Mátyás Győző
Figyelmet érdemlő tény, ha egy művészeti fesztivál nyíltan a szabadság fontosságáról kíván szólni. A svéd főváros filmes seregszemléje ezt tette.
A Stockholmi Nemzetközi Filmfesztivál ugyanis a szabadság fogalma köré szerveződött. A vetítések, programok, a különböző rendezvények is igyekeztek különös élességgel rávilágítani arra a szerencsésebb országokban evidenciának látszó igazságra, hogy a szabadság mennyire nélkülözhetetlen eleme az életnek. (A fesztivál szervezői Szabadság címmel külön szekciót is létrehoztak, amelyikben levetítették Kim ki Duk Moebius című filmjének teljes, vágatlan változatát, amelyet ebben a formában Dél-Koreában betiltottak. Vetítették továbbá a korábban Jafar Panahival együtt ellenzéki tevékenysége miatt elítélt Mohhamad Rasoulof filmjét. A Kéziratok nem égnek el két, az iszlamista rezsim szolgálatában álló bérgyilkosról szól, kiknek célpontjai a rendszert bíráló értelmiségiek.) A fesztivál kulcsjelszavával összefüggő gesztus volt az is, hogy a rendezők meghívták a zsűribe Ai Wei-weit, a jelenleg is házi őrizetben sínylődő kínai képzőművészt, akit a hatóságok természetesen nem engedtek utazni. Így az ő „döntnöki” széke a fesztivál ideje alatt mindvégig üres maradt. Ai Wei-wei pedig küldött maga helyett egy videóüzenetet, amiben konkrétan és átvitt értelemben is bemutatott a kínai hatóságoknak.
Kivételes volt érzékelni, hogy a szabadságnak ez a fesztivál minden mozzanatát átható jelenléte miként adott megkerülhetetlen értelmezési keretet a filmeknek, még azoknak is, amelyeket korábbról ismerhetett a néző. És ezeket a sok esetben már kritikai össztűz alá vetett műveket szinte ösztönösen próbálta az ember a szabadság nagyítóján keresztül „újranézni”. Pontosan ez történt a Nyílt Zóna-szekció filmjeivel is, amelyet a fesztivál szervezői erre az alkalomra találtak ki, elismert kortárs rendezők filmjeit válogatva a versenybe.
Érdekes módon a legtöbb filmet Kanadából emelték be a szekcióba, s ezek közül három is az azonos neműek szerelmének kérdését állította leplezetlenül az ábrázolás fókuszába. Azt (is) vizsgálják ezek a filmek, hogy a hagyományos normák szerint élő társadalom mennyire képes legalább eltűrni, vagy elfogadni az övétől eltérő életmódot, mennyire képes elviselni a más értékeket vallók szabadságát, méltóságát. A legélesebb kontraszt Denis Côté filmjében fogalmazódik meg (Vic+Flo láttak egy medvét), hiszen a két – amúgy börtönből éppen szabadult – egymást szerető nő valahol az isten háta mögött, az emberi közösségtől távol kíván új életet kezdeni. Mintha eleve lemondanának arról, hogy integrálódjanak a társadalomba.
A fiatal kora ellenére már komoly hírnevet kivívott Xavier Dolan rendezte Tom a farmon főhősét, Tomot a városi reklámszakembert szintén egy nagyvárosoktól távoli tanyára veti a sorsa. Pontosabban a gyász, hiszen volt szerelme családjához utazik a temetésre. Dolan tulajdonképpen az ismert toposzt vázolja fel város és vidék, illetve a hedonista és a hagyománykövető értékrend ellentétéről, amiből kezdetben érdekesnek ígérkező szituációt teremt. Az elhunyt szerető „érvként” csak az erőszakot ismerő bátyja arra kényszeríti Tomot (a főhőst maga a rendező játssza), hogy volt szerelméről a dolgos, heteroszexuális férfi képét rajzolja meg az anya számára. Rendkívül érdekes alaphelyzet, amelyet aztán – nem mindig követhető logikával – váratlan irányba fordít a rendező.
A kanadai „különítmény” munkái közül a legérdekesebb kétségkívül a Gerontofília volt, amely a maga felforgató módján egy fiatal kórházi ápoló és egy élete alkonyán járó, egykori színész kapcsolatát meséli el a road movie műfajában. Bruce Labruce rendező – nem indokolatlanul – a meleg Maud és Harold-nak nevezte saját munkáját, támpontot adva ezzel az értelmezésnek.
