasszizmus terjesztésének, tanításának folyamatát ábrázolja. A Fehér kutya spirituális folytatás: a fajgyűlölet őrülete utáni rehabilitációról, annak lehetetlenségéről szól.
A rendező hősei gyakran underdogok, ezúttal egy őrületbe kergetett kutya és egy fekete idomár próbál diadalt aratni a rasszizmuson az esélytelenek nyugalmával. A film többi hőse is underdog, ami temérdek szerzői önreflexióra és kultúra-kritikára adott lehetőséget Fuller számára. A hősnő feltörekvő színész, partnere rendezésről álmodozó forgatókönyvíró (akár a pályakezdő Fuller), az idomár pedig filmeken is dolgozik, de egyre kevesebb munkát kap, mivel a Star Wars-féle, effektusokkal teli hollywoodi látványfilmek kiszorítják a valódi állatokat felvonultató mozikat. Underdog maga az állatvilág is, hisz korunkban számtalan fajt fenyeget kipusztulás. Fuller is lehetetlen kísérletre vállalkozott: kis büdzséjű exploitation horrorfilmet fordított szerzői drámába. Ő is teljesítette a missziót, de a megváltás számára is elmaradt.
Rendezett cápás horrort is, és e munkáját is a Cápa kutyás változatának szánta a Paramount, de Fuller legtöbb filmjének van – általában antirasszista – üzenete, tanulsága. Filmkészítőként is tanárként gondolt magára: a Fehér kutya például antirasszista kúra, amiben a közönség az ebbel azonosul, a rendező alteregója pedig a szintén pedagógiai és gyógyító missziót teljesítő kutyaoktató. (Az idomár nem a direktor első önéletrajzi karaktere: a Shock Corridor főhőse ugyanolyan „ganajtúró riporter”, amilyen Fuller volt rendezői karrierje előtt.) A Fehér kutya üzenete az, hogy a rasszizmus tanítható, de nem gyógyítható. Ha egy embert gyermekkorától gyűlöletre nevelnek, felnőttként már nem tud változni, a károsodás visszafordíthatatlan. (A filmben elhangzik az egyik idomár szájából, hogy a címszereplő kutya már túl öreg és vad ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjon.) Az „amerikai primitívként” is jellemzett Fuller filmjeiben nem ábrázolt lényeges különbséget emberi és állati viselkedés közt, legalábbis nem az előbbi javára. Rasszizmus-ellenes drámája egyben lesújtó, pesszimista tanulmány az emberiségről. Utóélete tekintetében ugyanolyan balul sült el, mint a filmbeli idomár küldetése.
A Fehér kutya irodalmi alapjául szolgáló történetben az idomár végül arra neveli a kutyát, hogy fehérekre támadjon, amit Fuller rasszistának tartott. Ennek ellenére filmjére kutya rossz sors várt, a rasszizmussal minduntalan szembeszálló rendezőről nem is beszélve: a politikailag inkorrekt, a faji konfliktusoktól feszülő Amerika elevenébe találó moziját a stúdió botránytól tartva dobozban hagyta. Ez lett Fuller hattyúdala, többé nem rendezett Amerikában.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 17-19. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11787 |
