Varró Attila
Lieberman precíz dokumentumregénye újabb bizonyíték: a tényirodalom gyakran izgalmasabb az álomgyári stilizációnál.
1950-ben, amikor Hollywoodban
nekilendül az öntörvényű zsarukról szóló „rogue cop” noirok ciklusa, Joseph
Losey leforgatja a Lang-féle M
amerikai gengszterremake-jét, amelynek lenyűgöző fináléjában a város bűncézára
egy mélygarázsban rögtönzött pert rendez a gyermekgyilkost kézre kerítő
söpredék számára, hogy a tehetetlen törvényőrök helyett ítéletet mondjanak az
aktuális első számú közellenség felett. Losey nem véletlenül választotta a
gengszterfilm-kánon ellenében Los Angelest helyszínnek és mintázta Mickey
Cohen-ről a nagyfőnököt: a film idején az Angyalok Városa, történelme során először,
a szervezett bűnözés fészke lett, ahol a rendőri korrupció illetve közöny jóformán
korlátlan hatalmat adott a metropoliszt uraló zsidó, olasz és ír
szindikátusnak, gyakorlatilag a kezükbe helyezve a Törvényt.
A fő
gengszterbandát irányító Cohen és az erőszakra erőszakkal felelő renegát
rendfenntartók mocskos érdekháborúját James Ellroy a ’90-es évek derekán már
örök időkre megénekelte lenyűgöző Los Angeles-tetralógiájában, amelyet azóta
közvetlenül (Szigorúan bizalmas) és
közvetve (Mulholland Falls) már az
álomgyár is feldolgozott. Tavaly azonban elkészült egy szikár zanzája is a
viharos húsz évnek 1945 és 1965 között, amelynek középpontjába a városi
rendőrség féllegális speciális különítménye, a nyolc fővel induló
Gengszterosztag került. Paul Lieberman, Los Angeles-i újságíró bő tíz éven át
kutatott, majd megírt félezer oldalas dokumentumkönyve az osztag négy túlélője,
valamint a korabeli anyagok segítségével rekonstruálta azt a különös háborút,
ami a törvény homályzónájában zajlott a politikai hatalmat irányító
sztárgengszter és a saját kollégáik elől is rejtőzni kényszerülő csúcs-zsaruk
közt, egyformán tisztességtelen eszközökkel és kíméletlen elszántsággal. A
könyv cseppet sem emlékeztet Ellroy túlfűtött prózaverséhez és csupán annyi
köze van az idei filmverzióhoz, mint a Genezis Könyvének az evolúcióhoz: bár
ugyanarról szól, a megközelítés távolról sem látványosan heroizáló, golyózáporos
és verbál-petárdás kalandmese, inkább szabatosan fogalmazott, precízen átlátott
beszámoló, ami feltérképezi a két évtized legjelentősebb eseményeinek rejtett
összefüggéseit. Lieberman olvasmányos krónikája azt az egyszerű elvet vallja,
miszerint a valóság önmagában is elég szórakoztató lehet, ha a krónikás a
megfelelő pontokra szegezi a reflektorfényt. Így a történetben nem csupán a
Gengszterosztag évtizedeken át eltitkolt bravúrjai kapnak önálló fejezeteket
(amelyek néha a jócskán feldúsított játékfilm-verziónál is izgalmasabbnak
bizonyulnak, lásd a poloskák elhelyezését Mickey nappalijában, vagy Whalen
meggyilkolását), de számos olyan sztori is belekerül az összefüggések
hálózatába, amiket a filmművelt olvasó is jól ismerhet a korszakból, lásd a
Fekete Dália-gyilkosságot vagy a Kettős
kárigényt ihlető Ruth Snyder-ügyet.
A Gengszterosztag másik – főként filmrajongóknak kedves – érdeme az a szerzői törekvés,
ami a hiteles dokumentálás világába rendre becsempészi az eseményekhez közeli
álomgyárat. Az utalások néha csak felületes lábjegyzetek (mint a fiatal Marilyn
vagy Sinatra említése), máskor közismert sztárpletykák (mint a Lana
Turner-Johnny Stompanato-botrány), ugyanakkor számtalan alkalommal bizonyítják,
milyen gyakori átfedések voltak a bűnvilág valósága és vászonmása között – kezdve a Sebhelyesarcú Capone-kulcsfilmjét író Ben Hecht és a rettegett Mickey
Cohen munkakapcsolatától (amelyből végül sajnos nem született film), a Dragnet tévészéria és mozifilm
Gengszterosztaghoz fűződő szoros kötelékein át a féltucat bűnözőig, akik
párhuzamosan a filmvilágban is eljátszották önmaguk statisztaszerepét. Paul Lieberman
odáig elmegy, hogy a könyv epilógusában a tavalyi filmverzió elkészítéséről is
elárul pár kulisszatitkot, amelyben tanácsaikkal az osztag kilencvenes éveikben
járó túlélői is közreműködtek, mígnem 2012 elején egy szélütés végzett az
utolsó csapattaggal. Mintha csak ez a végszó is arról tanúskodna, ami az egész
könyvből árad – a Gengszterosztag története nem csupán vászonra kívánkozó remek
alapanyag volt, de minden különösebb extraakció, díszlet és maszk nélkül is
életre kelt mozifilm.
I.P.C. Könyvkiadó. 2012.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 38-38. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11360 |
