Árva Márton
Post tenebras lux – mexikói, 2011. Rendezte és írta: Carlos Reygadas. Kép: Alexis Zabe. Szereplők: Adolfo Jimenez Castro (Juan), Nathalia Acevedo (Natalia), Willebaldo Torres (El Siete), Gyártó: No Dream Cinema. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 115 perc.
A mexikói Carlos Reygadas első három
nagyjátékfilmjével fél évtized alatt bebetonozta helyét a nemzetközi
fesztiválok elitművészeinek körében. Díjakkal szegélyezett útja során
kialakította félreismerhetetlen, a narratív elemek helyett a természet és az
élőlények megfigyeléséből kiinduló, erős atmoszférájú, elnyújtott életképekre
támaszkodó szerzői fogalmazásmódját. Meditatív időélményt kiváltó munkáiban az
ábrázolt miliő földhözragadtságát magasztos líraiságba emeli, az esendő figurák
botlásai mögött pedig nagyszabású spirituális próbatételeket sejtet.
Reygadas
negyedik filmje, amivel munkásságának második fél évtizede zárul, másfajta
hozzáállást sugall. Noha a korábbi tételekhez hasonlóan itt is kirajzolódik egy
minimális narratíva (legtöbbször egy jómódú kétgyermekes család hétköznapjainak
epizódjait látjuk, melyek közé egy ponton egy betörés és egy végzetes
lövöldözés ékelődik be), mégis a film túlnyomó többségét kitevő jelenetek beilleszthetetlenek
egy ok-okozati sorba, és sokkal inkább engedelmeskednek egy tisztán fogalmi
vagy élményszinten szerveződő kísérleti megközelítésnek. A mexikói táj
expresszív képei nyugvópontként választják el a történet stációit, ami az angol
futballedzéstől a francia szexklubon át egy animált ördög feltűnéséig vezet,
miközben feltárul a Tolsztojtól Pókemberig, majd Hegeltől a Rózsaszín párducig ívelő, a szubjektív
asszociáción kívüli magyarázatot nem feltételező kulturális utalásrendszer. A
szerző a vizuális stilizációt (a szinte végig jelen lévő torzító optikát, az
alsó gépállást és a ma szokatlan képarányt) és a szöveges leírást (a haldokló
apa monológját) is bevetve képez le egy különleges mentális struktúrát, amivel
tulajdonképpen a szubjektív érzékelés folyamatába nyújt betekintést. A Felhők felett Reygadas legszemélyesebb
munkája, mindenekelőtt jelenetekbe sűrített élményleltár és nosztalgikus
rácsodálkozás az emberi létezésre. Így tartalmi és formai tekintetben is sokat örököl
a művész korábbi darabjaiból, de az ismert megoldásokat még radikálisabbá téve
építi tovább az életművet.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 55-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11376 |
