Huber Zoltán
Mike Newell adaptációja, Dickens klasszikusának immár a tizennyolcadik megfilmesítése.
Dickens egyik legismertebb
fejlődésregénye ma már olyannyira az angolszász popkultúra részévé vált, hogy a
számtalan mozgóképes és színpadi adaptáció mellett az árva főhős (Pip)
karikatúrája még a South Park
kultsorozatában is állandó mellékszerepet kaphatott. A Szép remények töretlen népszerűségét a romantikus kulisszák, a
remekül megírt figurák és a csavaros fordulatok garantálják, különösen vonzóvá
varázsolva a történetet a legkülönfélébb feldolgozások számára. Bár
évtizedenként újra a vászonra álmodják, a legtöbbször csak a konkrét események
felsorolásában, az újabb szereposztásokban vagy kortárs fazonírozásokban
gondolkodó alkotók a mai napig nem tudták túlszárnyalni a David Lean rendezte,
1946-os filmváltozatot.
Az
angol filmgyártás aranykorában készült alkotás talán éppen azért válhatott a
Dickens-mozik meghatározó alapművévé, mert Lean és csapata jelentősen
megkurtította a szerteágazó történetet, és az alapanyag fő dramaturgiai
szerkezetére koncentrált. A gyönyörű képekkel és tökéletes szereposztással
dolgozó alkotók ezzel a módszerrel igen plasztikusan meg tudták ragadni a
dickensi próza markánsabb motívumait, elsősorban mégis egy önálló, önmagában is
hatásos filmben gondolkodtak. Mivel az irodalom és a mozgókép a nyilvánvaló
átfedések ellenére alapvetően más hatásmechanizmusokkal dolgozik, a
forgatókönyvíró és a rendező történetvezetési döntései igen kritikusak a
megfelelő arányok és kompromisszumok szempontjából.
Némileg
meglepő, hogy a látványos kalandmozik (Perzsia
hercege), a sikeres romkomok (Négy
esküvő, egy temetés) és komplexebb narratívák (Harry Potter és a Tűz Serlege) terén is tapasztalt Mike Newell a
biztosabb, ám jóval unalmasabb adaptációs utat választotta. A tetszetős külsőbe
csomagolt, a brit színjátszás elitjét felvonultató legfrissebb feldolgozás
ugyanis megbízhatóan felmondja Dickens szövevényes cselekményét, de adós marad
a karakterek mélyebb bemutatásával – ahogyan a regény szellemiségének, markáns
társadalmi hátterének alkotói interpretációja is elmarad. Newell, illetve a
forgatókönyvet jegyző David Nicholls megpróbálják kidomborítani a szociális
determináció, a kitartás és az irracionális véletlenek egymást erősítő
hatásait. A szálak már-már ironikusan kusza kanyarítása, az ábrázolt korszak e
sajátos kettőségeinek frappáns megragadása helyett a legújabb filmverzió
azonban inkább túlzsúfoltnak hat. Röpke két óra alatt lehetetlen az összes
melléktörténettel és fordulattal megbirkózni, és eközben még a szereplők
rejtett motivációit, az eltitkolt vágyakat és a láthatatlan érdekközösségeket
is hatásosan felfesteni. Newell és Nicholls sajnos túl sokat szeretne átemelni
a könyv lapjairól, így az egyszerűsítés helyett szinte mindent elhadarnak, nem
kis hiányérzetet hagyva a nézőben.
A
kortárs angol tömegfilm és a viktoriánus irodalmi hagyományok egyértelmű
áthallásait Newell munkája is remekül szemlélteti. A legújabb Szép remények
vizuálisan erős, igényes kivitelezésű, feszes darab, amely nincs híján az
elsöprő szenvedélynek, a morális dilemmáknak és az epikus ellentéteknek sem.
Ahelyett azonban, hogy a mű megvizsgálná, vagy legalább körbejárná ezeket az
univerzális alkotóelemeket, megelégszik a puszta felmutatásukkal. A film
látványos, ám üres klipszerűsége egy komolyabb költségvetésű, sikeres
tévésorozat moziforgalmazásra megvágott, csonka verziójára emlékeztetheti a
közönséget.
Newell
munkája mindezek ellenére mégsem nevezhető kudarcnak. A kiváló színészek gond
nélkül hozzák a jellegzetes típusfigurákat, Ralph Fiennes és Robbie Coltrane
játéka ráadásul különösen emlékezetes. Az ipari forradalom kormos füstje
remekül ellenpontozza a nagypolgári szalonok díszes egzotikumát, és az érzelmek
is a kellő hőfokon lángolnak – a megfelelő hangsúlyok,
alkotói intenciók nélkül az egész mégsem több mint egy igényes, csak épp kissé
érdektelen könyvillusztráció. Igaz, eközben a mű folyamatosan emlékeztet minket
Dickens örökérvényű művészetére is, ami akár egy újabb generáció kedvét
hozhatja meg az olvasáshoz. Ha innen nézzük, a film végül beteljesíti
legfontosabb feladatát.
Szép remények (Great Expectations) –
brit, 2012. Rendezte: Mike Newell.
Írta: Charles Dickens regényéből David Nicholls. Kép: John Mathieson. Zene: Richard Hartley. Szereplők: Jeremy Irvine (Pip), Holliday Grainger (Estrella), Helena Bonham Carter (Miss Havisham), Ralph Fiennes (Magwitch), Robbie Coltrane (Jaggers) Jason Flemyng (Gargery). Gyártó: Lipsynch Productions / Unison Films
/ Number 9 Films / BBC Films. Forgalmazó: Big Bang Media. Feliratos. 128 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 53-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11355 |
