Filmvilág

Mozipest

Beszélgetés Almási Tamással

Repedések – Budapesti etűdök

A DocNomads filmes kurzus külföldi hallgatói Budapestről készítettek kétperces etűdöket.

A DocNomads Európában egyedülálló filmes művészeti képzés, amely három rangos európai egyetem együttműködésével jött létre. Különlegessége, hogy a dokumentumfilm-rendező mesterszakos hallgatók szemeszterenként vándorolnak az iskolák között, így tanulmányaikat – összehangolt tanterv alapján – Lisszabonban, Budapesten és Brüsszelben végzik. A négy féléves képzés nyelve angol és az Erasmus Mundus mesterképzés márkanevet viseli. Az Európai Közösség által támogatott program hazai vezetője Almási Tamás filmrendező.

Hogyan született a Budapesti etűdök téma ötlete vizsgafeladatként a diákok számára?

A magyar szemeszter programját mi dolgoztuk ki, Kékesi Attila tanártársammal, ahol sok más gyakorlat mellett, etűdkészítést adtunk feladatnak és ennek Budapest lett a témája. Nagyobb témaköröket felölelő, általános fejezet-címeket találtunk ki, amikből ők választhattak. Mivel az etűd eleve zenére készült kép, ezért a nálunk tanító Tallér Zsófia zeneszerző, zenetanárral megbeszélve, az ő hallgatói szereztek zenét az olyan általános témákhoz, mint például Budapest ébred, Budapest és az ifjúság, Budapest és a szórakozás, a ritmus, a közlekedés, a szerelem… végül is olyan 2 perc 20 mp-es zeneművek születtek, amelyekből a diákok válogattak.

Egy friss szem mindig többet fedez fel egy városból, mint aki 30 éve itt lakik, mi is olyat látunk meg másutt, amit a helybéliek ott nem találnak fontosnak.

Ez a 23 hallgató, aki most nálunk tanul, a Fülöp-szigetektől Ecuadorig bezárólag a világ 21 országából jött. A budapesti szemeszter idén tavasszal zajlott, a kurzus februártól júniusig tartott, ezt a forgatási feladatot már az elején kiadtuk. Ráadásul párban forgatnak, és már az is izgalmas volt, hogy egy fülöp-szigeteki és egy kínai pár milyen zenét választ, mit tart fontosnak, mit lát meg Budapestből. Meghallgatták a zenéket, kiválasztották, és ennek alapján forgattak.

Manapság egyre több a városmarketing kisfilm, a pár perces akciófilm, amik felkerülnek a YouTube-ra, az ugrókötelező világbajnoknő filmjétől a magyar származású amerikai srác filmjéig. Fontos helyszínek, szubjektív látásmód és helyszínválasztás… ez az etűdsor is ilyesmi, nem?

Vannak nagyon jól sikerült munkák és néhány kevésbé sikerült etűd is. Végignézve ezeket az etűdöket azt gondoltuk, hogy a művészi értékük és a tartalmuk alapján érdekelhetik Budapestet is, a főváros vezetését is. Ennek az anyagi támogatását meg is beszéltük, és szerződés is született róla.

Egy mexikói fiú egy portugál lánnyal párban a budapesti utcákról készült makro felvételekből, az utcák repedéseiből komponálta meg a filmet és a legeslegvégén felbukkan egy homályban mozgó alak. Az egésznek grafikai, képzőművészeti értéke van. Egy másik példa, a diktatúrák hangjainak zenei montázsára vágott képek, budapesti helyszínek, ahogyan a turisták találkoznak ezekkel. A 11 film önmagában fél óra, és ha ehhez kapunk támogatást, akkor a többi évfolyammal is megcsinálnánk a budapesti etűdöket. Ez nagyon sok filmet jelentene, és ebből már összeállna egy hihetetlenül izgalmas, akár 60 perces anyag.

Engem ez izgatott az egész képzésben. Ez a különböző kultúrákból és társadalmi szokásokból jövő, más történelemmel és múlttal, más tolerancia határral rendelkező emberek hogyan lesznek képesek együtt dolgozni, kooperálni. Van egy tárgyunk, ahol ez a leginkább előjön, Etika a dokumentumfilmben. Levetítünk egy vagy két filmet, a hallgató megnézi és ír róla valamit, amit elküld a többieknek, és ezt azután körbeülve megvitatjuk. Mondjuk egy Leni Riefenstahl, vagy Michael Moore film, és ilyenkor előjön minden különbség. Én a körben vagyok, ahol megszólalási jogom van, de befolyásolni nem lehet a megszólalót, hogyan látja ezeket egy finn vagy egy libanoni, vagy pakisztáni diák…

Egy város-etűd film készítése során is előjönnek ezek a különbségek?

