Czirják Pál
Az 1882-es tiszaeszlári koholt vérvád történetének tanulságaival a magyar film és irodalom is újra és újra szembenéz.
Elek Judit Tutajosok című filmjét 1990-ben mutatták be. Az alkotás valós eseményeket dolgoz fel, amelyek az 1880-as években történtek meg. A filmforgatás óta 25 év telt el; az ábrázolt események óta 130 év. A történet változatlanul aktuális.
E folyóirat hasábjain és éppen a Tutajosok kapcsán fogalmazta meg Elek Judit egy beszélgetésben: „Én hiszek abban az Európában, melynek a La Manche-tól az Urálig kell terjednie. Azt viszont tudom, hogy Európa Keleten és Nyugaton egyaránt akkor és ott van, ahol a nyílt, tiszta beszéd, megértető gondolkodás, azonosság-választás jog és garantált lehetőség. Európa távolról sem csupán földrajzi fogalom. Az európaiság lelki, társadalmi, kulturális minőség, melyhez nekünk, itt és most közünk van. Hogy meddig, az rajtunk áll.” (Csepeli György: Európa közepe. Beszélgetés Elek Judittal. Filmvilág 1989/3.) Pontosan ez a tétje a tiszaeszlári per elmesélésének és folytonos újramesélésének.
Nem a Tutajosok az egyetlen film, amely megpróbálja feltárni az antiszemitizmus, a politikai gyűlöletkeltés ördögi logikáját. Készült ilyen Elek munkája előtt is, és azóta is. Az egymást követő alkotások tünetszerűen jelzik, hogy a történet korántsem zárult le. Nem tehetjük tehát félre „a nagy per” dokumentumait sem. Nem tekinthetünk úgy azokra, mint egy történelmileg egyszer s mindenkorra meghaladott és megoldott eset puszta lenyomataira. És így sajnos az sem tűnik anakronizmusnak, hogy a Tutajosokat nemrégiben egy budapesti mozi – az Uránia – újra műsorára tűzte, illetve hogy a film alapjául szolgáló egykori periratok, jegyzőkönyvek és tudósítások gyűjteményét továbbá a rendezőnő irodalmi forgatókönyvét a Jelenkor Kiadó újra megjelentette.
Részben valóban újraközlésről beszélhetünk, hiszen a dokumentum-összeállítással kísért forgatókönyv egyszer már megjelent a film bemutatásának évében, a Magvető Könyvkiadó gondozásában; még ha annak idején a mozgókép a kritikai fogadtatásban értelemszerűen kissé háttérbe is szorította a kötetet. A két kiadás alapvetően azonos, egy lényeges ponton egészült ki a jelen munka: ez pedig maga a filmalkotás, amelyet szerencsés módon – a technikai lehetőségek bővüléséből adódóan, a Filmintézet jóvoltából – ezúttal már a szövegek mellé lehetett tenni egy dvd-lemez formájában.
Ha ez utóbbi felől értelmezzük a kiadványt, szinte kirajzolódik egy mű – esetünkben egy játékfilm – születésének teljes folyamata, ahogy egymásra kerülnek az alaptéma feldolgozásának különböző fázisai: a történeti tényeket hordozó korabeli források, az azok személyes megértéséből, a tapasztalatok sajátos átszűréséből és továbbgondolásából keletkező alkotói olvasat és végül mindennek mozgóképi megformálása, rögzítése. Kivételes lehetőséget jelent ez arra, hogy betekinthessünk a rendezői műhelymunkába, hogy figyelemmel kísérjük az anyag változásait, a különféle motívumok alakulását.
Rendkívül tanulságos lenne hasonló „szövegkritikai kiadást” látni Erdély Miklós 1979-es, Verzió című filmjéből is, amely ugyanennek a pernek a történetét dolgozza fel, ám egészen más utakon indul el. Külön elemzést szentelhetnénk annak, miben tér el a két alkotó stratégiája, melyikük mit emel be és mit hagy el az elbeszélésből, ki hova helyezi a hangsúlyokat, ki hogyan kezeli szereplőit. Ugyanakkor helytelen lenne egymás ellenében kijátszani a két munkát, vagy egyiken kérni számon a másik vállalásait és értékeit, és megfordítva. Egész egyszerűen azért, mert a két mű nem egy pályán játszik. Eltérő politikai légkörben és eltérő célkitűzésekkel születtek. (Bár meglehet, a korábbi mű többszörösen tabusértő volta valamelyest hozzájárult ahhoz, hogy a kultúrpolitika változatlanul ódzkodott a témától, ami nem könnyítette meg a Tutajosok megvalósítását sem, ahogy erről alkalmanként a rendezőnő is tesz említést.) Erdélyt legalább annyira foglalkoztatta az elbeszélhetőség nyelvi-filozófiai problémája, mint maga a történet; így a Verzió esetében egy hallatlanul gazdag rétegzettségű, konceptuális, kísérleti jellegű munka jött létre. Elek Judit számára viszont az anyag esztétikai megformálása során mindenekelőtt a közérthetőség, az átélhetőség, végeredményében a történet minél szélesebb közönséghez való eljuttatása lehetett a legfontosabb.
