Filmvilág

Magyar fiatalok

Beszélgetés Bodzsár Márkkal

Ördögi színjáték

Élet és halál uraként szolgáló mentősök, egy korrupt temetkezési vállalkozó, és egy közéjük csöppenő, háborús menekült fiú. Bodzsár Márk bemutatkozó nagyjátékfilmje, az Isteni műszak egy groteszk, de igaz világba kalauzolja nézőjét.

A történet magját a valóság írta. Egy külföldi újsághírből indultam ki, ami arról szólt, hogy néhány mentős alkut kötött egy temetkezési vállalkozóval. Ennek alapján nem mindegyik beteget mentették meg, néhánynak még siettették is a halálát, ez után értesítették a vállalkozót, aki így a riválisokat beelőzve tudta megkeresni az elhunyt hozzátartozóit. E köré építettem fel egy általam kreált világot, középpontjában egy délszláv háborús menekült fiúval, akinek a szemén keresztül feltárul a néző előtt ez az egész. A menekült sors azért volt fontos, hogy minél kiszolgáltatottabb helyzetbe hozzam Milánt, a főszereplőt, akit külső erők kényszerítik bele ebbe a mocskos üzletbe, ez ugyanis az egyetlen esélye, hogy kimenekítse a szarajevói ostromból a menyasszonyát. Ugyanakkor a hangsúly nem a háborún, hanem épp ellenkezőleg, a békén van, Milán ugyanis, miután elmenekül a háborús borzalmak elől, sorsszerű módon épp a mentőknél kényszerül szembesülni a halállal és a gyilkolással.

A cél, amiért elvállalja a munkát, érthető, az viszont, hogy ki is tart benne, már megalkuvás.

Igen, de itt nem egy egyértelműen pozitív hősről van szó, és pont az volt az izgalmas, hogy eljuttassam őt egy olyan végpontig, ahol már teljesen hasonul ehhez a rendszerhez, a végére szinteeggyé válik vele, de az utolsó utáni pillanatban mégis hátat fordít neki. Mégsem beszélnék megtisztulásról, inkább a felismeréséről annak, hogy ami elől egyszer elmenekült, azzal előbb-utóbb igenis szembe kell néznie. Le kell, hogy számoljon a naivitásával, amit meg is tesz, de ennek elég súlyos ára van, hiszen közben komoly bűnöket követ el. Aztán, amolyan Münchausen báróként, a saját hajánál fogva húzza ki magát ebből a fertőből. A két társa, az orvos és a sofőr, erre a bűvészmutatványra már képtelenek. Ők egyébként majdnem azonos fajsúllyal vannak jelen, de kevésbé drámai karakterek, inkább groteszk, komikus elemek társulnak hozzájuk.

Illetve ott van még a Zsótér Sándor játszotta temetkezési vállalkozó, aki a legsötétebb figurája a filmnek.

Ő kevesebbszer bukkan fel, inkább egyfajta szellemként lebeg a történet fölött. A kilencvenes évek eleji, „bunkofonos” magyar kisvállalkozó és Mefisztó keveréke, aki néha megjelenik, néha eltűnik, és amikor ott van, mindig valamilyen sötét alku köttetik. De a sok kormos lelkű férfi közt azért akad egy fontos női karakter is, a Stork Natasa játszotta szarajevói lány, akiért a főhős az egész történet során küzd. Ő telefon-beszélgetéseken keresztül van jelen, a mentős eseteken kívül ezek is tagolják a filmet, amiken keresztül nyomon tudjuk követni a főszereplő lelki változásait és vívódásait.

Esete válogatja, de könnyebb, ha már ott van a színész a fejemben, és így fogalmazhatok meg dialógusokat vagy jeleneteket. Így volt ez Keresztes Tamással, akit egy korábbi kisfilmem, a Bloody Mary kapcsán ismertem meg, és a sofőr figurája az ő személyéből következett. A mentőorvos esetében viszont megvolt a karakter, aztán a Levegőt venni című kisfilmben megismerkedtünk Rába Rolanddal, akinek az alakja, a habitusa társult a figurához. A Milánt játszó Ötvös Andrást pedig egy casting kapcsán ismertem meg, amit még a film pilotjára tartottunk, és már ezen az első alkalmon azt éreztem, hogy Andris szinte teljesen eggyé válik a figurával.

