Bocsor Péter
Killing Season – amerikai, 2013. Rendezte: Mark Steven Johnson. Szereplők: Robert De Niro, John Travolta, Milo Ventimiglia. Forgalmazó: ProVideo. 91 perc.
A Gyilkos szezon alkotói bevallottan olyan mintákat követtek, mint A lápvidék harcosai (1968), a Gyilkos túra (1972) vagy A vadon foglyai (1997), amikor az
érintetlen természetben élethalálharcot vívó, és közben morálisan felőrlődő
férfiak küzdelmének toposzához nyúltak. Evan Daugherty forgatókönyvíró
eredetileg a Shrapnel címet adta a történetnek,
amelyben két, ellentétes oldalon harcoló második világháborús veterán
évtizedekkel a háború után megpróbál leszámolni egymással és a saját múltjával.
Noha a címet megváltoztatták, és az immár boszniai veteránok − egy az
önbíráskodás bűnébe esett amerikai katona (Robert De Niro), és a brutális szerb
szabadcsapat, a Skorpiók kínzómestere (John Travolta) − által vívott személyes
háborút a jelenbe helyezték át, a forgatókönyv eredeti címe továbbra is kulcsot
kínál a film alapkonfliktusának megértéséhez.
A
közelmúlt háborús traumája ugyanis mindkettejük számára feldolgozhatatlan
élménynek bizonyul, akár egy bennmaradt gránátrepesz, amelynek eltávolításához
akaratra, vagyis a múlttal való szembenézésre, az ősellenségnek tett vallomásra
van szükség. Olyan belső konfliktusra épül tehát a történet, amely remekül
illeszkedik az említett filmes elődök tematikájába, és a két főszereplő
izgalmas, eltérő irányú jellemfejlődését ígéri.
A
film elején pergő képekben felvázolt ígéretes koncepciót azonban zavarba ejtően
gyengén bontja ki Mark Steven Johnson rendező (Simon Birch, a kisember; Daredevil).
Az egymáson keresztüli önmegértés lehetőségét kínáló párharc hamar mechanikus
szerepcserék sorozatává silányul, amelyben az éppen nyerő helyzetben lévő, az
ellenfelét foglyul ejtő fél közhelyes monológjai elég időt hagynak a másiknak,
hogy az felülkerekedjék. Eközben hol túlzóan erőszakos, hol pedig már-már
komikus kínzási módszerekkel − amilyen például a cukor helyett drámai
mennyiségű sóval ízesített limonádé locsolása − araszolnak az így valóban
megkönnyebbülést jelentő közös vallomás felé: mi egyformák vagyunk, te és én.
Extrák: nincsenek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/12 63-64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11673 |