E szándékot különösen jól szemléltetik a kötetben közölt dokumentum-összeállítás és az annak nyomán megírt forgatókönyv különbségei. Pontosabban az a dramaturgiai-írói többlet, amelynek révén a per, illetve a tárgyalás egyébként önmagában is fordulatos eseménysorát Elek Judit a forgatókönyvben a fókusz áttolásával, egy hosszabb előtörténet, egy tágabb háttér felrajzolásával kiszélesítette. Míg ugyanis a per eredetileg a tiszaeszlári Solymosi Eszter eltűnése kapcsán felépített vérvád köré szerveződött, tehát az ügy központi szereplői a falu zsidó közösségének „rituális gyilkossággal” megvádolt tagjai voltak, addig Elek Judit azokat a Kárpátok felől érkező rutén és zsidó fakereskedő tutajosokat tette meg elbeszélése főhőseinek, akik annak idején balszerencséjükre az eltűnt lány holttestét a Tiszából kifogták, de akik ily módon nem közvetlenül a gyilkosság gyanúsítottjaiként kerültek bele az eljárásba.
Elek tehát az ő életmódjuk, közegük aprólékos, etnográfiai igényű bemutatásával kísérelte meg a filmben – de már a forgatókönyvben is – a történet élőbbé tételét, elevenebb megjelenítését. Sőt, az elbeszélés nála nem is egészen innen indul, hanem egy, az Osztrák-Magyar Monarchia határain túlról menekültként a tutajosok falujába kerülő birkapásztornál, akinek alakján keresztül érzékeltethetővé válik az a pogromhullám is, amely a térségen ebben az időszakban végigvonul. A Tutajosok történetének zárlatában pedig az Amerikába kivándorlás képe villan fel, előrevetítve a perben meghurcoltak további sorsának egyik lehetséges változatát.
Mindez Erdély Miklós Verziójában vagy egyáltalán nem, vagy legfeljebb utalásszerűen kerül elő. Itt az elbeszélés még a bírósági tárgyalás helyett is az ügy egyetlen momentumára, az eljárásban a vád által koronatanúként használt fiú, Scharf Móric betanítására koncentrál. E szituációból viszont igen termékeny többértelműséget létesít. Egyrészt ifjabb Rajk László csendbiztosként való szerepeltetése sajátos módon egymásra tolja a történelem különböző pillanataiban – kísértetiesen hasonló logika mentén – kibontakozó koncepciós pereket. Másrészt a megfélemlített fiú szájába adott különféle történetváltozatok, történetfoszlányok és lehetőségek teljesen egyenrangú mozgóképi ábrázolása totálissá teszi a fikciót, illetve „valóság” és „fikció” kölcsönviszonyát; hovatovább egy filmfilozófiai tétel különös fénytörésébe állít egy történelmi tapasztalatot. Nevezetesen arról van szó, hogy a Verzió a fikció művészeten belüli és azon túli alkalmazását hozza egymással átfedésbe. Két jelenséget vonatkoztatva egymásra: azt, ahogyan a filmkép – a puszta megmutatás által – valóságosként állíthat a néző elé bármilyen kitalációt, valamint azt, ahogy egy koncepciós per megalkotói ugyancsak fikciót hoznak létre, amely azonban drámaian valóssá válik, amennyiben az igaztalanul perbefogottak életét ez az aljas indokból előhívott fikció nagyon is kézzelfogható módon teszi tönkre.
Elek Juditnak nyilvánvalóan más irányt kellett választania, mert alkotásával más volt a célja. Olyan, világosan felfejthető, a korábban leírt többértelműségtől, rejtett jelentésrétegektől és áthallásosságtól úgyszólván teljesen mentes elbeszélésre volt szüksége, amellyel a lehető legszélesebb közönséget szólíthatja meg, melynek segítségével a lehető legtöbb néző számára képes átadni – átélhető módon – egy nagyon is konkrét történelmi tapasztalatot.
De tegyük hozzá, az adott per egyszerű elmondásán túl volt a filmnek egy másik szándéka is, ez pedig egy pozitív példa erőteljes, határozott felmutatása. A Tutajosoknak ugyanis az áldozatok mellett van egy további, ha úgy tetszik, titkos főszereplője is: Eötvös Károly, az ártatlanul perbefogott zsidók védője, aki az igazság kitartó keresésével, a demokratikus út következetes képviseletével akkor és ott még megmenthette a kiszolgáltatottakat. Európától való mindenkori távolságunk, az a bizonyos „európaiság”, amelyről az írás elején idézett interjúban Elek Judit is beszél, szoros összefüggésben van az ilyen történetek megértésével, az Eötvös magatartásához hasonló példák érvényes felmutatásával.
Elek Judit: Tutajosok / Elek Judit – Sükösd Mihály: A tiszaeszlári per dokumentumai
Jelenkor Kiadó – Dánielfilm Stúdió, Pécs – Budapest, 2013.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/08 12-13. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11475 |
