Bocsor Péter
Welsh regényében James Joyce „tudatfolyama” a cseppet sem szalonképes ezredvégi angol szlengtől habzik
Noha első regénye, a Trainspotting (1993) elsöprő sikere után Irvine Welsh a nagyvárosi
drogkultúra krónikásként vált ismertté, eddigi hét regényében és négy novelláskötetében
az író a kábítószer- és az alkoholfüggőkön kívül több, másik marginális
társadalmi csoport bemutatására is vállalkozik, miközben a szexipar, a családon
belüli erőszak, a futball-huliganizmus vagy a korrupt bűnüldözés jelenségeinek felvillantásával
igyekszik röntgenképeket készíteni az ezredvégi nyugati kapitalizmus működéséről.
Az önkormányzati bérlakások lepusztult lakónegyedeiben élő, és a különböző
történetekben rendre visszatérő szereplők nézőpontjából szemlélve a
kíméletlenül érdekvezérelt társadalom működésének megértéséhez leginkább az
érzéki vágyainak börtönébe zárt ember tapasztalatai kínálnak analógiákat.
Harmadik, Filth (Mocsok) címmel 1998-ban megjelent regényében az író ugyancsak egy
ilyen párhuzamot visz végig, amikor a kéj- és drogfüggő, a személyes
ambícióinak mindent alárendelő, és végletekig amorális detektív, Bruce
Robertson történetét tárja elénk, mégpedig egy sajátos elbeszélő technika
segítségével.
A Filth narrációja ugyanis szokatlanul ötvözi a huszadik század
elején James Joyce és Virginia Woolf műveiben megjelenő, első személyben
elbeszélt és gyakran szabad asszociációra épülő „tudatfolyam technika” eszközét
az angol irodalmi nyelvet a század második felében megújító, és főként a különböző
(például afro-amerikai, jamaikai vagy itt éppen skót) etnikai csoportok által
beszélt élő, hétköznapi nyelvhasználattal. A hatás meglepő: a szlengekkel és az
edinburghi dialektus kifejezéseivel teletűzdelt, szinte kivétel nélkül obszcén,
gyakran rasszista vagy szexista belső monológok remekül illeszkednek a
századvégi ember kollektív tudattalanjáról kialakult képünkbe. Mintha éppen
ennek a különösen torz, visszataszító személyiségnek a skrupulusoktól mentes nézőpontja
volna a legalkalmasabb arra, hogy közvetlen hangon, gyakran találóan és átütő
humorral fogalmazza meg az őt körülvevő világot.
Ez a hang azonban
egyvalamire nem képes, mégpedig a személyiség belső felbomlásának, és így Bruce
Robertson személyes tragédiájának a dokumentálására. Ehhez az író egy másik narrátor,
a nyomozó beleiben élő, és az eredeti elbeszélő szövegét a megszólalásaival egyre
inkább kitakaró galandféreg segítségét veszi igénybe. Ez a szokatlan, belső
hang kezdetben csak a gazdatest táplálkozásának elősegítésén fáradozik, majd
ahogy növekszik, a történet egyetlen racionális elemévé válik, és igyekszik
Robertsont szembesíteni saját traumatikus gyermekkorával és kisiklott életének
fordulópontjaival. A két narrátor párhuzamos monológjainak eredményeképpen
egyfajta kifordított személyiség képe tárul elénk, amiben a korábban a
tudattalanba száműzött tartalmak irányítják a detektív látható valóságát, miközben
a túlélést szolgáló, racionális és morálisan kódolt tudat visszaszorul a
személyiség legmélyebb bugyraiba. Mintha William S. Burroughs egyik vízióját
látnánk Chuck Palahniuk skizofrén világában elmesélve.
Amikor egy interjúban a
regény megírásának körülményeiről kérdezték, Welsh elmondta, hogy a Filth legnagyobb részét Amszterdamban
írta meg. Egy olyan városban, ami a nyugati ember számára a máshol ki nem
élhető vágyak, egyfajta permanens karnevál színtere, ahol a Bruce Robertsonhoz
hasonló, önmagukból kifordított személyiségek igazán otthon érezhetik magukat.
Tíz évvel a regény
megjelenése után Welsh megírta a Filth folytatását
Crime (Bűntény) címmel. Ebben a történetben Robertson kollégáját, Ray
Lennoxot kísérjük el egy gondtalannak ígérkező floridai nyaralásra, melynek során
azonban a nyomozónak egy korábbi, számára traumatikus edinburghi pedofil bűntény
élményeit kell újra átélnie. Mivel a jórészt amerikai helyszínek és szereplők
miatt ebben a regényben a Welshnél megszokottnál jóval kevesebb szerep jut a
skót dialektusnak, egyes kritikusok megkönnyebbülve nyugtázták, hogy az író
végre kinőtte a szlengben megírt történetek korszakát. Számukra bizonyára
csalódást jelentett az író legutolsó, Skagboys
címmel tavaly megjelent könyve, amiben Welsh a Trainspotting szereplőinek előéletét tárja az olvasók elé.
Norton & Company, 1998.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 50-50. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11688 |
