Kolozsi László
Robert Capa nagyszabású élete filmre kívánkozik.
Ezt a kifejezést, „nagyszabású élet”, Ottlik Géza is
szívesen használja: tágasságot ért alatta, azt, hogy aki ennek birtokosa,
mindenhol, minden égtájon, Afrikában ugyanúgy, mint Vietnamban, a Grand
Canyonban ugyanúgy, mint a párizsi kávéházakban, otthonos. Nem szűkíthető le ez
a mentalitás arra, hogy valaki extrém élményekre vágyik; többet jelent annál:
bátorságot. Erősebb benne a kíváncsiság, a hajlam a kalandra, mint
meghátrálásra intő félsz. Az ilyen ember, azért is tud extrém módon bátor
lenni, azért otthonos mindenhol, mert elvesztette a biztos hátteret. Mert
valójában már nincs hova hazamennie.
A
Capa formátumú hős valójában elüt a normálistól. Az tekinthető normálisnak, aki
biztonságra vágyik, olyan közegre, ahol az ő nyelvét beszélik körülötte, ahol
biztos lehet abban, hogy már csak származása, ismeretségei okán is könnyen
elfogadják. Capának meg kellett küzdenie az elfogadásért, azért, hogy a
társaság krémjébe tartozhasson szerte a világban, és ezért nem lehetett más,
mint kellemes társaság, megnyerő férfi, sármőr. A nők világán keresztül támadta
meg a felsőbb rangúak és elismertek birodalmát, nem kevés sikerrel.
A
Nemzeti Múzeum kiállítása, a Robert
Capa/A Játékos, nem csak a jól ismert fotókból válogatott a fotós
születésének századik évfordulóján, Robert Capát tematikus blokkokban mutatja
be. A kurátor, Fisli Éva, talán mert hasonlóképpen látja Capát, az emigráns
léttel indít: az első blokk a menekülőké, az otthonukat kényszerűen elhagyóké,
a zsákjukon alvóké, és a képekkel szemben ott van az a terület, amit Capa
egyedül vallhatott otthonának, a kávéház, azon belül is egy sarokasztal. A
melléje támasztott bőrönddel.
Ezek
köré a fotóst, mint embert közelebb hozni hivatott berendezési tárgyak – a
háborús fotólabor, a fürdőkád (Capa gyakran vett hosszú ülőfürdőket), az
írógép, a fényképezőgépek – köré szerveződik a kiállítás. Az emigráns lét a
kiindulópont, ahonnan el lehetne rugaszkodni a hősökig, Trockijig, Hemingwayig
(a nagyszabású élet benne látszik a legtisztábban megtestesülni), de Gaulle-ig,
a háborúig (ami nem csak a D-napot jelenti, hanem lebombázott házakat,
Spanyolországban, Pesten, és rideg küzdelmet is), és a játékig. Capa maga is
kártyázik a képen. Látcsövet szemükhöz emelők a lovak futásában gyönyörködnek,
izgatottan.
A
filmet, ami Capa életét teszi tárgyává, ilyen témák szerint elkülönült
részekből összeillesztett filmként is el lehetne képzelni. Olyasfajta filmként,
mint a The Master, ez a sejtelmes, a
filmes narratívát megújító remekmű, amiben epizódok épülnek, látszólag
semmilyen ok-okozati sorrendet, történetet nem követve, egymásra.
Capa „hős-útja”
történetében a nagy fotósok, André Kertész, Henri Cartier-Bresson lennének a
mentorok, és akkor lépne be, mint egy igazi hős, a különleges világba, amikor
kiteszi a lábát az országból. Attól a perctől kezdve számára minden kihívás.
Talán ily módon megközelíthető lenne, milyen ember is volt a mi Capánk (elvégre
Friedmann Endreként látta meg Pesten a napvilágot, tehát alapvetően és
elsősorban a miénk), mennyire volt léhűtő, megbízhatatlan, mennyire volt
elégedett az életével (a filmes pálya felé is kacsingatott, ha megéri, a tévék
jelentős alakja lehetett volna, meglehetősen érdekelte az új média).
Mindenesetre a képeit gyakori egy világos sarok, egy tüneményes részlet, és még
elesettet is mintha csak olyat fényképezne, akiből még nem égette ki a háború,
a nyomor, az emigráns lét, az élet bekebelezésének vágyát. A csomagokra ledőlő
kislány szeme megható tisztasággal csillog. A lebombázott vár oldalában, a
romok mellett, a kockás abroszos étterem telve vendégekkel. Ingrid Bergman
minden szomorúsága ellenére olyan vonzó, hogy csak őt látni a falon, melyen
képét kiállították. Az izraeli képek is mind csordultig vannak reménnyel.
Ha
van kitüntetett témája Capának – aki elsősorban is riportfotós, tehát oda megy,
ahova küldik –, akkor az éppen ez: valami a szörnyűségek ellenére is, annak
ellenére, hogy láthattuk (éppen az ő közvetítésével is), mivé fajul az ember,
képessé tesz minket az örömre.
Ha
készül Capa életéből film, az kevésbé kérdéses, ki legyen a főszereplő –
olyasfajta férfinagyság, mint egykor Gary Cooper, Cary Grant volt, egy George
Clooney mondjuk – mint az, ki rendezze. Mindenesetre ez a kiállítás jelentős
érv egy Robert Capa film mellett.
Robert Capa / A Játékos
Magyar Nemzeti Múzeum
2013. szeptember 18.-2014.
január 12.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2014/01 48-48. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11566 |