A szereplők közül Zsótér és Rába is tapasztalt rendezők. Mennyire segítették a munkád, egyáltalán: beleszóltak-e valamibe?

Volt ilyen, de ez mindig segítséget jelentett. Egyrészt mindketten profik, pontosan érzik, hogy meddig mehetnek el tanácsokkal, másrészt, mivel én forgatókönyvíró szakon végeztem, az egyetemen kevés lehetőségem volt arra, hogy színészekkel dolgozzak. Ezért akkor azt a megközelítést választottam színészvezetés terén, hogy próbálok nekik minél nagyobb teret adni, és ez nekem azóta is működik. A fejemben, persze, ott van a konkrét koncepció, de mindig nyitott vagyok, hogy mondják el az ötleteiket, a véleményüket, akkor is, ha azzal kritikát fogalmaznak meg. Sokkal inkább blokkol az, ha egy színész teljes egészében átadja magát. Nekem az az igazán termékeny munkalégkör, amikor egymásnak dobjuk a labdákat, és ezért nagyon hálás vagyon minden szereplőnek, sőt egyfajta társírónak is tekintem őket, mert sok plusz mondat vagy gesztus került be általuk a filmbe, ami ettől jóval gazdagabb lett.

Igen, másrészt pedig abból ered, hogy ezek a figurák tulajdonképpen istent játszanak azzal, hogy életről és halálról döntenek. A harmadik rétege pedig az irónia, ami az „isteni” kifejezést övezi, ami nagyon jót is jelenthet és ugyanúgy annak az ellenkezőjét. Remélem ugyanis, hogy bármennyire is piszkos dolgokat csinálnak ezek a figurák, azért valamilyen pozitivitás is átsugárzik majd belőlük, mert nem egyenlőek a texasi láncfűrészessel.

Említetted korábban, hogy az SZFE-n elsősorban Schulze Éva és Németh Gábor segített abban, hogy kissé módosíts a szépírói vénádon és filmszerűbben írj. Sikerült nekik?

Remélem, legalábbis tesztvetítésen hangzott már el olyan vélemény, hogy jók lettek a dialógok. Az írást még középiskolás koromban inkább a novellaírás felől közelítettem meg, igaz, már akkor is rajongtam a filmért, aztán az ELTE politológia szakán, ahova először jártam, az írás szempontjából szintén a jól megmunkált mondatok domináltak. Végül az SZFE-n tanultam meg, hogy az emberekből kell kiindulni, olyan mondatokból, amiket az emberek a mindennapjaikban mondanak egymásnak.

Kedvenc rendezőid között tartod számon Tarantinót, akit szintén nem a terjengős, soha véget nem érő mondatok, hanem a frappáns, tömör dialógok jellemeznek. Ő például mennyire hatott rád?

Erősen, de itt nagyon keverednek a hatások, mert a dialógírásban legalább ennyire hatott rám például Cormac McCarthy, akit egy film kapcsán, a Nem vénnek való vidék Coen testvérek általi adaptációja révén ismertem meg. Az ő technikája egyértelműen szépírói, de számomra szintén meghatározó, mivel a forgatókönyv írása közben folyamatosan az ő műveit olvastam.

Említetted már a Levegőt venni című rövidfilmed, ami az MTV Hajónapló-sorozatának egyik darabja volt. Én ott a zenehasználatot, a zene fontosságát illetőenerős kubricki hatást éreztem – aki, ha jól tudom, számodra az etalon. Az Isteni műszakban is ennyire meghatározó lesz a zene?

A Levegőt venniben valóban volt egy ilyen hatás, itt nem gondoltam erre. E mellett ott egyetlen saját zene sem volt, az Isteni műszakban viszont – néhány klasszikus kivételével – csak a filmhez szerzett zenék lesznek, Keresztes Gábornak köszönhetően. McCarthy vagy akár Tarantino világából átszűrődik majd egyfajta western-hangulat, de az is meghatározó, hogy ez egy ’92-ben játszódó történet, ezért megpróbáljuk felidézni annak a kornak a hangzásvilágát is.

