Roboz Gábor
A bravúros és merész Mocsok a Trainspotting után újabb nagyszerű Welsh-adaptációt kínál.
Jon S. Baird vakmerőségéhez
szemernyi kétség sem férhet: úgy vágott bele a Filth adaptációjának elkészítésébe, hogy számolnia kellett a Boyle Trainspottingja által igencsak magasra tett léccel, egy több szempontból is hálátlan
alapszövegből dolgozott, ráadásul Cass című
egészestésével nem feltétlenül azt jelezte, hogy ő a megfelelő ember a
feladatra.
A
rendre alulnézeti perspektívát választó Irvine Welsh regényéből forgatott Trainspotting kultikus státusza valóban
elrettentő hatást gyakorolhatott volna, a helyzeten azonban valamelyest
javított, hogy a kettes számú Welsh-adaptációnál lejjebb nehezen süllyedhetett
volna a friss mozi. A Rob Heydon által rendezett Ecstasy morálisan, érzelmileg és cselekménybonyolítás terén
nagyjából annyira komplex és radikális, mint mondjuk egy Szomszédok-epizód, és a képi világa sem sokkal izgalmasabb – Baird
műve viszont a tavalyelőtti feldolgozás szöges ellentétét képviseli.
Welsh
1998-as regénye azért állította komoly kihívás elé az idei mozi stábját, mert
főhősével, szerkezetével és szellemiségével olyan forrásművet jelentett,
amelynek esztétikai értelemben sikeres adaptálása kompromisszummentes hozzáállást
és belevaló szerzői víziót igényelt. A Filth
narrátora olyan extrém antihős, akire talán még Dexter Morgan, Walter White
és társaik sem készítették fel a szélesebb nagyközönséget: rasszista, szexista,
kokainista, alkoholista, mizantróp rendőr, aki mindenkit átver és/vagy megaláz,
hogy ezzel elérje aktuális célját, vagy csak szórakoztassa magát. A Jim
Thompson bűnszerző egyes alakjait idéző Machiavelli-figura története könyvformában
közösülések, maszturbálások, megszégyenítések és átejtések hosszú ideig
végtelennek tűnő epizódláncolata, ahol a kezdeti gyilkossági rejtély teljesen a
háttérbe szorul, így a regény krimiként olvasása hamar lehetetlenné válik. Az
adaptációt forgatókönyvíróként is jegyző Baird számára tehát – az alapmű
koromfekete humorát leszámítva – nagyjából semmi sem állt rendelkezésére ahhoz,
hogy a közönséget megszólítani képes filmet forgasson, feldolgozása ezzel
szemben pontosan arról árulkodik, hogy frappáns sűrítéssel és kreatív finomhangolással
még egy ilyen nihilista sztori is mozi-kompatibilissé gyúrható anélkül, hogy a
regény szellemisége kárt szenvedne.
Baird
a fent említett epizódtípusokat gyakorlatilag maradéktalanul átveszi, a jórészt
karikatúrafigurákból álló karakterparkon sem csorbít, és ugyanazt az ívet járja
be, mint Welsh regénye, amelynek során a főhős szinte szó szerint darabjaira
hullik. Bruce Robertson leépülés-történetét a rendező roppant szórakoztatóan tálalja,
és hamar egyértelműsíti, hogy a Cass által
sejtetett tisztességes iparos helyett vagány stiliszta, aki sorra produkál
mutatós és tempós jeleneteket, és a rázósabb epizódoknál sem szégyenlősködik. Egyetlen
igazán látványos kurtítása a regényben lévő galandféreg-szál (egyúttal persze
az ominózus narratív réteg) kiiktatása, amit rövidebb-hosszabb, jól pozícionált
víziójelenetekkel helyettesít, és talán pontosan ennek kapcsán tudja közelebb
hozni a befogadóhoz a történetet.
Mert míg
Welsh könyvében rengeteg repetitív oldalon kell végigrágnunk magunkat ahhoz,
hogy teljesen átlássuk a főhős sajátos pszichológiai alkatának okait, Baird a
sűrítés és az arányok finom megváltoztatása révén már a játékidő második felére
lehetővé teszi, hogy viszolygás helyett szánalommal közelítsünk Robertsonhoz,
akinek gyakorlatilag akkor is a nyakán van a hurok, ha épp nem fojtogatós
szexben vesz részt. A Welsh által felvázolt családi háttérből ugyanakkor a film
sajnos egy kicsit lefarag, így pedig kimarad az élet szentségét mindenek fölé
helyező vallásos felfogás éppen csak érintett kritikája és a determinisztikus
szemlélet közvetítése, ami a regény szempontjából alapvető jelentőségű. És bár minimális
változtatást eszközöl a könyv vérfagyasztó zárójelenetén is (hogy még pont
elviselhető mértékűvé tompítsa a tragédiát), Baird azért így is képes gyötrelmes
melodrámaként elmesélni Welsh történetét. A Mocsoknak
minden esélye megvan arra, hogy a Trainspotting
rangjára emelkedjen, és jelentős publicitáshoz jutott produkcióként képes
még magasabbra tornászni a mozilátogatók ingerküszöbét.
Mocsok
(Filth) – brit, 2013. Rendezte: Jon
S. Baird. Írta: Irvine Welsh regényéből Jon S. Baird. Kép: Matthew Jensen. Zene:
Clint Mansell. Szereplők: James McAvoy (Robinson), Imogene Potts (Amanda),
Eddie Marsan (Bladesey), Jamie Bell (Ray), Joanne Froggatt (Mary). Gyártó: Steel
Mill Pictures / Logie Pictures. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 104 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 51-51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11689 |