Igen és az egyéni, kilencperces vizsgafilmjüket is ezek a kis etűdök alapozták meg. Nagyon szerették ezt csinálni, és ha a városvezetés előrelátó, akkor ezekben az etűdökben ötéves perspektívában lehetne látni a város fejlődését vagy agóniáját, 2012-2018-ig egy soktucat film dokumentálná a város változását.

Egy ideig külsősként dolgoztam a Magyar Televízió budapesti regionális szerkesztőségének, így egy csomó, ott készült filmemben közvetlenül megjelent Budapest, mint téma. Itt például forgattam az aluljárókról, az utcazenészekről. A város mindig beszél arról is, hogy mi, a lakói milyenek vagyunk. Hogy vannak-e köztereink, ahol leülhetünk egymással beszélgetni. Ez önmagában megszabja az emberi kapcsolatokat is. Erről persze beszél az urbanisztika meg a szociológia is. Én Szabó István mellett voltam asszisztens a Tűzoltó utca 25-ben és akkor tanított meg Romvári József, aki a díszlettervezője volt, hogy felemelt fejjel járjunk és fölfelé is nézzünk, ahol az épületek ornamentikáját is láthatjuk. Azóta nézem a díszeket. Szabó Pistának köszönhetően a nyolcadik, kilencedik kerületet betéve ismerem.

Azután már nálam is megjelenik a város, mint a tér és társadalom összekapcsolódása. Ilyen például az Alagsor című filmem (2000, író, rendező, producer) a rákospalotai kistinédzserekről, akik lemenekülnek a lakótelepi pincébe és ott szocializálódnak. És akkor nem beszéltünk a Ballagásról, ami az első játékfilmem volt, és elképesztő most megnézni, ahogy a lázadó diákok végigfutják Budapestet (ez a filmben egy 3 perces montázs). A film 1980-ban forgott, 81-ben mutatták be és gyakorlatilag nem ismernénk rá, nincs egy helyszín, ami ne alakult volna át. Futnak Kőbányán a metróállomás fölött átívelő felüljárón. Akkor még ott látjuk az ultramodernnek számító sárga és piros ablakokat, ahol most a KÖKI bevásárlóközpont van.

De mondok egy másik példát. A Duna-parton lakom, és amikor a 80-as években kinéztem az ablakon, ha megjelent egy kutyasétáltató, azonnal ott volt a kutyapiszok is. Most ha kinézel, ezen a részen, az Újpesti rakpart, Pozsonyi út, Katona József utcai részen, ez nincs, gyakorlatilag megszűnt, a kutyás társadalom is felháborodik, ha ilyesmit lát.

Egy másik példa, a 90-es évek elejéről. A házunk előtt megállt egy fehér Mercedes, egy cabrió, két óriás snauzer ült hátul, kiszállt egy pasi, benyomta a villogót, kivette a két kutyát, elvégezték a dolgukat, mielőtt visszatette őket az autóba gondosan letörölte a lábukat. Ezt ma már nem nagyon látom. Én sokat fotózom és egy csomó képem van, és nem ismerek rá a városra. Napról napra, óráról órára változik. Nem minősítem, csak rögzítem a változást, mint tényt.

Téged az érdekel, hogy miről beszél a tér, az utca, a pince, mit mond rólunk, akik ezekben a terekben lakunk.

Ha belegondolsz, hogy mit látott a Hősök tere… vagy mit láttak az Üllői úti fák… Volt egy ilyen tervem régen, de ezek mind óriási témák, és az a típusú dokumentumfilm, amit én szeretek, nem pontosan ez. Egy diákom forgat ilyet, mit látott egy lakás… de ez majdnem a Szabó Pista filmje, a Tűzoltó utca 25.

Én annyi filmben dolgoztam, hogy Budapest tele van forgatási emlékeimmel. Huszonvalahány filmben voltam rendező-asszisztens, gyakornok, azután én is elkezdtem forgatni, szóval millió emlékem van.

A Múzeum körúton, a Bródy Sándor utca sarkán van a Múzeum Kávéház. Fábri Zoltánnal, amikor a Befejezetlen mondatban munkatársa voltam, ott volt egy nagy tükör a falon, ami el volt repedve. Amikor bementünk, akkor Fábri megállt és mondta, hogy „el van repedve, de kár…” és utána visszafordult, hogy „… lehet, hogy ez jó. „

Nem felejtem el ezt a háromméteres tükröt a falon. Azóta persze kicserélték.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 48-49. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11550