Kelecsényi László
Nélkülözhetetlen tanulmánykötet a magyar Godard-rajongóknak.
Botrányosnak tűnhetett, különösen a
modernista filmstílus kedvelőinek körében, hogy nálunk ez idáig nem készült
semmiféle monográfia JLG-ról, a fenegyerekről, a francia új hullám
vezéregyéniségéről, az európai mozgókép radikális szemléletű újítójáról. (Ami
megjelent, egy kiskönyvtári kötetke a nemrég elhunyt Nemes Károly tollából, az
nem sokat tett hozzá a rendező portréjához.) Ám nekünk is akad egy
fenegyerekünk, aki a legnagyobb pénz- és filmínség közepette a fejébe vette,
hogy kiadót alapít és könyvsorozatot indít, melynek immár ez a vaskos kiadvány
a harmadik életjele. Most már tényleg komolyan kell venni Pentelényi Lászlót
(és szerkesztőtársát, Zentay Nóra Fannit), aki megszervezte, megszerkesztette,
és támogatást gyűjtve kiadatta 21 magyar szerző 25 dolgozatát (néhányan
többször is szerepelnek). A tanulmányírók között éppúgy vannak tekintélyes
életkorúak és úgyszintén tekintélyes egyetemi és más tudományos címekkel
rendelkezők, mint pályakezdő frissdiplomások. Élők és holtak (Eörsi István,
Miszoglád Gábor), provokáló gondolkodók és klasszikusan szövegező szerzők,
olvasmányosan szórakoztató tollforgatók és csak a legújabb kiadású idegen
szavak szótárával olvashatók. De hát JLG-hez is sokszor szükséges valamiféle
képnyelvi szótár: tessék csak betenni a lejátszó szerkezetbe például a Balszerencsémre című opuszát, mindjárt
megtudják, mire gondolok.
A
szerkesztő ötlete eredetileg az volt, hogy mindegyik filmről szülessék egy-egy
írás. Ez nem jött össze, egyrészt az életműnek vannak alig hozzáférhető, azaz
úgyszólván láthatatlan darabjai, másrészt talán nem akadt jelentkező minden
egyes alkotásra. Így is igen vaskos könyv született, amely megpróbált mindent
elmondani a 83. évében járó – mesternek talán mégsem nevezhető – szellemi
provokatőrről. Az 1980-as budapesti Francia
filmhéten 50. születésnapját ünneplő JLG egy szép tortát kapott a mustra
szervezőitől. Ez a könyv is ajándék – súlyos szellemi kihívás. Kicsit olyan,
mint maga a godard-i életmű. Tekintélyre fittyet hányó, szertelenül csapongó,
olykor dúsan széljegyzetelt. Van benne rendszer – cáfolva JLG dramaturgiai
elvét, hogy egy filmnek mindig van eleje, közepe, vége, csak nem mindig ebben a
sorrendben. Bár a formabontásban is jeleskedik némiképp: nem láttam még olyan
gyűjteményes kötetet, melyben a szerzők életrajzi felsorakozása valahol a könyv
kétharmadánál lett volna elhelyezve, s olyat sem melynek függeléke a
nyomtatvány terjedelmének nagyjából a harmadát teszi ki. Akadnak itt másodközlések,
amivel semmi baj nincs, mert még a csak vélt igazságokat is gyakran kell
ismételni, ugyanis a tévedéseket még gyakrabban ismételgetik – mint Goethe
megállapította, igen bölcsen.
Valljuk
meg őszintén, még a hazai JLG-fanok is nagyjából az életmű 1968-69-ig terjedő
szakaszát, az ún. Karina-éveket ismerik jól, a többit igencsak hézagosan, s
erről nem ők tehetnek. A dolgozatokat olvasva, és sorba rakva az alapjukul
szolgáló filmeket, rá kell jönnünk, hogy JLG, legalábbis pályafutása első
szakaszában a szerelem filozófusának látszik. A hagyományos filmelbeszélést
mindig másképp feldúló munkái (Kifulladásig,
Az asszony az asszony, Éli az életét, A megvetés, Egy férjes asszony,
Alphaville, A bolond Pierrot) a szerelem ellehetetlenüléséről, a házasság
csapdáiról, a szexualitás hatalmi és manipulatív meghatározottságáról szólnak.
Csak későbbi korszakaiban lesz úrrá nála a politika és a /film/nyelv témája.
Lehetetlen volna mindenkit felsorolni,
tartalomjegyzékszerű összefoglalást adni a szerzők gondolatmeneteiről. Három
dolgozatot emelnék ki a frissebbek közül. Csejk Miklós JLG első filmjét elemzi
példás részletességgel, a Kifulladásig filmtörténeti
érdemeit az alkotás belső szerkezetének megértetése által mutatva be. Harmat
György is egy korai munkát, a magyarra állandóan tévesen lefordított Bande á part (a meggyökeresedett Külön banda helyett Különcök bandája lenne a jó) című 1964-es mesterművet járja körbe,
imponáló tájékozottsággal. A kötetben két tanulmánnyal is szereplő kolozsvári
filmtudósnak, Pethő Ágnesnek különösen a sorrendben második írása rejt szellemi
izgalmakat. Ebben már a poszt-mediális korszak, a mozi-terjesztésen túli
képkorszak jövőjét villantja fel JLG utolsó munkáinak tükrében.
Valamirevaló recenzensnek hibákat is illik
találni az általa ismertetett/bírált kiadványban. Talán a hiányzó szerzőket
lehetne felróni. Magam például nehezen tudok elképzelni egy olyan JLG teljes
munkásságáról szóló könyvet, melyből hiányzik Bíró Yvette keze nyoma. S talán
néhány olyan magyar rendezőt (például Grunwalsky, Szomjas) is meg lehetett
volna szólaltatni, akikre így vagy úgy hatott a megkerülhetetlen „mester”.
JLG – Jean-Luc Godard dicsérete, avagy a filmművészet
önfelszámolása.
Francia Új Hullám Kiadó, 2012.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 43-43. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11362 |