A színészek vagy a zeneszerző mellett nyilván fontos szerep hárult állandó operatőrödre, Reich Danira is. Mi jellemzi majd a film képi világát?

Egyrészt meghatározza az éjszaka, ami sötét tónust ad az egésznek, e mellett viszont próbáltunk olyan sokszínűséget kialakítani, ami a különböző esetek vagy a háttérként szolgáló társadalmi miliők változatosságát tükrözi. A stílust nagyban befolyásolták például a Coen-filmek, tettenérhető lesz a dél-koreai hatás, de ugyanúgy felfedezhetők lesznek mondjuk Paul Thomas Andersonra, Tarantinóra, vagy éppen Scorsesére utaló stílusjegyek is.

Reich Danival egyébként gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Már az egyetemi vizsgafilmjeim kapcsán is annyira természetes volt közöttünk a kommunikáció, hogy attól kezdve nem is gondolkodtam másban. Egymást segítve és tanítva jutottunk el odáig, hogy megcsináljuk az első nagyjátékfilmünket. A képi világ kitalálásán túl a forgatókönyvről is mindig kikérem a véleményét, és egyfajta kontrollként a vágásban is aktívan részt vett. Megemlítendő a film vágója, Kovács Zoltán is, aki szintén mindig ott van és elmondja a gondolatait, akár a könyvvel, akár a plánozással kapcsolatban.

Igen nagy támogatást sikerült elnyernetek a Nemzeti Filmalaptól, akikkel te korábban is kapcsolatban álltál. Nem félsz, hogy e miatt többen támadni fognak?

Volt már ilyen támadás és lesz is, de ha reagálok rá, az rögtön úgy hat, mintha próbálnék bármit is tisztára mosni. Mindenki úgy kombinál, ahogy akar, csakhogy a döntést megelőző munkakapcsolatoknak egyetlen olyan eleme sincs, amit ne vállalnék fel. Egy példa: Divinyi Rékával, a döntőbizottság egyik tagjával, a Társas játék című HBO-s sorozat kapcsán alakult ki egy nagyon jó munkakapcsolatom. Az egyetem elvégzése után ez volt az első profi munkám, amire nem barátságból kért fel, hanem azért, mert a Levegőt venni miatt érdemesnek tartott rá. Hozzáteszem: sokat tanultam tőle forgatókönyvírás terén, akár az élesen megfogalmazott kritikái révén is.

A Filmalapon és a gyártó Unio Filmen kívül ki vett még részt a finanszírozásban?

A Sparks kamera- és lámpakölcsönző cég, akik azzal segítettek, hogy kedvezményes áron kaptunk tőlük eszközöket, ez által koproducerei is lettek a filmnek.

Az Isteni műszakba beemeled a délszláv válságot, politológiát is végeztél, a történelem is érdekel. Ha mindezt összeadjuk, szinte predesztinálva vagy rá, hogy a jövőben valamilyen, a politikához köthető alapanyaghoz nyúlj, amitől manapság (sőt hosszú évek óta) mintha tartanának a hazai filmesek.

Érdekes, hogy ezt kérdezed, mert most két tervem van, ugyan még nagyon kezdetleges állapotban. Az egyik politikai témájú, a Kádár-korba megy vissza. A másik egy aktuálisabb témát feszeget, ez egy napjainkban játszódó maffiatörténet, ami a politika és az alvilág összefonódását vizsgálná.

Kubrickhoz visszatérve: ő szinte minden zsánerben, illetve különböző zsánerek vegyítésében is kipróbálta magát. Te hogy érzed, tudnál nagyban eltérő műfajokban alkotni?

Szerintem igen. Nagyon izgat a háborús film, igaz, ebből nagyon nehéz jót, hiteleset csinálni. A krimi is érdekel, a film noir, pontosabban a neo-noir, de ugyanígy a horrort is nagyon izgalmas műfajnak tartom. Ha az eszembe jut egy filmötlet, rögtön zsánert is társítok hozzá. Ahhoz még nagyon az elején vagyok, hogy tudjam, melyik áll hozzám legközelebb, de ha erre rájönnék, akkor is szívesen tennék kirándulásokat attól eltérő műfajok felé.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2013/09 12-13. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11527