Kelecsényi László
Mindent el tudott játszani. Tisztán és ártatlanul kelt át a történelem útvesztőin. Úrilány vagy munkásasszony – mindegy volt számára.
Százasok
között – Idén nemcsak ő ünnepelhetné
századik születésnapját. Vele egy évben született például Lukács Margit és
Mészáros Ági is, de róluk szinte már csak beavatott színháztörténészek tudnak
és beszélnek, Tolnay Klári emléke viszont ma is eleven. Nincsen műsorhét, különösen
most, jubileuma idején, hogy valamelyik filmje ne bukkanna föl valamelyik
tévéadó műsorán. Kellett valaminek lennie benne, ami a vetítéskényszeren és a
műsortükör megtöltésének szükségességén túl életben tartja a filmképmásban
megjelenő személyiségét.
Ugyan ki emlékszik rá,
hogy milyen volt Blanche-ként A vágy
villamosában? Talán nem őrzi semmilyen felvétel, ha mégis, ki tudja, kik
voltak a partnerei? De Katyi s benne
az ő éneklése esetleg nemcsak a filmtörténészek emlékeiben hagyott nyomot. Bár
a legújabb Magyar Filmlexikon szerint
a Ferencvárosban született, de származása mégis Palócföldhöz, nevezetesen
Mohorához köti, ahol emlékmúzeuma működik immár. Vidáman mesélte magáról, hogy
eredetileg apáca szeretett volna lenni, mert az angolkisasszonyokhoz járt, de
aztán kereskedelmi iskolát végzett, és a bankszakmában próbált elhelyezkedni.
Ám egyszer csak meglátta a Hunnia filmgyár hirdetését, hogy statisztákat
keresnek. Így került bele, igaz, csak villanásnyi időre, a Lila ákác városligeti képsoraiba. Abban az évben, 1934-ben ennél
nagyobb szerepet is kapott, a halhatatlanná lett Meseautóban, mint banktisztviselő lány a főszerepet alakító Perczel
Zita oldalán.
Itt álljunk meg kicsit,
hogy szemügyre vegyük, kik is játszották a fiatal lány szerepeket és milyen
karakterek alakjában jelentek meg a vásznon. Az időrendet alapul véve, s csak
az ismertebb nevekre figyelve: Bársony Rózsi, Ágai Irén, Turay Ida, Perczel
Zita, Szörényi Éva képeznek egy valamelyest egységes vonulatot, amelybe
látszólag Tolnay Klári (eredetileg Rózsi) is jól beleilleszkedik. Milyen ez a
leány-ideál? (Figyelem! Nem lány, hanem régiesen: leány.) Először is
aszexuális, a nemi vonzerő, mint olyan, nem szerepel a képességei között. A
mama szoknyája mellett ül, a délutáni zsúron illedelmesen lesüti a szemét, a
bemutatkozásnál elkapja kis kezét a gavallér tenyeréből. Magyarán olyan, mint a
kor erkölcsi állapotát híven tükröző Az úriház
ábécéje című kiadvány.
Szende vadóc – Ezt
az ideálképet majd csak a harmincas évek végén töri meg a Muráti-Karády-Szeleczky
triász. (Mindenki rakja a neki legmegfelelőbb sorrendbe kedvencei nevét.) Ők
aztán alaposan feldúlják a férfiszívek nyugalmát. Van, amelyikük az eszével
(higgyék el, azzal is lehet), van, amelyikük a testével, s olyan is akad, aki
mindkettővel. Hogyan viszonyul ehhez a mi jubilánsunk? Sehogyan – és ez a
szerencséje. Mert nem simul a szőkeség átlagába, és nem borzol pillanatnyi, ám
múlandó kedélyeket.
Ő „csak” színész. Ennek
bizonyságául két karakterisztikus, a korszak átlagszínvonalától és nőideáljától
merőben eltérő szerepére hívnám fel a rajongói figyelmét. 1938 őszén mutatták
be a Ráthonyi Ákos rendezésében készült A
hölgy egy kissé bogaras című produkciót. A remek humorú Aszlányi Károlynak
köszönhetően egy épkézláb, cseppet sem sematikus történet bontakozik ki
előttünk, melyben megjelenik egy férfiaktól független, önálló nőtípus, aki
mégsem abban leli örömét, hogy lábbal tapos az emberiség hímnemű egyedein.
Lehet szeretni ezt a lányt, miként a pár évvel későbbi, 1940-es A szerelem nem szégyen – szintén
Ráthonyi Ákos rendezte film – francia nevelőnőjét. Úgy látszik, hiteles és
fenntartás nélkül kedvelhető nőfigurákat importálnunk kell.
Csendes sztár – Sztárokra pedig
nincsen szükség, hirdette az 1945 utáni politika. A sztárokat elzavarták, vagy
mentek szépen maguktól is. Nem várták meg, míg küldik őket, olykor börtönbe,
mint Fedákot vagy Kiss Ferencet, olykor csak mélyen saját művészi nívójuk alá
(Mezei Mária). Aki menekült, okkal vagy ok nélkül tette, mint a Szálasival
bizonyítottan kollaboráló Páger, vagy a jobboldal bűvkörébe szorult Muráti,
Szeleczky. Tolnaynak nem akadt ilyen gondja. Mivel nem foglalkozott a
politikával, a politika sem foglalkozott vele. Másban is szerencséje volt. A
szerepképmás, amely minden jelentős színész sajátja, nem kötötte az elmúlt
történeti korhoz. Még a nagy Karády is ezen bukott el 1945 után. Hiába az
antifasiszta múlt, ha a kommunista diktatúrának nincsen szüksége dívákra.
