Soós Tamás Dénes
A kortárs amerikai film olvasatában nem az első szuper-, hanem az első akcióhős volt Herkules.
Héraklész, a görög mitológia tébollyal vert és haragtartási problémákkal birkózó (anti)hőse már első filmfőszerepében is heroikus izomideálként sétált fel a gyöngyvászonra. A Mr. Olympiának és Mr. Americának is megválasztott Steve Reeves az olasz peplumok második aranykorát megnyitó Herkulesben (1958) fektette le a félmeztelen Héraklész-alakítások alapjait, és ezt a gyúróteremben gyakorolt method acting iskolát követte Arnold Schwarzenegger is legelső filmszerepében, aki félistenként pankrátor- és súlyemelőkarrierbe kezdett a Földön (Herkules New Yorkban, 1969). Habár az olasz Herkules-filmek – tán a földrajzi és kulturális közelség okán is – hívebben követték a hérosz mitológiai kalandjait, már Reeves is ravaszság nélkül, csupasz izomerejével ölt bikát, oroszlánt egyaránt.
Ezek után természetes, hogy a három Herkules-mozit is kitermelő idei évben akcióhősként született újjá a görögök kőrisdorong-lóbáló bajnoka, akit Hollywood és holdudvara a Harry Potter- és a Gyűrűk ura-filmek után a fősodorba becsatornázott kaland-fantasy ellentrendjének zászlólobogtatójaként rajzolt moziplakátjaira. A 2011-es Conan, a barbár anyagi lebőgése után sem a hollywoodi (Herkules), sem az Asylum stúdió mockbuster-változata (Herkules: Feltámadás), sem a független körökben fogant Herkules legendája nem vitte el a sword-and-sorcery vagy a mitológiai hőstettek irányába történetét, természetfeletti erejű félisten helyett inkább zsarnokdöntő izomemberként gondolva újra a karaktert. A Herkules legendájában ugyan Zeusz fiaként születik meg a címszereplő, de a kevés legendás „munka” mellett inkább amfiteátrumi gladiátorviadalokat gyűr le a rabszolgasorsra kárhoztatott hős, míg hollywoodi verzió és a piócaként rátapadó mockbuster már puszta zsoldosként lépteti színre Herkulest.
A Steve Moore-képregényt adaptáló Dwayne Johnson-filmnek egyenesen az az újítása, hogy a hősről költött legendákat rendre ügyes marketingfogásként leplezi le. Herkules munkáit nem egyedül, hanem outsidereket tömörítő zsoldoscsapatban végzi, akik közt a krónikás Iolaus vérbeli PR-ügynökként duzzasztja mitikussá tetteit. Ez az egészséges önirónia működteti a műfaji megoldásaival és karakterkészletével a nyolcvanas évek „klasszikus” akciófilmjeit megidéző művet, amely nem a görög mitológiatárat fosztogató divatos fantasyk (Percy Jackson-filmek, A titánok harca) CGI-lényei, hanem régimódi test-test elleni összecsapásokra épít. Az idős Stallone és Schwarzenegger nevével fémjelzett retro-akció zsánere kiáltana is a cinikus és macsó szerepformálásért, de a földközelben tartott Herkulesből egyik film sem farag ambivalens, és a kortárs szuperhősöket is megfertőző antihőstrendbe illeszkedő karaktert. A saját családját lemészároló és ezért traumákkal (Ratnernél rémálmokkal, az Asylumnál alkoholizmussal) küzdő Herkules az elegáns Martini-kortyolgatást utóbb delirium tremenses alkoholfogyasztásra cserélő James Bond lelki társa lehetne, de végül mindhárom filmben felpuhítják portréját azzal, hogy hősszerelmessé és/vagy átverés áldozatává teszik. Míg a műfaji jegyeket általában megvastagító Asylum érthetetlen módon játszik rá legszegényebb erőforrására, a színészi alakításra (a Feltámadásban sűrűsödik a legtöbb drámai konfliktus), addig az Alkonyat-aktor Kellan Lutzot felléptető Herkules legendája már a heterogén célközönség bevonzása érdekében hangsúlyozza túl a szerelmi szálat. A pőre izompornó már nem az erőkultusz bűnös élvezetének forrása, még Ratnernél sem, hiszen a megcélzott PG-13-as besorolás miatt nem faragtak az excentrikus zsoldosbrigádból a keményvonalas akciózsáner által megkövetelt, sötét lelkű antihősöket. Dwayne Johnson Herkulese Reevesével szemben már az intellektust sem kultiválja (a film közvetve a megvezethető, hamis célok szolgálatába állított erő destruktív hatásáról szól), hőskoncepcióként pedig mintha a pankrátorból akciósztárrá lett The Rock saját krédóját fogalmazná meg. „Ahhoz, hogy hős legyél, erősnek kell lenned” – hangzik a fináléban a visszavont, de őszinte izompoétika, amely Herkulest nem egy hirtelenharagú, kiszámíthatatlan és mértéktelenül emberi kalandhősnek, csupán csupaszív muszkliembernek mutatja. A családbarát akció-Herkules eposzi jelzőjét pedig még Devecseri Gábor sem tudná izgalmasra fordítani.
HERKULES (Hercules) – amerikai, 2014. Rendezte: Brett Ratner. Írta: Evan Spiliotopoulos. Kép: Dante Spinotti. Zene: Fernando Velázquez. Szereplők: Dwayne Johnson (Hercules), Ian McShane (Amphiaraus), Rufus Sewell (Autolycus), John Hurt (Cotys). Gyártó: Paramount Pictures / MGM. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 98 perc.
HERKULES: FELTÁMADÁS (Hercules Reborn) – amerikai, 2014. Rendezte: Nick Lyon. Írta: Jim Hemphill. Kép: Zene: Chris Ridenhour. Szereplők: John Hennigan (Hercules), Christian Oliver (Arius), Marcus Shirock (Cyrus), James Duval (Horace). Gyártó: The Asylum. Forgalmazó: ADS Service. Szinkronizált. 95 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 55-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11711 |
