Varró Attila
Henry James keserű szatírája a filmváltozatban megnyugtató happy endbe téved.
A Maisie
tudja Henry James-feldolgozása egyfajta összegzését jelenti a Scott
Mcgehee-DavidSiegel páros eddigi adaptációs stratégiáinak. Hasonlóan a 2001-es Mélyvízhez, ezúttal is kortárs közegbe
illesztettek egy múltban játszódó regényt (Elizabeth Sanxay Holding: The Blank Wall), és akárcsak a Varrat esetében (ami a japán A másik arca sci-fi drámáját gondolta
újra az új-hollywoodi neo-noir közegében), amerikaira cserélték a forrásmű
kulturális kódjait. A 2006-os Szavak és
érzések példáját követve, ismét pár hónapba zsúfolták az eredeti mű (Myla
Goldberg: The Bee Season) több
esztendőn átívelő cselekményidejét és felére csökkentették népes szereplőgárdáját,
méregerős koncentrátummá sűrítve az eredeti cselekményt, redundanciáit
látványos ellipszisekre váltva. Ráadásul mindkét korábbi adaptációjukhoz híven,
ezúttal sem közvetlenül az alapműből dolgoztak, hanem annak korábban, tőlük
függetlenül elkészült forgatókönyvéből. Ahogy a Mélyvíznél inkább az 1949-es Ophüls-feldolgozás, az Óvatlan pillanat szkriptjére építették
filmjüket, a Szavak és érzéseknél
pedig Goldberg lenyűgöző debütregényét Naomi Foner írónő ültette filmre a
szerzők helyett, úgy a Maisie tudja
sem a James-alapmű képében került íróasztalukra, hanem a Cartwright-Doyne
írópáros 15 éve gazdát kereső forgatókönyveként. Mcgehee és Siegel láthatóan
minden lehetséges módon megpróbál vastag szűrőket helyezni a kiszemelt irodalmi
művekre, ám ezidáig sikerült megőrizni azok egyéniségét, mind hangulat, mind
gondolatiság terén: a The Blank Wall
hősnőjének kétségbeesett fuldoklása a vidéki hétköznapokban épp olyan meggyőző
maradt a Mélyvíz akvamarin képsorain,
miként a Goldberg-apa kedélyes szellemi/lelki diktatúrájának pusztítása a Szavak és érzések mélybarna kertvárosi
falai közt.
Kiváló elődeinek
hagyományát követve a Maisie tudja is
a szülő-gyermek konfliktus témájára épített vegytiszta családi melodráma, amely
a Mélyvíz anya-fiú, és a Szavak és érzések apa-lány párosa után
ezúttal egy kiöregedett rockénesnő és hatéves kislánya kapcsolatát helyezi a családi
bajok krónikájának középpontjába, egyetlen aspektusra redukálva az alapmű
komplex történetét. A James-regény bonyolult kapcsolati hálója az elvált szülők
egyre szaporodó partnerei között a filmverzióban megreked az első fejezetek
négyesénél (apa-mostohaanya/anya-mostohaapa), a veszedelmes viszonyok
érdekháborúi és intrikái szerepét pedig egyetlen konfliktus tölti be: a
karrierjét újjáéleszteni próbáló anya szembesülése szülői alkalmatlanságával és
a szüleit áhítattal csodáló Maisie első szembefordulása a bálványozott mamával.
Miközben James keserű szatírája vérbeli bukástörténet, amelynek végére a
kislány nem csupán megismeri a minden ízében hazug és önző felnőttvilágot (ahol
mindenki kihasznál mindenki mást), de megteszi az első lépéseket is a
beilleszkedés felé, a Mcgehee-Siegel változatban másfél órányi mind
szívszorítóbb tapasztalat után a tündérbájos kislány rátalál saját lassított
felvételes, kis mélységélességű édenkertjére, az álomszülőpár oldalán. Noha már
a Szavak és érzések lélekemelő happy-endje
is tett némi engedményt a hollywoodi giccsnek a Goldberg-regényhez képest, a Maisie tudja végkifejletétől nem csupán
Henry James gyomra foroghat a sírjában, de egy végig hitelesen működő,
érzelmileg jól kiegyensúlyozott történet hullik látványosan darabjaira az
aranyló vízparti napfényben.
Persze a rendezőpáros eddig
sem félt túlzásba vinni az érzelmeket: a The
Blank Wall domestic thrillerjéből például szinte minden feszültséget
sikerült kiirtaniuk a könnyfakasztás kedvéért, de a műfajváltás csupán fölé
helyezte a drámai konfliktust a zsánerkonfliktusnak, minden erény sértetlen
maradt. Szatírából viszont jóformán lehetetlen melodrámát faragni és a James-féle
szubjektivitás megőrzése csak még inkább felhívta a figyelmet a küldetés csúfos
kudarcára: míg a könyv lapjain riasztó meggyőzőerővel követhetjük nyomon egy
kisgyermek érzelmi korrumpálódását saját kis nézőpontjából, addig ugyanez a gyermektekintet
itt rendíthetetlen ártatlansággal tágra nyílt szemekből árad, amelyek gazdája végül
épp úgy elnyeri kötelező jutalmát, akár a beszélő állatos Disney-filmek vagy a Nicsak ki beszél-típusú babakomédiák
cukorfalat főhősei.
Maisie tudja (What Maisie
Knew) – amerikai, 2013. Rendezte: Scott Mcgehee és David Siegel. Írta: Henry
James regényéből Carroll Cartwright és Nancy Doyne. Kép: Giles Nuttgens. Zene: Nick
Urata. Szereplők: Onata Aprile(Maisie), Julianne Moore (Susanna), Steve Coogan
(Beale), Joanna Vanderham(Margo), Alexander Skarsgard (Lincoln). Gyártó: Image
Entertainment/ Red Crown. Forgalmazó: Parlux Entertainment. Feliratos. 99 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/09 51-51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11539 |
