Czirják Pál
Ikiru – japán, 1952. Rendezte: Akira Kurosawa. Szereplők: Takashi Shimura, Nobuo Kaneko, Shinichi Himori. Forgalmazó: Etalon Film. 143 perc.
Két
legismertebb ötvenes évekbeli munkája, A
vihar kapujában (1950) és A hét
szamuráj (1954) között rendezett Kurosawa egy nálunk ritkábban vetített
filmet, amely az említett alkotások történelmi háttere helyett kortárs közegben
játszódik, ugyanakkor a benne felvetett problémák semmivel sem egyszerűbbek
vagy könnyedebbek, mint azok, amelyek kosztümös filmjeit jellemzik. Sőt az Élni szó szerint az emberi létezés
legvégső kérdéseivel foglalkozik. Főszereplője nyugdíjazás előtt álló
hivatalnok, aki megtudja, hogy halálos betegségben szenved, és legfeljebb
hónapjai lehetnek hátra. A film cselekménye alapvetően ezt a rövid időszakot
öleli fel, azt járja körül, hogy miként próbál a férfi változtatni életén és
fordítani addig kudarcosnak tetsző sorsán, illetve próbál értelmet adni a
mindennapok küzdelmeinek. És teszi ezt éppen akkor, amikor a halál árnyékában
minden visszavonhatatlanul elveszni látszik.
Tökéletes melodrámai alaphelyzet. Kurosawa mindazonáltal még itt
is tudott csavarni a képleten. Már a film legelején felbukkanó narrátor,
valamint a számtalan különös képi megoldás sajátosan áthangolja az
előadásmódot; a legmeglepőbb azonban az a váltás, amelyet a rendező a cselekmény
utolsó harmadában valósít meg. Az elbeszélés ugyanis korántsem ér véget a főhős
– egyébként az első percben előre jelzett – halálával, hanem e pontról
visszatekintve mintegy újramondja a történetet, immár több oldalról, mozaikosan
szedegetve össze az addig elhallgatott részleteket.
Persze a korszakban szokatlannak tűnő narrációs megoldásai mellett
az Élni igazi melodráma, amely az
érzelmek rendkívül széles skáláján vezeti végig a nézőt. Ám talán azért sikerül
a filmnek mégis elkerülnie a sziruposságot, mert a rendező ezúttal is
ragaszkodott az árnyalt lélektani ábrázoláshoz, a különféle nézőpontok
ütköztetésére építő dramaturgiához és a forma, a kompozíciós elvek innovatív
továbbgondolásához. Azokhoz a pillérekhez, amelyek úgyszólván névjegyszerűen hatják
át alkotásait.
Extrák: semmi.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 61-62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11680 |
