Benke Attila
Yojimbo – japán, 1962. Rendezte: Akira Kurosawa. Szereplők: Toshiro Mifune, Tatsuya Nakadai, Takashi Shimura. Forgalmazó: Etalon Film. 110 perc.
Sanjuro – japán, 1962. Rendezte: Akira Kurosawa. Szereplők: Toshiro Mifune, Tatsuya Nakadai, Takashi Shimura. Forgalmazó: Etalon Film. 96 perc.
Masaki
Kobayashi, Kihachi Okamoto, Hideo Gosha és Akira Kurosawa többek között
kosztümös szamurájfilmjeikkel (jidaigeki chambara)
váltak híressé Japánban és világszerte. Azonban műveikben (Három szamuráj bandita, Szamurájlázadás,
A végzet kardja) a műfaj csak keret az alkotókat foglalkoztató problémák
kifejtéséhez. Így Kurosawa klasszikusában, A
hét szamurájban, mely az évszázadok alatt kialakult japán csordaösztön mentalitást
a megrettent átlagemberek és a kardforgató szamuráj egyéniségek konfliktusának
bemutatásán keresztül kritizálja. A mester későbbi chambarái, A testőr és a Sanjuro ugyanezt a témát tárgyalják ironikus hangnemben, közös
főszereplőjük cinikus nézőpontjából.
E két film tulajdonképpen sorozatot alkot, habár történetüket csak
az azonos főhős (Tsubaki Sanjuro) köti össze. Mindkét mű legalább annyira
kapcsolódik nyugati, mint keleti (filmes) hagyományokhoz. Cselekményük ugyanis erősen
emlékeztet a westernfilmekére: a XIX. századi Japánban, nagyjából a Vadnyugat
hőskorával egyidőben érkezik meg egy magányos harcos egy poros kisvárosba, ahol
a rivális bandák háborújába keveredik. A
testőrt – mely amúgy az Egy maréknyi
dollárért és az 1996-os Az utolsó
emberig elődje – Dashiel Hammett 1929-es regénye, a Vörös aratás, illetve az 1942-es Üvegkulcs című film noir újraértelmezéseként tartják számon: Sanjuro
a közösség rivális bandáit egymás ellen kijátszva próbál hasznot szerezni, és
nem utolsó sorban rendet tenni a városban. Habár az egyszerű kalandnarratíva
fordulatokban gazdag, mégis a Toshiro Mifune által kiválóan megformált, szerethető
antihős figurája a legérdekesebb. Miként maga Kurosawa is bevallja, a cinikus, olykor
trágár és otromba főszereplő megalkotásánál a hagyományos chambarák romantikus
szamurájai helyett a klasszikus amerikai pisztolyhőst tekintette mintának. Sanjuro
ugyanis egy ronin, azaz bukott, gazdátlan szamuráj, a vadnyugati magányos
lovashoz hasonlóan kérlelhetetlenül individuális karakter, aki a „(fenn)síkok
csavargója”-ként csak magára és fegyverére számíthat. Vele éles kontrasztban
állnak a „civilizált” kisváros bandákba tömörülő, egyéniségüket feladó lakosai,
kiknek értelmetlen csetepatéin az olykor csak kritikus szemlélővé váló Sanjuro
jól szórakozik. A testőr az individualizmus
és a csordaösztönös, buta tömeg ilyetén szembeállításával A hét szamurájhoz hasonlóan a nyugati, modern (ronin) és a
hagyományos japán mentalitás (a bandák) kontrasztját teszi láthatóvá elődjénél sokkal
csípősebb és ironikusabb formában.
A Sanjuro újabb variáció
e témára, ugyanakkor pedig a hatvanas évekre Japánban is kiéleződő generációs
konfliktusra, illetve az évtized folyamán utcára vonuló diákmozgalmakra reagál.
Az előző részben megismert köpönyegforgató, magányos antihős paradox módon itt
gunyorosan oktatja ki a csapatmunkáról egy falu hamisan megvádolt és a korrupt
helyi hatalmasság által fogságba ejtett tisztviselőjének kiszabadítására induló
fiatal szamurájokat. Ismét egyén és csoport állnak tehát szemben, ám Kurosawa a
nemzedékek közti ellentétek ábrázolásával a modern mellett ezúttal egy
konzervatívabb üzenetet is megfogalmaz főhőse szavain keresztül. A zabolázatlan
renegát harcos, Sanjuro ugyanis csapattá neveli a zöldfülű ifjakat, és az
utolsó kardpárbaj után önmagát is kritizálva fegyelemre inti őket. „A jó kardok
hüvelyükben maradnak” – ismétli a történetben korábban egy idősebb gésa által hozzá
intézett szavakat. Figyelmeztetés ez az évtized elején utcákra vonuló
újbaloldali, rendőrökkel összecsapó diákok és tulajdonképpen az utókor alkotói
(a giccsbe hajló Az utolsó szamuráj,
vagy a fantasy-blődlinek ígérkező 47
ronin készítői) felé. Hiszen A testőr
vagy a Sanjuro nem azért váltak
klasszikussá, mert sokat kardoznak bennük, hanem mert képesek voltak megragadni
a japán kultúra és mentalitást lényegét.
Extrák: másfél órás
dokumentumfilm Kurosawa pályáról: az első rész A testőr, a második a Sanjuro
korongján kapott helyett. A két film két külön kiadvány, melyek egy további
Kurosawa-filmmel (Élni), illetve két Kaneto
Shindo művel (A kopár sziget; Onibaba) együtt díszdobozban is megvásárolhatóak.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 60-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11678 |