Az, hogy a meleg kapcsolatok témája ilyen sűrítve jelent meg a programban, felerősítette ezt a szólamot például a Philomenában is, holott a mű eddigi recepciójában ez nem kapott nagy hangsúlyt. Márpedig Stephen Frears filmjében éppen a szabadság kérdésének megvilágításhoz fontos adalék, hogy kicsi fiúként Amerikába „adoptált” (valójában a zárda által jó pénzért eladott) Michael Hessről anyja nyomozása során kiderül, hogy meleg. És az is, hogy magas rangú hivatalnok volt a republikánus pártban a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején, amikor is a – a természetéből ez alkalommal is kiforgatott – tradicionális konzervativizmus nem volt éppen nyitott az alternatív életstílusra. Vagyis a különböző értékrendek összeütközése kapcsán ismét csak a szabadság, az emberi önrendelkezés és méltóság kérdései kerülnek az ábrázolás központjába. És Stephen Frears – valós történet alapján készült – filmjében a szabadság kérdésének felvetése beleágyazódik egy még tágabb összefüggésrendszerbe; az intézményes egyház regulái illetve a személyes hit között zajló drámai konfliktus kontextusába.
A munkáival mindig nagy vitákat kiváltó Catherine Breillat legutóbbi filmjében (A gyengeség kihasználása) szintén a szenvedély hatalmáról beszél, de ezúttal nem a szerelmi tébolyt állítja az ábrázolás középpontjába. A történet szerint az értelmiségi prototípusát megtestesítő filmrendezőnő (Isabelle Huppert alakítása) részlegesen lebénul, s azzal párhuzamosan, ahogy korlátozottá válik a mozgás szabadságában, elkezdi elveszíteni az önkontrollját, a szabad akaratát is. Már-már bábjává lesz egy kifejezetten durva, faragatlan szélhámosnak, sőt gengszternek és szinte hipnotikusan alávetve magát az ő akaratának, hagyja, hogy a férfi anyagilag kihasználja és tönkretegye. Ez a film a szabadság fájdalmas elvesztését a személyiség veszteségeként ábrázolja, ezért különösen szembetűnő a művészi hiteleség problematikussága a műben.
Christopher Boe filmje a hatvanas évek szexuális- és életmód-forradalmának korába repít vissza. A Szex, drogok, adózás szándékoltan extrém módon a radikális társadalmi kísérlet sorsát egy bizarr-élvhajhász milliomos playboy valamint a korlátozatlan piaci szabadság elvét képviselő adójogász történetén keresztül beszéli el. A film főhősei – szintén valós személyek – az egész társadalom gondolkodásmódját, életstílusát kívánják alapjaiban megváltoztatni a szabadság kiterjesztésének szükségességét hirdetve.
Szintén a korábbi évtizedekbe kalauzol el Kjell-Åke Andersson Senkihez sem tartozom című filmje, amely ideológiai csaták és politikai küzdelmek ábrázolása révén rajzolja meg egy öntudatos szocdem munkás és családja élettörténetét és harcát a nagyobb személyes és politikai szabadság kivívása érdekében. A film drámai feszültségét az adja, ahogyan az osztálya jogaiért harcoló, a közösség szabadságáért kiállni kész főhőst saját szenvedélybetegsége tartja rabságban.
Szabadság és elnyomás kérdéséről a leginkább direkt módon a francia-német koprodukcióban készült My sweet Pepperland beszélt, amelyet a kurd Hiner Saleem rendezett. (Nálunk a Vodka lemon munkája tette ismertté.) Igazi meglepetéssel a film műfaja szolgál, ugyanis a mű western-paródia – kurd hősökkel. Bizarr, de gyümölcsöző ötlet lehetett volna a western műfaji sémáit kölcsönvéve bemutatni a független Kurdisztán épülőben lévő új rendje és a régi törzsi világ közötti összecsapást. A Jó és a Rossz küzdelmeként ábrázolni a törvényt, az új világot képviselő főhős és az ősi, embertelen szokásrendet megjelenítő klánvezér harcát. Csak hát a film westernnek súlytalan, paródiának meg túl didaktikus.
A legérzékletesebben azonban talán mégis az a film, vagyis Alexander Payne Nebraskája beszélt a szabadságról, amely direkt módon a témát nem is érintette. Ám mintha mindvégig éppen a szabadság elementáris nélkülözhetetlenségéről szólna ez a kivételes road-movie, ahogyan az emberi kapcsolatok bonyolultságát, az apa-fiú viszony újraértelmezésének drámaiságát, az otthonhoz fűződő viszonyunk fájdalmas összetettségét, az önmagunkkal való szembenézés fontosságát ábrázolja hihetetlen plasztikussággal. Nem véletlenül kapta meg oly sok jeles film között a Fipresci-díjat.
A Stockholmban megrendezett Nemzetközi Filmfesztivál alatt különösen irigylésre méltó volt azt tapasztalni, hogy létezik hely, ahol ennyire nagy becsben tartják a szabadságot.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2014/02 42-43. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11601 |
