Baski Sándor
Kechiche Arany Pálma-díjas filmje egy párkapcsolat érzékeny krónikája.
Létezik-e szerelem első látásra? Ezt a
kérdést szegezi diákjainak a tanár irodalomórán, Lille városának egyik
gimnáziumában. Aki látta Abdellatif Kechiche korábbi filmjét, A kitérést, azt nem érheti váratlanul,
hogy az olvasmányélmények kapcsán kitárgyalt kérdések hamarosan visszaköszönnek
a szereplők életében. A 16 éves Adèle egy nap megpillant az utcán egy
mosolygós, kék hajú lányt, és ettől a másodperctől kezdve felborul az élete. A
minden tekintetben átlagos kamasznak számító, rendezett családi hátterű, jól
nevelt lány fantáziálni kezd a rejtélyes idegenről, akivel aztán végül újra
összehozza a sors. Emma pár évvel idősebb nála, festőnek tanul a képzőművészeti
egyetemen, és már régóta tisztában van saját szexualitásával. A két lány
azonnal egymásra hangolódik, és a több mint tíz évet átfogó történet során átélik
a párkapcsolatok összes gyönyörét és gyötrelmét, kezdve a szenvedélyes szerelem
első korszakától a mindennapok elfásító rutinján át a féltékenység és az árulás
végpontjáig.
Mint minden
filmtípusnak, úgy az azonos neműek kapcsolatát tárgyaló drámáknak is vannak
kötelező dramaturgiai paneljei. A legfontosabb ezek közül: hogyan reagál a
környezet, a barátok, a kollégák és a család a tiltott viszonyra, és kikezdik-e
ezek a fesztültségek a kapcsolatot? Kechiche filmjének kétségtelen erénye, hogy
ezeket a vitán felül lényeges, de mára közhelyessé vált dilemmákat zárójelbe
teszi; mindössze egy vagy két jelenetben villantja fel, hogy Adèle számára a
coming out – illetve annak hiánya – milyen következményekkel járhatna. A
rendező ehelyett mintha A kitérés egyik
fő tételét próbálná illusztrálni. A szintén szerelmes kamaszokat főszerepeltető
filmben a tanárnő – egy Pierre de Marivaux darab kapcsán – arról próbálja
meggyőzni diákjait, hogy az ember nem tud kibújni a bőréből, társadalmi
hátterén, a családból hozott örökségén képtelen túllépni, és ez kapcsolataiban,
párválasztásaiban is megmutatkozik. Kechiche valóban meggyőzően, didaxistól
mentesen érzékelteti, hogy a konzervatívabb, földhözragadtabb családból
származó, tanárnak készülő Adèle és a szabadabb szellemű, művészlelkű Emma
eltérő életfelfogása hogyan ágyaz meg a későbbi konfliktusoknak.
Az Adèle élete mégsem egy tétel illusztrációja, hanem a címszereplő
végtelenül intim portréja, illetve egy párkapcsolat érzékeny krónikája, és mint
ilyen, a rendező eddigi életművének talán leghumánusabb, legőszintébb darabja. Sajnálatos
módon éppen a Cannes-i fesztivál beszámolókban részletesen kitárgyalt
szexjelenetek a film legproblémásabb pillanatai, amelyek, ahelyett, hogy még
közelebb hoznák a nézőt a két főszereplőhöz, kizökkentik a film világából.
Kechiche a történet több
pontján – de leginkább a két nő egyik utolsó, kávézóbeli találkozása során –,
nyilvánvalóvá teszi, hogy Adèle és Emma kapcsolatának legfontosabb pillére a testi
vágy. Éppen ezért nem róható fel a rendezőnek, hogy szenvedélyes
szeretkezésüket teljes nyíltsággal mutatja be, sőt pont azzal tagadná meg
elveit, ha éppen a legfontosabb pillanatokban fordítaná el szemérmesen a
kamerát. A dramaturgiailag is kulcsfontosságú jelenetek mégis idegen testként
illeszkednek a filmbe, Kechiche ugyanis nem úgy fényképezi őket, mint az Adèle élete többi részét. Előző
munkáiban már csúcsra járatott stílusa kézikamerás szuperközelikre épít,
amellyel képes intim közelségbe hozni szereplőit és minden belső rezdülésüket
feltárni. A címszereplőt alakító Adèle Exarchopoulos kifejező arca miatt ez a
módszer itt különösen hatékony, a szexjelenetek során a kamera mégis kizoomol,
és pornófilmes objektivitással, a hetero szexfilmek esztétikájának jegyében
rögzíti a tökéletesen bevilágított szobában zajló, az összes létező pozitúrát
bemutató szeretkezést. Kechiche nem is akarja leplezni, hogy a két gyönyörű női
testet a kamera látványosságként, férfiszemszögből láttatja – nem az
érzelmekre, hanem a mozdulatokra fókuszál –, ami különösen azért ironikus, mert
a történet egy pontján az egyik (férfi)szereplő éppen azt fejtegeti, hogy férfi
nézőpontból aligha érthető meg a női szexualitás.
Az Adèle élete pikáns jeleneteinek köszönhetően, nyilván attrakcióvá
fog válni, kitörve ezzel a fesztiválfilmek gettójából. Annyira talán nem is
cinikus a feltételezés, hogy Kechiche előre kalkulált ezzel a fogadtatással.
Elgondolása azonban aligha működhetett volna a két minden határon túlmerészkedő
színésznő, Léa Seydoux és Adèle Exarchopoulos elképesztő odaadása nélkül. A
rendező mellett ők is megkapták az Arany Pálmát – nehéz lenne ennél
megérdemeltebb elismerést elképzelni.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11559 |
