Margitházi Beja
Margitházi Beja
Groó Diána dokufilmje az első rabbinőről.
Hiába
szerepelhetett volna fotók, sőt, mozgóképek tucatjain is, az 1902-ben Berlinben
született Regina Jonasról, egyetlen fénykép kivételével, nem maradt fenn
semmiféle vizuális lenyomat. Ez már csak azért is meglepő, mert Regina
történetesen azon kevés, saját korában híres és megosztó zsidó közszereplők
egyike volt, akiknek karrierje a nemzetszocialista Németországban éppen a
legsötétebb történésekkel párhuzamosan ívelt fel. Sorsirónia: a holokauszt
árnyéka kellett ahhoz, amihez nyilvánvaló tehetség és kitartó elszántság önmagában
nem volt elég, az üldöztetésekkel fenyegetett, emigrációs hullámokkal tizedelt
berlini ortodox hitközségben ugyanis a világon először ekkor, a harmincas
években avattak rabbivá egy nőt. A nevezetes fotó közvetlenül ezután készült és
évtizedekig őrizte annak a – szintén regényes történetű, évekig formálódó –
filmnek a lehetőségét, ami végül idén került magyar és nemzetközi közönség elé.
Regina történetében maga Regina az egyik első meglepetés.
A judaizmus évszázados, a rabbit bölcs, tiszteletre méltó apaként, férfiként tételező
tradícióját megtörő, huszadik század eleji, rabbiképzőbe iratkozó berlini fiatal
lányt minimum harcos szüfrazsettként, radikális vallásmegújítóként képzelnénk
el, a világ első női rabbija azonban sem feminista, sem liberális reformer nem
volt. Mélyen hívő ortodoxként teológia szakdolgozatát ugyan a női rabbiátus
lehetőségeiről írta, de ebben éppen a tartózkodás, szerénység, alázat erényeire
hivatkozva vázolja fel ennek létjogosultságát. Nem nemi alapon, és nem a
hagyományok ellen lázadva, hanem szelíd, de öntudatos elszántsággal köteleződik
el már gyerekként pontosított életcélja mellett, mintegy mellékesen jegyezve
meg, hogy „ahol a nőkérdés kérdés” ott valójában máshol húzódik meg a probléma.
Regina története ezen túl látensen befolyásolta a róla
készült film sorsát, melyet tulajdonképpen nők adtak kézről kézre. A sort maga Regina
kezdte azzal, hogy összegyűjtött írásos dokumentumait 1942-es deportálása előtt,
a lehetséges jövő pontos tudatában, átadta a berlini hitközségnek. Ezek a levelek,
kéziratok, újságcikkek szolgáltak nyersanyagul a kései utód, Elisa Klapheck
frankfurti rabbinő számára, aki Regináról íródott könyvét azután ajánlotta Groó
Diána figyelmébe, hogy a Csoda Krakkóbant
megnézte. A játékos animációkat, kis-, nagyjáték- és dokufilmeket is forgató Groónak
már csak azt kellett felismernie, hogy ez mennyire neki való, testreszabott feladat.
Jóllehet kézenfekvő lett volna gigászi munkával játékfilmmé fejleszteni a
történetet, de Groó végül az elsőre egyszerűbbnek látszó, de valójában nehezebb
utat választotta – mert hogyan is lehet nem beszélőfejes dokut készíteni mindössze
egyetlen fotó és könyv alapján egy több mint száz éve született, különleges, de
alig ismert személyről? A végeredmény, ez a mélyen szerzői, játékos, de távolról
sem komolytalan dokumentumfilm a jól választott módszert igazolja: éppen így.
Mivel Regina történetéből leginkább a képek hiányoztak,
az évekig tartó kutatómunka elsősorban erre irányult. Groó Diána ugyanis nem
forgatott, hanem kutatott – és a talált anyagokat Mógor Ágnes vágóval
szerkesztette össze. A kész filmet két jellegzetes szerzői eljárás teszi egyedivé,
ugyanakkor működőképessé: az archív és privát felvételek különféle szintű és
fokozatú beépítése, illetve ezek változatos hangkulisszákkal való ellátása. A film
testét, húsát Ruttmann berlini városszimfóniájának és Riefenstahl Olimpiájának részletei mellett zömmel azok
a német, lengyel, cseh és amerikai archívumokban és családi gyűjteményekben talált
felvételek adják, melyeknek legfeljebb annyi köze van Regina Jonashoz, hogy
életének évtizedeiben akár róla is készülhettek
volna. A képsorok azonban túllépnek atmoszféraerősítő szerepükön; általuk tűnik
át egymásba egyedi és univerzális, a gyerek, majd felnőtt Regina, és
áttételesen minden ekkor és ott élt zsidó lány, nő története. A film „hangolása”
legalább ilyen bravúros: a néma felvételeket színészek, civilek és holokauszt túlélők
hangján megszólaló levelek és visszaemlékezések kísérik, a korabeli fotók,
mozgóképek nem létező hangjainak megtervezése (Böhm Dániel) pedig szintén
túlmutat az atmoszférateremtésen: az utólag hozzáadott zajok, zörejek a
hétköznapi, életnek épp azt a törékenységét és felidézhetetlen gazdagságát
képesek megragadni, amit csak egy kicsapódó esernyő, egy szőnyegre suhintó
poroló vagy egy sercenő gyufa hangja tud közvetíteni.
Regina – magyar, 2013. Rendezte és írta: Groó Diana. Kép:
Kardos Sándor. Zene: Kardos Dániel. Vágó: Mógor Ágnes. Producer: Angelusz Iván.
Szereplők: Fullajtár Andrea, Bíró Krisztina, Bíró Eszter, Búza Tímea, Hoffman
Varga Judit. Gyártó és forgalmazó: Katapult Film. 63 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/08 52-52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11493 |