Különben is, az operett nagyasszonya, azaz Honthy Hanna mindenkit sikeresen
kiutált maga mellől.
Tolnay Klári Katyiként őrződött meg a nézőtér
emlékeiben. Egy vidéki lány, akit kirúg a színi felvételijéről a nagyszavú aktor,
úgy áll bosszút elmeszelőjén, hogy cselédnek szerződik hozzá. A boldogvég,
lévén, hogy a film – ismét csak a férj, Ráthonyi Ákos rendezésében – 1942-ben
került közönség elé, garantált. Betétdalai, melyből négy is van, vetekedtek Karády
slágereivel, s az is előnyük, hogy nem lettek soha betiltva.
Egy színésznő elindul –
Gyorsan asszony lett a leányból. Tolnay művésznő idejében szerepkört váltott.
Ő, aki – nem úgy, mint pályatársnői – soha egyetlen napot nem tagadott le az
életkorából, már harmincas évei elején megtört nők szerepében jelent meg a
filmvásznon. Pedig mindig legalább tíz évvel kevesebbnek látszott anyakönyvi
életkoránál. Ennek köszönhető, hogy negyvenévesen még Júliát és nem Capuletnét
formázta a Madách színpadán.
Emblematikus szerepe
lett egy sematizmusba hajló mozgókép 1949-ben. Egy asszony elindul a címe az elfeledett darabnak, melyben egykori
úriasszonyként gyári munkásnak áll, és férfiakat megszégyenítő bátorsággal
fordul szembe a múltjával. Ám mégsem ezért kapott Kossuth-díjat, két egymást
követő esztendőben, 1951-ben és 1952-ben. Az elsőt színpadi alakításaiért, a
másodikat pedig a Déryné címszerepéért.
Előleg volt ez a két alkalom; akkor még az elvtársak évente szórták a politika
ajándékait az arra érdemesek közé. Révaiék imádták az operettet, s a honi
színművészet úttörő hősnőjének sztorija még némi nacionalizmust is hordozott,
amit – bármily furcsán hangzik ma már – a Rákosi-korszak kedvelt (Rákóczi hadnagya, Gábor diák).
A fontos asszonyszerepek csak ezután
következtek. Ha egyetlen szóval kívánnánk jellemezni az eljátszott nők legfőbb
vonását, nem a szépségét emelnénk ki, mert az múlandó, hanem a harmóniáját.
Tolnay Klári derűt sugárzott a Mese a 12
találatról, a Micsoda éjszaka, a Fűre lépni szabad képkockáin.
Vetítsük le, ha
emlékezetből is, Makk Károly halhatatlan bohóságának egy hosszabb jelenetét. A
színésznő színésznőt játszik az úrilány/munkásfiú főtémájú szerelmi komédiában.
1960-ban járunk; egy ismeretlen egyetemi kisvárosban, ám a forgatási helyszín
Veszprém. Este van egy táncos szabadtéri étteremben, ahol éppen Kovács Erzsi
énekli a film slágerré vált betétdalát. „Rejtély – ez a szív egy nagy titok /
talányos rejtély” és így tovább. A szórakozóhelyen ott ül a két család, a
parketten meg a fiatalok. Éppen faséban van mindenki a másikkal. Az apa (Páger)
felpofozta a lányát, az anya (Tolnay) összeveszett a férjével. S akkor Páger
felkéri a lányát (Polónyi Gyöngyit). A végén rokizni kezdenek. Tolnaynak két
rövid snittje van – Oscar-díjas másodpercek. Amikor vérpezsdítő ritmusra vált a
zene, körbepillant, hol egy férfi, akit táncba lehetne vinni. Amikor pedig
Páger megcsinálja az átdobós figurát, riadtan nézi, nem tört-e ki a lánya lába.
Ilyesmit nem lehet tanítani, csak nézni és élvezni.
Átváltozó művészként
jelent meg a Nem ér a nevem című
nyári bohóságban. Három arca van: egy fásult, egy kiglancolt és egy természetes
szépségű. Merthogy szép is volt, ezt eddig nem mondtuk. Úgy volt szép, hogy a
szépsége nem kopott meg sosem. Hány nevet lehetne idemásolni, híres, tehetséges
színésznőkét (nagy sértődések esnének), akinek csak pár jó évük volt. Valami
megtört bennük vagy elveszett belőlük, kiégtek, elhervadtak, megkeseredtek.
Tolnay sosem. Őrizte a harmóniát, a derűt és nyugalmat. Nem akart örökifjú
lenni, és éppen így mégis az maradt. Tudta, hol a határ, mi való neki, s mi
nem. Okos nő volt – privátban is, nemcsak színpadon. Egy klasszikussá
nemesedett tévé-játék igazolhatja ezt: Ők
tudják, mi a szerelem. Hubay Miklós egyfelvonásosában már idős asszony, aki
újra kikosarazza évtizedek múlva megint jelentkező kérőjét, aki nem más, mint a
világhírű zeneszerző, Hector Berlioz. Minek elrontani a múltat egy bizonytalan
kalandért, érzelmi kihágásért.
Ezt tudta Tolnay.
Filmjeinek listája hosszú hasábokat töltene meg itt. A tanulságuk, vagy
nagyképűbben az üzenetük, szinte mindnek ugyanez. Nem véletlenül játszotta
Örkény Macskajáték darabjában a
kockázat nélküli életet választó, mindig biztonságot kereső idős asszony
szerepét. Az élet őt igazolta.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 23-25. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11736 |
