Forgács Nóra Kinga
Tango Libre – francia, 2012. Rendezte: Frederic Fonteyne. Írta: Philippe Blasband és Anne Paulicevich. Kép: Virginie Saint-Martin. Szereplők: François Damiens (Jean-Christophe), Sergi López (Fernand), Jan Hammenecker (Dominic), Anne Paulicevich (Alice). Gyártó: Artemis Productions. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 98 perc.
A tapasztalt mozijárók klisé-detektora pirosan villog,
mikor a belga francia Frédéric Fonteyne (Pornográf viszony, Gilles asszonya)
legújabb, Tango libre – Szabad a tánc című filmjének rövid
tartalomismertetését olvassák, hiszen a táncórákon összemelegedő párosok
történeteivel tele van az álomgyári padlás. Ezúttal azonban korai a gyanú, a
tangó ugyanis csak beindítja a zárkózott börtönőr, JC (érdekes a
Krisztus-monogram mint becenév) és a mágneses vonzerővel rendelkező, ám inkább
áldozat-típus, mint femme fatale Alice cseppet sem klasszikus szabású
viszonyát.
A tánc a későbbiekben egy különös helyszínen és közegben,
a börtönben nyer majd fontos szerepet, ha nem is mélyen szántóan, de
szellemesen és hatásosan megidézve olyan problémákat, mint a bűnük miatt is
stigmatizált, el- és összezárt férfiak közötti kulturális előítéletek, hatalmi
viszonyok, az intakt személyiség megőrzésének lehetőségei és a homofóbia
érzékeny kérdése. A valódi tétet azonban annak a kacifántos viszonyrendszernek
a felépítése, majd drámai konfliktusokkal teli, fejlődéstörténetekkel
súlyozott, mégis kalandos, vígjáték-, melodráma- és gengszterszüzsébe oltott megreformálása
jelentené, ami három felnőtt és egy serdülő férfi, valamint a fent emlegetett
nőszemély között alakul. A film ezen a nemes kihíváson vérzik el (nem pedig a
tánciskolai vizsgán). Fonteyne próbálkozása nem érdemtelen, de nem tudja
átérezhetően kibontani a sokszereplős viszonyt, sem pedig megtalálni a helyes
arányokat dráma és műfaji stilizáció között, így nem sikerül hőseit sem a
hétköznapok rögvalójából a kalandok álom(gyár)béli mesevilágába katapultálni –
ahol a legvakmerőbb elképzelés is karnyújtásnyira lévő lehetőséggé
varázsolódhatna. A finálé így is tartogat egy adag fékezett habzású eufóriát,
mindemellett indokolja a szintén fentebb emlegetett Krisztus-párhuzamot is, a
maga addigra már esetlenségében is bájos módján.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/04 55-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11413 |
