Nagy V. Gergő
Képes-e a művészet egy társadalmi trauma kezelésére? A Deller nevezetes akcióját dokumentáló Mike Figgis-filmet a Kassák Múzeumban mutatták be.
Bizarr és félelmetes látvány
tárult azok elé, akik 2001. június 17-dikén a Dél-Yorkshire-i Orgreave-be
látogattak: a csekély lélekszámú angol falu melletti mezőn a mélán bámészkodó
helyiek láttára ezernyi felhergelt bányász és ugyanannyi gumibotos rohamrendőr esett
egymásnak – szinte a megtévesztésig hasonló módon, mint tizenhét évvel azelőtt.
Régi tudás, hogy a történelem ismétli önmagát – ezúttal azonban a kortárs
művészettől kapott ebben hathatós segítséget, hiszen a nyolcvannégyes brit
bányász-sztrájk leghevesebb ütközete Jeremy Deller szédítő szabású
performanszában elevenült újra. A szakszervezeti mozgalom és a thatcheri
neoliberalizmus döntő csatáját minuciózus történeti hűséggel játszották újra a nagy
számú résztvevők: stimmeltek a kitűzők („Cole Not Dole”), a skandált szövegek („az
egyesült bányászokat sosem fogják legyőzni”) és a karhatalmi műveletek is,
miközben a roppant apparátussal kordában tartott akció szereplői között feltűnt
számos, az egykori összecsapásban aktív rendőr és sztrájkoló – olykor az
egykorival ellenkező oldalon.
Az orgreave-i csata eredetiségét jelzi, hogy elsőre nem is olyan könnyű eldönteni,
mivel állunk szemben. Vajon az Angliában tucatszám rendezett „történeti
rekonstrukciók” egyike ez csupán, amelyekben a nemzeti história nagy eseményeit
játsszák újra a szórakoztató hatás céljából? Netán egy sörsátor mellé
szervezett társasági eseményt látunk, vagy épp egy tévéfilm (rendezte: Mike
Figgis) kedvéért inszcenált cselekményt, talán Deller vonatkozó könyvének (Az angol polgárháború, II. rész) illusztrációját,
esetleg a konceptuális művészet különösen komplex példáját? Alighanem ez utóbbi
mondható a legpontosabb leírásnak, amennyiben Deller alkotása mindezt egyszerre
jelenti – miközben legalább annyira a kollektív emlékezet terapikus aktusa is, afféle
katartikus hatású közösségi gyakorlat, amely egy alapvetően traumatikus társadalmi
tapasztalat (a hagyományos értelemben vett munkásosztály felbomlása; a jóléti
állam és a szakszervezeti mozgalom vége) feldolgozására tett kísérletet. Az
orgreave-i csatát újrajátszó bányászok és rendőrök nem csupán saját személyes
élményeikkel és egykori tetteikkel voltak kénytelenek számot vetni az akció
során, de a múlt (hovatovább: a történelem) közvetlen átélése révén a
társadalmi trauma megértésébe, értelmezésébe is belevonódtak. Feltoluló
emlékekről, nem feledett sérelmekről mesélnek a Figgis dokumentumfilmjében
nyilatkozó bányászok – s habár a rendőrattak a rekonstrukció során is
győzedelmeskedik a mozgalmuk fölött, a kudarcos küzdelem ezúttal mégis
felemelő.
Deller
irdatlan mennyiségű interjú alapján, s kivált a bányászok élményeire
támaszkodva komponálta meg az alkotását – amely ilyenformán leginkább a
perspektívája révén értelmezi újra az eseményeket. Míg a nyolcvanas évek
híradásai jobbára hőbörgő agresszorokként ábrázolták a munkájukért küzdő bányászokat
(a BBC az események sorrendjét is manipulálta ennek érdekében), addig az
eseménysort újrajátszató Deller következetesen igyekszik képviselni a bányászok
nézőpontját. A korabeli híradók és a rekonstrukció feszültségére épül a re-enactment rögzítését vállaló Mike
Figgis filmje is. Merthogy a főként formai kísérleteiről nevezetes direktor munkája
egészében olyan hatást kelt, mintha egy archív felvételeket használó,
hagyományos doksi volna – miközben persze világossá teszi, hogy rekonstrukciót
látunk, ekként pedig éppenséggel a televíziós dokumentarizmus mesterségességére
is fölhívja a figyelmet. Figgis filmje az egykori eseményekre emlékező
résztvevők vallomásait az újrajátszott összecsapások dinamikus képeivel
váltogatja – visszafogottan, lényegre törően, minden sallangot kerülve mesél
tehát, akárcsak egy korabeli BBC-adás (igaz, a rendező néhány kézjegyszerű
megoldása azért tetten érhető, lásd az általa jegyzett, melankolikus zenét, a
párhuzamos szerkesztésmódot vagy a cselekményt jelentőségteljes szünetekkel
központozó blankokat). Profin megcsinált, tévére szabott dokumentumfilm Az orgreave-i csata – éppannyira
szabványos és konform darab a formáját tekintve, mint amennyire pezsdítő és
felforgató az, amiről tudósít.
Az
orgreave-i csata (The Battle of Orgreave) – angol dokumentumfilm, 2001.
Rendezte: Mike Figgis. Performance rendező: Jeremy Deller. Gyártó: Artangel – Channel 4.
62 perc. A Kassák Múzeum bemutatója.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 46-46. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11354 |